¹És lőn egyik napon, midőn a népet tanította, és az evangéliomot hirdette, egybegyűlének a papifejedelmek és irástudók a vénekkel,

²és szólának neki, mondván: Mondd meg nekünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? avagy: Ki az, ki neked e hatalmat adta?

³Felelvén pedig Jézus, mondá nekik: Én is egyet kérdek tőletek. Feleljetek meg nekem.

⁴János keresztsége mennyből volt-e, vagy az emberektől?

⁵Azok pedig gondolkodnak vala magokban, mondván: Ha azt mondjuk: mennyből; azt viszonozza majd: Miért nem hittetek tehát neki?

⁶Ha pedig azt mondjuk: az emberektől; az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve, hogy János próféta.

⁷Azt felelék tehát, hogy nem tudják, honnét volt.

⁸Jézus is mondá nekik: Én sem mondom meg nektek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.

⁹Kezdé pedig a népnek mondani e példabeszédet: Szőllőt ültete egy ember, és bérbe adá azt a míveseknek, és ő messze oda volt sok ideig.

¹⁰És annak idején egy szolgát külde a mívesekhez, hogy a szőllő terményéből adjanak neki. Kik megvervén azt, üresen bocsáták el.

¹¹Más szolgát is külde; amazok pedig azt is megvervén és gyalázattal illetvén, üresen bocsáták el.

¹²Még harmadikat is külde, kik azt is megsebesítvén, kiveték.

¹³Mondá tehát a szőllő ura: Mit cselekedjem? az én kedves fiamat küldöm el; talán ha őt látják, meg fogják becsülni.

¹⁴Azonban midőn őt meglátták a mívesek, gondolák magokban mondván: Ez az örökös, öljük meg őt, hogy miénk legyen az örökség.

¹⁵És kivetvén őt a szőllőből, megölék. Mit fog tehát velök cselekedni a szőllő ura?

¹⁶Eljő, és elveszti azokat a míveseket, és a szőllőt másoknak adja. Hallván ezt, mondák neki: Távol legyen ez.

¹⁷Ő pedig rájok tekintvén, mondá: Micsoda tehát az, mi írva vagyon: A kő, melyet megvetettek az épitők, szeglet fejévé lőn?

¹⁸Mind az, ki ama kőre esik, megsérűl, a kire pedig esik, azt összezúzza.

¹⁹És szándékoznak vala a papifejedelmek és irástudók kezöket rája vetni azon órában, de félének a néptől; mert megértették, hogy rájok mondotta e példabeszédet.

²⁰És rája vigyázván, leselkedőket küldének, kik magokat igazaknak tettetvén, megfogják őt a beszédben, hogy a hatóság és a helytartó hatalmába ejthessék.

²¹És kérdék őt, mondván: Mester! tudjuk, hogy igazán szólasz és tanítasz; hogy személyt nem válogatsz, hanem az Isten útját igazságban tanítod.

²²Szabad-e adót adnunk a császárnak, vagy nem?

²³Látván pedig az ő álnokságukat, mondá nekik: Mit kisértetek engem?

²⁴Mutassatok egy pénzt nekem. Ki képe és fölirása vagyon rajta? Felelvén, mondák neki: A császáré.

²⁵És mondá nekik: Adjátok meg tehát a mi a császáré, a császárnak, és a mi Istené, az Istennek.

²⁶És nem köthettek szavába a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, hallgatának.

²⁷Hozzá járulának pedig némely szadduceusok, kik tagadják a feltámadást, és kérdék őt,

²⁸mondván: Mózes megírta nekünk: Ha valakinek atyjafia meghal, felesége maradván, és ez magzatok nélkül lévén, amannak atyjafia vegye el ezt feleségűl, és támaszszon magzatot atyjafiának.

²⁹Vala tehát hét testvér; és az első feleséget vőn, és meghala magzatok nélkül.

³⁰És a második elvevé ezt, de ő is meghala fiú nélkül.

³¹És a harmadik vevé el őt. Hasonlóképen azután mind a heten, de nem hagyván magzatot, meghalának.

³²Mindnyájok után végre az asszony is meghala.

³³Feltámadáskor tehát ki felesége leszen ezek közől? minthogy ő mind a hétnek volt felesége.

³⁴És mondá nekik Jézus: E világ fiai házasodnak és férjhez adatnak;

³⁵azok pedig, kik méltók lesznek elnyerni a más világot és a halottakból való feltámadást, sem férjhez nem mennek, sem feleséget nem vesznek;

³⁶mert többé meg nem halhatnak, mivel hasonlók az angyalokhoz; és Isten fiai, mivel a feltámadás fiai.

³⁷Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, midőn az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondja.

³⁸Az Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, mert mindnyájan neki élnek.

³⁹Felelvén pedig némely irástudók, mondák neki: Mester! jól mondád.

⁴⁰És többé mitsem merének tőle kérdeni.

⁴¹Azután mondá nekik: Miképen mondják a Krisztust Dávid fiának,

⁴²holott Dávid önmaga mondja a zsoltárok könyvében: Mondá az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra,

⁴³míg ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem?

⁴⁴Dávid tehát őt Urának híja, mimódon fia ő?

⁴⁵Az egész nép hallatára pedig mondá tanítványinak:

⁴⁶Óvakodjatok az irástudóktól, kik örömest járnak hosszú köntösben, és szeretik a köszöntéseket a piaczon, és az első székeket a zsinagógákban, és az első helyeket a lakomákon.

⁴⁷Kik megemésztik az özvegyek házait hosszú imádság színe alatt. Ezek nagyobb kárhozat alá esnek.