¹Ezek után pedig rendele az Úr más hetvenkettőt is, és elküldé őket kettőnkint az ő szine előtt minden városba és helyre, a hova menendő vala.

²És mondá nekik: Az aratás ugyan sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.

³Menjetek, ime én elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.

⁴Ne hordjatok erszényt, se táskát, se sarut, és senkit az úton ne köszöntsetek.

⁵A mely házba bementek, először azt mondjátok: Békeség e háznak!

⁶És ha ott leszen a békeség fia, rája száll a ti békeségtek; ha pedig nem, visszatér hozzátok.

⁷Ugyanazon házban maradjatok pedig, evén és iván, a mijök vagyon; mert méltó a munkás az ő bérére. Ne járjatok házról házra.

⁸És a mely városba mentek, és befogadnak titeket, egyetek, a mi elétek tétetik.

⁹És gyógyitsátok meg az ottlevő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelgetett hozzátok az Isten országa.

¹⁰A mely városba pedig bementek, és nem fogadnak be titeket, kimenvén annak utczáira, mondjátok:

¹¹Még a port is, mely ránk ragadott a ti várostokból, rátok rázzuk le; mindazáltal azt tudjátok meg, hogy elközelgetett az Isten országa.

¹²Mondom pedig nektek: hogy Sodomának az napon tűrhetőbb sorsa lesz, mint annak a városnak.

¹³Jaj neked, Korozain! jaj neked, Betszaida! mert ha Tírusban és Szídonban történtek volna a csodák, melyek bennetek történtek, régen szőrzsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot.

¹⁴De Tírusnak és Szídonnak tűrhetőbb is leszen sorsa itéletkor, mint nektek.

¹⁵És te, Kafarnaum! te égig felmagasztalt, a pokolig sülyesztetel.

¹⁶A ki titeket hallgat, engem hallgat; és a ki titeket megvet, engem vet meg; a ki pedig engem megvet, azt veti meg, ki engem küldött.

¹⁷Visszatére pedig a hetvenkettő, örömmel mondván: Uram! még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben.

¹⁸És mondá nekik: Láttam a sátánt mint villámot az égből leesni.

¹⁹Ime hatalmat adok nektek a kigyók és skorpiók megtapodására, és az ellenség minden ereje fölött, és semmi sem fog nektek ártani;

²⁰Mindazáltal ne azon örűljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek tinektek: hanem örűljetek, hogy a ti neveitek be vannak írva mennyekben.

²¹Azon órában Jézus örvendeze a Szentlélekben, és mondá: Hálát adok neked, Atyám, mennynek és földnek Ura! hogy elrejtetted ezeket a bölcsektől és okosaktól, és kijelentetted a kisdedeknek. Úgy van, Atyám! mert így tetszett neked.

²²Mindenek átadattak nekem Atyámtól; és senki nem tudja, ki a Fiú, hanem csak az Atya; és ki az Atya, hanem csak a Fiú és a kinek a Fiú ki akarja jelenteni.

²³És tanítványihoz fordulván, mondá: Boldogok a szemek, melyek látják, a miket ti láttok.

²⁴Mert mondom nektek, hogy sok próféták és királyok akarták látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket hallotok, és nem hallották.

²⁵És ime egy törvénytudó fölkele, kisértvén őt, és mondván: Mester! mit cselekedjem, hogy bírjam az örök életet?

²⁶Ő pedig mondá neki: A törvényben mi vagyon írva? mikép olvasod?

²⁷Amaz felelvén, mondá: Szeressed a te Uradat Istenedet teljes szivedből és teljes lelkedből, és minden erődből és minden elmédből; és felebarátodat, mint tennenmagadat.

²⁸És mondá neki: Igazán feleltél; ezt cselekedjed, és élni fogsz.

²⁹Amaz pedig magát igazolni akarván, mondá Jézusnak: De ki az én felebarátom?

³⁰Felelvén pedig Jézus, mondá: Egy ember méne Jerusalemből Jerikóba, és rablók közé juta, kik meg is foszták őt, és megsebesítvén, félholtan hagyák őt, és elmenének.

³¹Történék pedig, hogy egy pap jött le azon az úton, és látván őt, elméne mellette.

³²Hasonlóképen egy levíta is; midőn azon helyhez ért, és látta őt, elméne mellette.

³³Egy szamaritánus pedig arra utazván, feléje jöve, és látván őt, könyörűletre indúla.

³⁴És hozzája menvén, beköté sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és föltévén őt barmára, a szállásra vivé és gondját viselé.

³⁵És másnap két tízest vőn elé, és a gazdának adá, mondván: Viseld gondját ennek, és a mit ezen fölül költesz, mikor visszatérek, megadom neked.

³⁶E három közől, kiről véled, hogy felebarátja volt annak, ki a tolvajok közé jutott?

³⁷Amaz pedig mondá: A ki irgalmasságot cselekedett vele. És mondá neki Jézus: Menj, s te is hasonlóképen cselekedjél.

³⁸Lőn pedig, midőn mentenek, ő is betére egy faluba, és egy Márta nevű asszony befogadá őt házába.

³⁹S ennek egy Mária nevű nővére vala; ki az Úr lábainál ülvén, hallgatá az ő igéjét.

⁴⁰Márta pedig szorgalmatoskodik vala a gyakori szolgálatban, ki megálla és mondá: Uram! nem gondolsz-e vele, hogy nővérem egyedül hagyott engemet szolgálni? mondjad azért neki, hogy segítsen nekem.

⁴¹És felelvén, mondá neki az Úr: Márta, Márta! szorgalmatos vagy, és sokban törődöl.

⁴²Pedig egy a szükséges. Mária a legjobb részt választotta, mely el nem vétetik tőle.