¹Közelget vala pedig a kovásztalanok ünnepnapja, mely húsvétnek mondatik.

²És tanakodának a papifejedelmek és irástudók, mikép öljék meg Jézust, mert féltek a köznéptől.

³Beméne pedig a sátán Júdásba, ki iskariotinak neveztetik, s egy vala a tizenkettő közől.

⁴És elmenvén, szóla a papifejedelmekkel és tisztviselőkkel, mimódon adja őt kezeikbe.

⁵És megörűlének, és igérék, hogy pénzt adnak neki.

⁶És ráálla, és alkalmat keres vala, hogy kézbe adja őt népzaj nélkül.

⁷Eljöve pedig a kovásztalanok napja, melyen meg kellett ölni a húsvéti bárányt.

⁸És elküldé Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén, készítsétek el nekünk a húsvétet, hogy együnk.

⁹Azok pedig kérdék: Hol akarod, hogy elkészítsük?

¹⁰És mondá nekik: Ime a mint bementek a városba, elétek jő egy korsó vizet vivő ember; kövessétek őt a házba, melybe bemegyen,

¹¹és mondjátok a ház gazdájának: Azt izeni neked a mester: Hol a szállás, hol a húsvétet tanítványimmal elköltsem?

¹²És ő nektek egy nagy termet mutat fölterítve, ott készítsetek.

¹³Elmenvén tehát, úgy találák, a mint mondotta vala nekik, és elkészíték a húsvétet.

¹⁴És midőn eljött az óra, letelepedék ő és vele a tizenkét apostol.

¹⁵És mondá nekik: Kivánva kivántam e húsvétet megenni veletek, mielőtt szenvedjek.

¹⁶Mert mondom nektek: hogy ettőlfogva nem eszem azt, míg be nem teljesedik az Isten országában.

¹⁷És vévén a poharat, hálát ada, és mondá: Vegyétek és oszszátok el magatok között.

¹⁸Mert mondom nektek: hogy nem iszom a szőllőtermésből, mígnem eljő az Isten országa.

¹⁹És vévén a kenyeret, hálát ada, és megszegé, és nekik adá, mondván: Ez az én testem, mely érettetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

²⁰Hasonlóképen a kelyhet is, miután vacsorált, mondván: Ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely érettetek kiontatik.

²¹Azonban íme az engemet elárulónak keze velem van az asztalnál.

²²Az ember fia ugyan, a mint elvégeztetett, elmegyen; de jaj annak az embernek, ki által elárultatik.

²³És ők kezdék kérdezni magok között, ki az, ki ezt cselekedni fogja?

²⁴Versengés is támada közöttük arról: ki tartassék közőlük nagyobbnak?

²⁵Ő pedig mondá nekik: A nemzetek királyai uralkodnak rajtok, és a kiknek hatalmok van fölöttük, jótevőknek hivatnak.

²⁶De ti nem úgy; hanem a ki nagyobb közöttetek, legyen, mint a kisebb; és a ki elöljáró, mint a szolga.

²⁷Mert ki nagyobb, a ki letelepedik, vagy a ki szolgál? nemde a ki letelepedik? Én pedig közöttetek úgy vagyok, mint a ki szolgál.

²⁸Mivel pedig ti vagytok, a kik velem megmaradtatok kisérteteimben:

²⁹én is elrendelem nektek, a mint elrendelte nekem Atyám az országot,

³⁰hogy egyetek és igyatok asztalomnál az én országomban, és üljetek a királyiszékeken, itélendők Izrael tizenkét nemzetségét.

³¹Mondá tovább az Úr: Simon! Simon! íme a sátán megkivánt titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;

³²én pedig könyörögtem éretted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited; és te egykoron megtérvén, erősítsd meg atyádfiait.

³³Ki mondá neki: Uram! kész vagyok veled a tömlöczbe s a halálra is menni.

³⁴Ő pedig mondá: Mondom neked, Péter! nem szól ma a kakas, mígnem háromszor megtagadod, hogy ismersz engem. És mondá nekik:

³⁵Mikor erszény, táska és saru nélkül küldöttelek titeket, volt-e valami fogyatkozástok?

³⁶Azok pedig felelék: Semmi sem volt. Mondá tehát nekik: De most a kinek erszénye van, vegye elő, hasonlóképen a táskát is; a kinek pedig nincsen, adja el köntösét, és vegyen kardot.

³⁷Mert mondom nektek, hogy még annak, a mi írva vagyon be kell teljesedni énrajtam: És a gonoszok közé számláltatott. Mert a mik felőlem szólnak, véget értek.

³⁸Azok pedig mondák: Uram! íme itt két kard. Ő pedig mondá nekik: Elég.

³⁹És kiindúlván, szokása szerint, az olajfák hegyére méne; követék pedig őt a tanítványok is.

⁴⁰És midőn azon helyre jutott, mondá nekik: Imádkozzatok, hogy kisértetbe ne essetek.

⁴¹És ő eltávozék tőlök mintegy kőhajitásnyira, és térdre esvén, imádkozik vala,

⁴²mondván: Atyám! ha akarod, vedd el e pohárt éntőlem; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tied legyen.

⁴³Megjelenék pedig neki egy angyal mennyből, bátorítván őt. És a halállal tusakodván, hosszabban imádkozik vala.

⁴⁴És lőn az ő verejtéke, mint a földre folyó vérnek csöppei.

⁴⁵És midőn felkelt az imádkozásból, és tanítványihoz jött, aluva találá őket a szomorúság miatt.

⁴⁶És mondá nekik: Mit alusztok? Keljetek föl, imádkozzatok, hogy kisértetbe ne essetek.

⁴⁷Míg ő szólott, ime a sereg, és a ki Júdásnak neveztetik vala, egy a tizenkettő közől, előttök méne, és Jézushoz közeledék, hogy megcsókolja őt.

⁴⁸Jézus pedig mondá neki: Júdás! csókkal árúlod-e el az ember fiát?

⁴⁹Látván pedig azok, kik körűle voltak, a mi történendő vala, szólának neki: Uram! vágjunk-e karddal?

⁵⁰És rácsapván egyik közőlük a papifejedelem szolgájára, elvágá annak jobb fülét.

⁵¹Felelvén pedig Jézus, mondá: Elég eddig. És illetvén annak fülét, meggyógyítá őt.

⁵²Mondá pedig Jézus a hozzája kijött papifejedelmeknek, a templom tisztviselőinek és véneknek: Mint latorra, úgy jöttetek ki kardokkal és dorongokkal.

⁵³Midőn naponkint veletek voltam a templomban, nem nyujtottátok ki rám kezeteket; de ez a ti órátok és a sötétség hatalma.

⁵⁴Megfogván pedig őt, a papifejedelem házához vivék; Péter pedig távolról követé.

⁵⁵Tüzet gyujtván pedig a tornácz közepén, és azok körűlülvén, Péter közöttük vala.

⁵⁶Látván tehát őt egy szolgáló a világnál ülni, és rája tekintvén, mondá: Ez is ővele vala.

⁵⁷Ez pedig megtagadá őt, mondván: Asszony! nem ismerem őt.

⁵⁸És kevés vártatva másik meglátván őt, mondá: Te is azok közől vagy. Péter pedig mondá: Oh ember! nem vagyok.

⁵⁹És mintegy óra múlva ismét más bizonyítá, mondván: Bizonyára ez is vele vala, mert ez is galileai.

⁶⁰És mondá Péter: Ember! nem tudom mit mondasz. És azonnal, míg ő beszélt, megszólala a kakas.

⁶¹És megfordúlván az Úr, Péterre tekinte. És megemlékezék Péter az Úr igéjéről, a mint mondotta vala: hogy mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.

⁶²És kimenvén Péter, keservesen síra.

⁶³És a férfiak, kik őt tartják vala, csúfolák vervén őt.

⁶⁴És befödözék őt, és verék orczáját, és kérdezék őt, mondván: Találd el, ki az, ki téged ütött?

⁶⁵És sok egyebet káromolva mondának ellene.

⁶⁶És a mint megviradott, egybegyűlének a nép vénei, a papifejedelmek és irástudók, és gyülekezetökbe vivék őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk.

⁶⁷És mondá nekik: Ha nektek mondom, nem hisztek nekem.

⁶⁸Ha pedig kérdelek is, nem feleltek nekem, el sem bocsátotok.

⁶⁹De ezentúl az ember fia az Isten erejének jobbján fog ülni.

⁷⁰Erre mindnyájan mondák: Tehát te az Isten fia vagy? Ki felelé: Ti mondjátok, hogy én vagyok.

⁷¹Azok pedig mondák: Minek kivánunk még bizonyságot? mikor mi magunk hallottuk az ő szájából.