¹És fájlalá ezt Jónás nagy búsulással, és megharaguvék,

²és könyörögvén az Úrhoz, mondá: Kérlek, Uram, vajjon nem ez vala-e az én igém, mikor még földemen valék? Azért igyekeztem előre Tarzisba futni; mert tudom, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, hosszútűrő és nagy könyörűletességű, ki elengeded a gonoszságot.

³Most tehát, Uram! vedd el, kérlek, az én lelkemet tőlem; mert jobb nekem a halál, mint az élet.

⁴És mondá az Úr: Véled-e te, hogy méltán haragszol?

⁵És kimenvén Jónás a városból, leüle napkelet felé a város ellenében. És hajlékot csinála ott magának, és az alatt üle az árnyékban, meglátandó, mi történik a várossal.

⁶És az Úr Isten borostyánt növeszte, mely fölfuta Jónás feje fölé, hogy árnyékot tartson az ő feje fölött, és oltalmazza őt (mert ellankadott vala); és nagy örömmel örűle Jónás a borostyánnak.

⁷És az Isten egy férget rendele oda másodnap viradóra, mely megrágá a borostyánt, s ez elszárada.

⁸És napfelköltekor az Úr parancsola a meleg és égető szélnek; és a nap Jónás fejét süté, és bágyadni kezde, és kiváná magának, hogy meghaljon, és mondá: Jobb nekem meghalnom, mint élnem.

⁹És mondá az Úr Jónásnak: Véled-e te, hogy méltán haragszol a borostyán miatt? És mondá: Méltán haragszom mindhalálig.

¹⁰És mondá az Úr: Te a borostyán miatt bánkódol, melynél nem munkálkodtál, s azt nem nevelted, hogy egy éjjel nőtt, és egy éjjel elveszett;

¹¹és én ne engedjek-e meg Ninivének, a nagy városnak, melyben több vagyon százhúszezer embernél, kik még nem tudják, mi a külömbség az ő jobb- és balkezök között, és a sok barom?