¹Tudod-e a vadkecskék ellése idejét, vagy az ellő szarvasokra figyeltél-e?

²Megszámláltad-e vemhességök hónapjait, és tudtad-e ellésök idejét?

³Meggörbűlnek az ellésre, és ordítanak.

⁴Fiaik elválnak, és mennek legelőre; kimennek, és nem térnek vissza hozzájok.

⁵Ki bocsátotta szabadon a vadszamárt és köteleit ki oldotta el,

⁶melynek házat adtam a pusztában, és tanyáúl a sivatagot?

⁷Megveti a város sokaságát, a hajtó kiáltását nem hallja.

⁸Elnézi legelője hegyeit, és minden zöldellőt megkeres.

⁹Vajjon a szarvorrú akar-e neked szolgálni, vagy megmarad-e jászolyodnál?

¹⁰Megkötöd-e gyeplőddel e szarvorrút szántásra? vagy fogja-e tördelni a völgyek göröngyeit utánad?

¹¹Lesz-e bizalmad az ő nagy erejében, és ráhagyod-e munkáidat?

¹²Bízol-e benne, hogy magodat megadja és szérűdbe gyüjti?

¹³A strucz tolla hasonló a gém és az ölyv tollaihoz.

¹⁴Midőn a földön hagyja tojásait, talán a porban te melegíted azokat?

¹⁵Felejti, hogy a láb eltapodja vagy a mezei vad összetiporja azokat.

¹⁶Oly kemény fiaihoz, mintha nem övéi volnának, hiába fáradt, semmi félelemtől nem kényszerítetvén.

¹⁷Mert Isten megfosztotta őt bölcseségtől, és nem adott neki értelmet.

¹⁸Idején fölemeli magasan szárnyait, s kineveti a lovat és a rajtaülőt.

¹⁹Adsz-e a lónak erőt, vagy körülveszed-e torkát nyerítéssel?

²⁰Felszökteted-e azt, mint a sáskákat? az ő büszke hortyogása mily rettentő.

²¹A földet kapálja körmével, merészen ugrál, eléjök megy a fegyvereseknek.

²²Megveti a félelmet, és nem hátrál a kard előtt.

²³Rajta zörög a tegez, és villog a dárda és paizs.

²⁴Prüsszögve és tombolva száguld a földön, és nem marad veszteg, ha megriad a harsona.

²⁵Midőn hallja a kürtöt, azt mondja: Hah! távolról megérzi a harczot, a vezérek intését és a seregek ujjongását.

²⁶Vajjon a te bölcseséged által tollasúl-e meg az ölyv, kiterjesztvén délre szárnyait?

²⁷A te parancsodra emelkedik-e föl a sas, és rakja fészkét magas helyeken?

²⁸Sziklákon lakik és meredek kőszálakon mulatoz, és a hozzáférhetlen kőszirteken.

²⁹Onnan kémleli az étket, és szemei messze látnak.

³⁰Fiai vért színak; és a hol hulla van, mindjárt megjelen.

³¹És ismét szóla az Úr, és mondá Jóbnak:

³²Vajjon ki az Istennel vetekedik, oly könnyen megadja magát? Igen, de ki az Istent feddi, meg kell neki felelnie.

³³Felelvén pedig Jób az Úrnak, mondá:

³⁴Én, ki gondtalanúl szólottam, mit felelhetek? számra teszem kezemet.

³⁵Egyet szólottam, mit bár ne mondottam volna! és mást, mikhez többet nem teszek.