¹Miután pedig elvégezte minden igéjét a nép hallatára, Kafarnaumba méne.

²Egy századosnak igen kedves szolgája pedig beteg lévén, halófélben vala.

³Hallván tehát Jézus felől, hozzája küldé a zsidók véneit, kérvén őt, hogy jőjön el, és gyógyítsa meg szolgáját.

⁴Azok pedig a mint eljöttek Jézushoz, kérik vala őt különösen mondván neki: Méltó, hogy azt megcselekedd neki;

⁵mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát ő építette nekünk.

⁶Jézus tehát elméne velök. És midőn már nem messze volt a háztól, hozzája küldé barátait a százados, mondván: Uram! ne fáradj; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jőj.

⁷Ugyanazért magamat sem tartottam méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondjad, és meggyógyúl az én szolgám.

⁸Mert én is hatalom alatt való ember vagyok, vitézek lévén alattam; s ha mondom ennek: Menj el, elmegyen; és a másiknak: Jöszte, s eljő; és szolgámnak: Cselekedd ezt, és megcselekszi.

⁹Hallván ezt Jézus, csodálkozék, és megfordúlván, mondá az őt követő seregnek: Bizony mondom nektek: Még Izraelben sem találtam ennyi hitet.

¹⁰És hazatérvén a küldöttek, egészségben találák a szolgát, ki beteg vala.

¹¹És lőn azután, egy városba méne, mely Naimnak neveztetik, és vele menének tanítványai és nagy népsokaság.

¹²Mikor pedig a város kapujához közelgetett, íme egy halott viteték ki, egyetlen egy fia anyjának, ki özvegy vala, és a város igen sok népe ment vele.

¹³Kit mikor meglátott az Úr, könyörűlvén rajta, mondá neki: Ne sírj.

¹⁴És oda járulván, illeté a koporsót. (Azok pedig, kik viszik vala, megállának). És mondá: Ifjú! mondom neked, kelj föl.

¹⁵És felüle, a ki megholt vala, és szólani kezde. És átadá őt anyjának.

¹⁶Elfogá pedig mindnyájokat a félelem, és magasztalák az Istent, mondván: Nagy próféta támadott közöttünk, és hogy az Isten meglátogatta az ő népét.

¹⁷És elterjede ez a hír felőle egész Judeában, és körűle minden tartományban.

¹⁸És mindezekről értesíték Jánost az ő tanítványai.

¹⁹És előhíva János kettőt tanítványai közől, és Jézushoz küldé, mondván: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várunk?

²⁰A mint hozzája jöttek ama férfiak, mondák: Keresztelő János küldött minket hozzád, mondván: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várunk?

²¹(Ugyanazon órában pedig sokakat gyógyíta meg betegségekből, nyavalyákból és a gonosz lelkektől, és sok vaknak visszaadá a látást).

²²És felelvén, mondá nekik: Elmenvén, jelentsétek meg Jánosnak, a miket hallottatok és láttatok: hogy a vakok látnak, a sánták járnak, a poklosok tisztúlnak, a siketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek az evangéliom hirdettetik;

²³és boldog a ki meg nem botránkozik énbennem.

²⁴És miután elmentek János követei, kezde Jánosról szólani a seregnek: Mit mentetek ki a pusztába látni? széltől hányatott nádat-e?

²⁵Vagy mit mentetek ki látni? lágy ruhákba öltözött embert-e? Ime a kik drága ruhában és gyönyörűségekben járnak, a királyok házaiban vannak.

²⁶Tehát mit mentetek ki látni, prófétát-e? Sőt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat.

²⁷Ez az, kiről írva vagyon: Ime én elküldöm angyalomat színed előtt, ki elkészíti előtted a te utadat.

²⁸Mert mondom nektek, az asszonyok szülöttei között nagyobb próféta keresztelő Jánosnál senki sincs; s mégis a ki kisebb mennyeknek országában nagyobb nálánál.

²⁹És hallván az egész nép, és a vámosok, kik megkereszteltettek János keresztségével, igaznak vallák az Istent.

³⁰A farizeusok pedig és a törvénytudók Isten tanácsát megveték önkárukra, meg nem kereszteltetvén őtőle.

³¹Mondá pedig az Úr: Kihez hasonlítsam tehát e nemzedék embereit? és kihez hasonlók ők?

³²Hasonlók a piaczon ülő gyermekekhez, kik egymáshoz kiáltanak, mondván: Sípoltunk nektek, és nem tánczoltatok; síránkoztunk, és nem sírtatok.

³³Mert eljött keresztelő János, kenyeret nem evett, és bort nem ivott, és azt mondjátok: Ördöge vagyon.

³⁴Eljött az ember fia, eszik és iszik, és azt mondjátok: Ime a falánk és borivó ember, a vámosok és bűnösök barátja.

³⁵És igazolva lőn a bölcseség minden ő fiaitól.

³⁶Azután egy a farizeusok közől kéré őt, hogy egyék nála; és bemenvén a farizeus házába, letelepedék.

³⁷És íme egy asszony, ki bűnös vala a városban, a mint megértette, hogy letelepedett a farizeus házában, kenetet hoza alabastromedényben,

³⁸és megállván hátúl az ő lábainál, könyhullatással kezdé áztatni lábait, és fejének hajával törlé és csókolgatá lábait, és a kenettel megkené.

³⁹Látván pedig ezt a farizeus, ki őt hítta vala, szóla magában, mondván: Ez, ha próféta volna, tudná bizonynyal, kicsoda és minő asszony az, ki őt illeti, hogy bűnös.

⁴⁰És felelvén Jézus, mondá neki: Simon! valami mondanivalóm van neked. Az pedig mondá: Mester! szólj.

⁴¹Két adósa vala egy hitelezőnek. Egyik ötszáz tízessel tartozott, a másik ötvennel.

⁴²Nem lévén azoknak honnét megadni, elengedé mind a kettőnek. Vajjon melyik fogja őt jobban szeretni?

⁴³Felelvén Simon, mondá: Úgy vélem az, kinek többet engedett el. Ő pedig mondá neki: Igazán itéltél.

⁴⁴És az asszonyhoz fordúlván, mondá Simonnak: Látod ezen asszonyt? Bejöttem házadba, vizet lábaimra nem adtál: ez pedig könyhullatással áztatta lábaimat, és hajával törlötte meg.

⁴⁵Csókot nekem nem adtál: ez pedig mióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat.

⁴⁶Olajjal nem kented meg fejemet: ez pedig kenettel kente meg lábaimat.

⁴⁷Azért mondom neked: Megbocsáttatnak neki sok bűnei, mert igen szeretett; a kinek pedig kevesebb bocsáttatik meg, kevésbbé szeret.

⁴⁸Mondá pedig annak: Megbocsáttatnak neked bűneid.

⁴⁹És az együtt letelepűltek kezdék mondani magokban: Kicsoda ez, ki még a bűnöket is megbocsátja?

⁵⁰Mondá pedig az asszonynak: A te hited megszabadított téged; menj békével.