¹Zengjetek harsonával Sionban, ordítsatok az én szent hegyemen, reszkessenek a föld minden lakói: mert az Úr napja jő, s már közel vagyon,

²a sötétség és homály napja, a felleg és forgószél napja. Mint a hajnal a hegyeken, úgy terűl el a sok és erős nép; melyhez hasonló nem volt kezdettől, és azután sem leszen nemzedékről nemzedékre.

³Előtte emésztő tűz, utána égető láng; előtte gyönyörűség kerte a föld, utána kietlen pusztaság, és nincs ki elfusson előle.

⁴Kinézésök, mint a lovak kinézése, és mint a lovak úgy futnak.

⁵Mint a szekerek zörgése a hegyek tetején, olyan az ő szökkenésök, mint a pozdorját emésztő tűzláng pattogása, mint a harczra készűlt erős nép.

⁶Előttök gyötrelembe esnek a népek, minden arcz elsápad, mint a fazék.

⁷Mint a hősök úgy futnak, mint a hadakozó férfiak fölhágnak a kőfalra; mint férfiak mennek utaikon, és nem térnek ki ösvényeikről.

⁸Senki nem szorongatja társát, kiki saját nyomán jár; az ablakokon berohannak és meg nem sérűlnek.

⁹Bemennek a városba, futnak a falakon, fölhágnak a házakra, benyomúlnak az ablakokon, mint a tolvaj.

¹⁰Színök előtt megréműl a föld, megrezzennek az egek; a nap és hold elsötétűlnek, és a csillagok megvonják fényességöket.

¹¹És az Úr szava mennydörög seregének színe előtt, mert igen nagy az ő tábora, mert erős, és az ő igéjét végrehajtja; mert nagy az Úr napja és igen rettenetes; ki állhatja ki azt?

¹²Azért mondja most az Úr: Térjetek hozzám teljes szivetekből, böjttel és sírással és jajgatással.

¹³És szaggassátok meg szíveiteket, nem pedig ruháitokat, és térjetek a ti Uratokhoz Istenetekhez, mert ő kegyes és irgalmas, béketűrő és nagy irgalmú, és legyőzi a gonoszságot.

¹⁴Ki tudja, talán hozzátok tér és megenged, és áldást hagy maga után, eledel- és italáldozatot a ti Uratoknak Isteneteknek?

¹⁵Zengjetek harsonával Sionban, szenteljetek böjtöt, híjátok össze a sokaságot.

¹⁶Gyüjtsétek egybe a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet, híjátok össze a véneket, gyüjtsétek egybe a kisdedeket és csecsemőket, a vőlegény jőjön ki lakából, és a menyasszony az ő ágyából.

¹⁷A tornácz s az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái, és mondják: Engedj, Uram! engedj meg a te népednek, és ne add örökségedet gyalázatra, hogy ne uralkodjanak rajtok a nemzetek. Miért mondják a népek között: Hol vagyon az ő Istenök?

¹⁸Forrón szereti az Úr az ő földét, és megenged népének.

¹⁹És felelvén az Úr, mondja az ő népének: Ime én nektek gabonát, bort és olajt küldök, hogy beteljetek azokkal, és nem adlak titeket többé gyalázatra a pogányok közé.

²⁰Az éjszaki ellent messze távolítom tőletek, és kiűzöm őt a járatlan és puszta földre; elejét a napkeleti tengerre, és utólját a legszélső tengerre; és bűz támad, és rothadás kel föl belőle, mert kevélyen cselekedett.

²¹Ne félj, föld! vigadj és örűlj, mert dicső dolgot fog az Úr cselekedni.

²²Ne féljetek, tartomány állatai! mert (ismét) kivirúlnak a puszta szépségei! mert a fa megtermi gyümölcsét, a fügefa és a szőllő megadják terméseiket.

²³És Sion fiai! vigadjatok és örűljetek a ti Uratokban Istenetekben; mert megadja nektek az igazság tanítóját, és árasztani fogja rátok az őszi és tavaszi esőt, mint eleintén.

²⁴És megtelnek a szérűk gabonával, és bővelkednek a sajtók borral és olajjal.

²⁵És kipótolom nektek az esztendőket, melyeket megemésztett a sáska és cserebogár, a ragya és hernyó, az én nagy seregem, melyet rátok küldöttem.

²⁶Akkor jóllakásig fogtok enni, és megelégesztek, és dicséritek majd a ti Uratok Istenetek nevét, ki csodákat tett veletek; és nem szégyenűl meg az én népem mindörökké.

²⁷És megtudjátok, hogy én vagyok Izrael között, és én vagyok a ti Uratok Istenetek, és nincs több; és nem szégyenűl meg az én népem mindörökké.