¹És hallá Fassúr pap, Emmer fia, ki fejedelemmé rendeltetett vala az Úr házában, hogy Jeremiás e beszédeket prófétálta;

²és megveré Fassúr Jeremiás prófétát, és kalodába tevé őt, mely Benjamin felső kapuja alatt vala az Úr házánál.

³És mikor megviradott másodnapra, kivevé Fassúr Jeremiást a kalodából; és mondá neki Jeremiás: Nem Fassúrnak híjja az Úr a te nevedet, hanem: minden felől félelemnek.

⁴Mert ezeket mondja az Úr: Ime én téged félelemre juttatlak, téged és minden barátodat; lehullanak ellenségeik fegyvere által, és ezt meglátják a te szemeid; és egész Júdát kezébe adom Babilon királyának, és elviszi őket Babilonba, és levágja őket fegyverrel.

⁵És e városnak minden vagyonát és minden szerzeményét és minden drágaságát, és Júda királyainak minden kincsét az ő ellenségeik kezébe adom; és elrabolják azokat és elveszik és Babilonba viszik.

⁶Te pedig, Fassúr, és házad minden lakója, fogságra mentek, és Babilonba mégy, ott halsz meg, és ott temettetel el te és minden barátod, kiknek hazudságot jövendöltél.

⁷Uram! rábeszéltél engem, és rábeszéltettem; erősebb voltál nálamnál, és meggyőztél; én pedig nevetséggé lettem egész nap, mindenki csúfol engem;

⁸mert már régen szólok, kiáltozván a gonoszság ellen, és a pusztúlást kiáltva hirdetem; s ime az Úr beszéde nekem gyalázatomra lett és csúfolásomra egész nap.

⁹És mondám: Nem fogok őróla emlékezni, és nem szólok többé az ő nevében; de lőn az én szivemben, mint az égő és csontjaim közé rekesztett tűz, és ellankadtam, nem bírván azt elviselni.

¹⁰Mert hallottam sokak szidalmazását és a rettentéseket köröskörűl: Üldözzétek, és üldözzük őt! – még mind oly férfiaktól is, kik barátim voltak és oldalamnál őrködtek, – ha valami módon rászedhető lenne, győzzük le őt, és álljunk boszút rajta.

¹¹De az Úr velem vagyon, mint erős bajnok; azért a kik üldöznek engem, elesnek, és erőtlenek lesznek; igen megszégyenűlnek, mert nem gondoltak az örök gyalázatra, mely soha el nem töröltetik.

¹²És te, seregek Ura! az igaznak vizsgálója, ki a veséket és szivet látod, hagyd látnom, kérlek, a te boszúállásodat rajtok; mert neked jelentettem ki ügyemet.

¹³Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat; mert megszabadította a szegény lelkét a gonoszok kezéből.

¹⁴Átkozott legyen a nap, melyen születtem; a nap, melyen engem anyám szült, ne legyen áldott.

¹⁵Átkozott a férfiú, ki hírt vitt atyámnak, mondván: Fiú magzatod született neked! hogy örömmel örvendeztesse meg őt.

¹⁶Legyen az az ember mint ama városok, melyeket fölforgatott az Úr, és nem bánta meg; halljon kiáltást reggel, és ordítást a déli időben,

¹⁷ki engem meg nem ölt anyám méhében, hogy anyám lett volna a koporsóm, és örökös az ő méhe foganása.

¹⁸Miért jöttem ki anyám méhéből, hogy nyomorúságot és fájdalmat lássak, és gyalázatban végződjenek az én napjaim?