¹Sionért nem hallgatok, és Jerusalemért nem nyugszom, mignem eléjő, mint a fényesség, az ő igaza, és üdvözítője égni fog, mint a lámpa.

²És meglátják a népek a te igazadat, és mind a királyok a te dicsőidet, és új néven hivatol, melyet az Úr szája fog nevezni.

³És dicsőség koronája leszesz az Úr kezében, és királyi korona a te Istened kezében.

⁴Nem hívatol többé elhagyottnak, és földed nem neveztetik többé pusztának; hanem hivatni fogsz, benned telt akaratomnak, és a te földed, lakottnak; mert az Úrnak kedve telik benned, és földedet lakni fogják.

⁵Mert mint az ifjú lakik benned a szűzzel, úgy laknak benned fiaid; és mint a vőlegény örűl menyasszonyán, úgy örűl rajtad a te Istened.

⁶A te kőfalaidra, Jerusalem! őröket rendeltem; egész nap és egész éjjel soha nem hallgatnak. Kik megemlékeztek az Úrról, ne hallgassatok,

⁷és ne hagyjatok föl vele, mígnem megerősíti, s mígnem dicséretessé teszi Jerusalemet a földön.

⁸Megesküdött az Úr jobbjára és erőssége karjára: A te búzádat többé eledelűl nem adom ellenségeidnek, és az idegen fiak nem iszszák borodat, melyért munkálkodtál;

⁹mert kik azt begyüjtik, azok eszik meg, és dicsérik az Urat; és kik azt behordják, azok iszszák meg az én szent tornáczaimban.

¹⁰Menjetek, menjetek át a kapukon, készítsetek útat a népnek, egyengessétek el az útat, szedjétek föl a köveket, és emeljetek zászlót a népekhez.

¹¹Ime az Úr meghallatja ezt a föld végső határain. Mondjátok meg Sion leányának: Ime jő a te Üdvözítőd, ime jutalma ővele, és cselekedete őelőtte.

¹²És nevezik őket szent népnek, az Úrtól megváltottaknak; te pedig hivatol keresett városnak és nem elhagyottnak.