¹Júda bűne fölíratott vastollal, gyémánt tűvel, az ő szivök táblájára íratott, és oltáraik szarvaira.

²Mivel fiaik ismét megemlékeznek oltáraikról és berkeikről és a zöldellő fákról a magas hegyeken,

³áldozván a mezőben; azért erősségedet és minden kincsedet és a te magas helyeidet ragadományra adom bűneid miatt minden határodban.

⁴És egyedűl fogsz hagyatni örökséged nélkül, melyet neked adtam, és szolgáltatok veled ellenségeidnek oly földön, melyet nem ismersz, mert meggyujtottad a tüzet haragomban, mely égni fog mindörökké.

⁵Ezeket mondja az Úr: Átkozott ember, ki emberben bízik, és a testet teszi karjává, s kinek szíve az Úrtól eltávozik.

⁶Mert leszen, mint a gyalogfenyő-csemete a pusztában, és nem látja a jót, mikor jő; hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatlan földön.

⁷Áldott ember, ki az Úrban bízik, és kinek bizalma az Úr.

⁸Leszen ő, mint a víz mellé ültetett fa, mely nedvességre ereszti gyökereit; és nem fél, midőn eljő a hőség, és levele zöldelleni fog, és szárazság idején nem lesz aggodalma, és soha nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.

⁹Csalárd a szív mindenek fölött és átvizsgálhatlan; ki ismeri azt?

¹⁰Én, az Úr vagyok az, ki a szivet vizsgálom, és a veséket megpróbálom; ki megfizetek mindenkinek az ő útja szerint, és az ő törekvéseinek gyümölcse szerint.

¹¹A fogolymadár kikölti a miket nem tojt: úgy a ki gazdagságot szerez, de nem igazsággal, napjai felén elhagyja azt, és utóljára esztelennek tartatik.

¹²A magasság dicsőséges királyszéke kezdettől a mi szentélyünk helye.

¹³Uram, Izrael reménysége! mindazok, kik téged elhagynak, megszégyenűlnek; a tőled eltávozók a porba iratnak, mert elhagyták az élő vizek forrását, az Urat.

¹⁴Gyógyíts meg engem, Uram! és meggyógyúlok; szabadíts meg engem, és megszabadúlok; mert te vagy az én dicséretem.

¹⁵Ime ők mondják nekem: Hol az Úr igéje? jőjön el.

¹⁶És én nem ingadoztam, téged, pásztoromat követvén; és az ember napját nem kivántam, te tudod. A mi kijött ajakimból, igaz volt a te színed előtt.

¹⁷Ne légy nekem félelmemre, te, én reménységem a nyomorúság napján!

¹⁸Szégyenűljenek meg, kik engem üldöznek, és ne szégyenűljek én; féljenek ők, és ne féljek én; hozd rájok a nyomorúság napját, és kétszeres romlással rontsd meg őket.

¹⁹Ezeket mondja az Úr nekem: Menj, és állj meg a nép fiainak kapujában, melyen királyai bemennek és kijőnek, és Jerusalem minden kapujában,

²⁰és mondd nekik: Halljátok az Úr igéjét, Júda királyai, s egész Júda és Jerusalem minden lakói, kik bejártok e kapukon!

²¹Ezeket mondja az Úr: Őrizzétek lelkeiteket, és szombatnapon ne hordozzatok terheket, és ne vigyetek be Jerusalem kapuin.

²²És ne vigyetek ki terheket házaitokból szombatnapon, és semmi munkát se tegyetek, hanem szenteljétek meg a szombatnapot, a mint megparancsoltam atyáitoknak.

²³És nem hallgatták, fülöket sem hajtották rá, hanem megkeményítették nyakokat, hogy ne halljanak engem, és ne vegyék föl a fegyelmet.

²⁴És leszen: Ha engem hallgattok, úgymond az Úr, hogy terheket ne vigyetek be e város kapuin szombatnapon, és ha megszentelitek a szombatnapot, hogy ne tegyetek azon semmi munkát:

²⁵e város kapuin királyok és fejedelmek mennek be, Dávid királyi székén ülők, szekereken és lovakon ülők, ezek és fejedelmeik, Júda férfiai és Jerusalem lakói; és e várost lakni fogják mindörökké.

²⁶És eljőnek Júda városaiból és Jerusalem környékéből, Benjamin földéről és a síkságról, a hegyes vidékekről és dél felől, hozván égő, véres és eledel-áldozatot és tömjént, és áldozatot vivén az Úr házába.

²⁷Ha pedig nem hallgattok engem, hogy megszenteljétek a szombatnapot, és hogy ne hordjatok terhet, és ne vigyetek be Jerusalem kapuin szombatnapon: tüzet gyujtok az ő kapuiban, mely megemészti Jerusalem házait, és nem fog eloltatni.