¹Jézus azért hat nappal húsvét előtt Bethániába méne, hol Lázár megholt vala, kit föltámasztott Jézus.

²Vacsorát szerzének tehát ott neki, és Márta szolgála; Lázár pedig egyik vala azok közől, kik letelepedtek ővele.

³Mária tehát egy font drága tiszta nárdusz-kenetet vőn, és megkené Jézus lábait, és hajával törölgeté az ő lábait, és a ház megtelék a kenet illatával.

⁴Mondá azért egy az ő tanítványai közől, iskarioti Júdás, ki őt elárulandó vala:

⁵Miért nem adatott el ez a kenet háromszáz tízesen, és osztatott a szűkölködőknek?

⁶Ezt pedig mondá, nem mintha a szegényekre volna gondja, hanem mivel tolvaj vala, és az erszény nála lévén, azt, mi abba adatott, ő hordozá.

⁷Mondá azért Jézus: Hagyjatok békét neki, hogy az én temetésem napjára tartsa azt.

⁸Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok veletek.

⁹Megtudá pedig a zsidók közől nagy sereg, hogy ott vagyon; és eljövének nem csak Jézusért, hanem hogy Lázárt lássák, kit föltámasztott halottaiból.

¹⁰A papifejedelmek pedig arról tanakodtak, hogy Lázárt is megöljék,

¹¹mert sokan menének el a zsidók közől őérette, és hivének Jézusban.

¹²A következő napon pedig a nagy sereg, mely az ünnepre jött vala, midőn meghallották, hogy Jézus Jerusalembe jő,

¹³pálmaágakat vőnek, és eléje menének, és kiáltának: Hosanna! áldott, ki az Úr nevében jő, Izrael királya.

¹⁴És talála Jézus egy szamárvemhet, és rája üle, a mint írva vagyon:

¹⁵Ne félj, Sion leánya! ime a te királyod jő, ülve a szamár vemhén.

¹⁶Ezeket nem érték előbb tanítványai, hanem mikor megdicsőittetett Jézus, akkor megemlékezének, hogy ezek őfelőle voltak megírva, és ezeket cselekvék neki.

¹⁷Bizonyságot tőn pedig a sereg, mely ővele volt, mikor Lázárt előhítta a sírból, és föltámasztotta őt halottaiból.

¹⁸Azért is ment eléje a sereg, mert meghallá, hogy e csodát tette.

¹⁹A farizeusok tehát mondák egymás között: Látjátok-e, hogy semmire sem megyünk? íme az egész világ utána indúlt.

²⁰Valának pedig némely pogányok azok között, kik fölmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen.

²¹Ezek tehát Filephez menének, ki Galileának Betszaidájából vala, és kérék őt, mondván: Uram! látni akarnók Jézust.

²²Elméne Filep, és megmondá ezt Andrásnak, András ismét és Filep megmondák Jézusnak.

²³Jézus pedig felelé nekik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsőittessék az ember Fia.

²⁴Bizony, bizony mondom nektek: hacsak a földbe esett gabonaszem meg nem hal,

²⁵egyedűl marad; ha pedig meghal, sok termést hoz. A ki életét szereti, elveszti azt; a ki életét gyűlöli e világon, az örökkévalóságra megtartja azt.

²⁶Ha ki nekem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. Ha ki nekem szolgál, megtiszteli azt Atyám.

²⁷Most az én lelkem megrendűlt; és mit mondjak? Atyám! szabadíts meg engem ez órától. De ezért jöttem ez órára.

²⁸Atyám! dicsőitsd meg a te nevedet. Erre szózat jöve az égből: Meg is dicsőítettem, és ismét megdicsőítem.

²⁹A sereg tehát, mely ott áll vala és ezt hallotta, mondá, hogy mennydörgés volt az. Mások mondák: Angyal szólott neki.

³⁰Felelvén Jézus, mondá: Nem énérettem jött e szózat, hanem tiérettetek.

³¹Most van az itélet a világ fölött; most e világ fejedelme kivettetik.

³²És én ha felmagasztaltatom a földről, mindent magamhoz vonzok.

³³(Ezt pedig mondja vala, jelentvén, minő halállal fog meghalni.)

³⁴Felelé neki a sereg: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad; mikép mondod te: Szükség fölmagasztaltatni az ember fiának? Kicsoda ez az ember fia?

³⁵Mondá tehát nekik Jézus: Még egykevéssé a világosság veletek vagyon; járjatok, míg világosságtok tart, hogy a sötétség meg ne lepjen titeket; mert a ki sötétben jár, nem tudja, hová megyen.

³⁶Míg világosságtok vagyon, higyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket szólván Jézus, elméne, és elrejté magát előlük.

³⁷Jóllehet pedig ennyi csodajelt tett előttök, mégsem hivének őbenne,

³⁸hogy beteljesedjék Izaiás próféta beszéde, melyet mondott: Uram! ki hiszen a mi hallomásunknak? és az Úr karja kinek lőn kijelentve?

³⁹Azért nem hihettek; mert ismét azt mondotta Izaiás:

⁴⁰Megvakította szemeiket, és megkeményítette szivöket, hogy ne lássanak szemeikkel, és ne értsenek szivökkel, és megtérjenek és meggyógyítsam őket.

⁴¹Ezeket mondotta Izaiás, midőn látta az ő dicsőségét, és őfelőle szólott.

⁴²Mindazáltal a főemberek közől is sokan hittek őbenne, de a farizeusok miatt nem vallották meg, hogy a zsinagógából ki ne vettessenek.

⁴³Mert inkább szerették az emberi dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.

⁴⁴Jézus pedig kiálta és mondá: A ki énbennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, ki engem küldött.

⁴⁵És a ki engem lát, azt látja, ki engem küldött.

⁴⁶Én világosságúl jöttem e világra, hogy minden, a ki énbennem hisz, sötétségben ne maradjon.

⁴⁷És ha ki az én igéimet hallja, és meg nem tartja, én nem itélem meg őt; mert nem jöttem, hogy e világot megitéljem, hanem hogy üdvözítsem e világot.

⁴⁸A ki engem megvet, és nem fogadja be igéimet, van, a ki megitélje őt. A beszéd, melyet szólottam, az itéli meg őt az utolsó napon.

⁴⁹Mert én magamtól nem szólottam, hanem a ki engem küldött, az Atya, ő adott nekem parancsot, mit mondjak, és mit szóljak.

⁵⁰És tudom, hogy az ő parancsolatja örök élet. Azért a miket én szólok, a mint mondotta nekem az Atya, úgy beszélem.