¹És most halljad, Jákob, én szolgám! és Izrael! kit választottam.

²Ezeket mondja az Úr, a te teremtőd és alkotód, a te segítőd anyád méhétől fogva; ne félj én szolgám, Jákob, és te, legigazabb, kit választottam.

³Mert vizet öntök ki a szomjúhozóra, és folyókat a szárazra: kiárasztom lelkemet a te ivadékodra, és áldásomat sarjadékodra,

⁴hogy sarjadozzanak a fű között, mint a fűzfák a folyóvizek mellett;

⁵s ez azt mondja: Én az Úré vagyok; és amaz Jákob nevéről nevezi magát, és ez kezével írja: Én az Úré! és Izrael nevéről neveztetik.

⁶Ezeket mondja az Úr, Izrael királya, és az ő megváltója, a seregek Ura: Én vagyok az első és én az utolsó, s énkivűlem nincs Isten.

⁷Kicsoda hasonló hozzám? szóljon, és jelentse ki; és a rendet beszélje el nekem, mely szerint elrendeltem e népet régtől fogva; a jövendőket és következőket hirdessék nekik.

⁸Ne féljetek, és ne rettegjetek; azóta hallattam veled, és hirdettem; ti vagytok az én tanúim. Vajjon van-e Isten énkivűlem, és alkotó, kit én nem ismernék?

⁹A bálványcsinálók mindnyájan semmik, és legkedvesbjeik sem használnak nekik; ők magok tanúk azokról, hogy nem látnak és nem értenek, úgy, hogy megszégyenűlnek.

¹⁰Ki alkotott istent, és ki öntött semmire kellő bálványt?

¹¹Ime annak minden műtársai megszégyenűlnek; mert emberek közől valók az alkotók; egybegyűlnek mindnyájan, megállanak és félnek és megszégyenűlnek egyetemben.

¹²A kovács reszelővel dolgozik szénnel és pőrölylyel alakítja müvét, és erős karjával csinálja; éhezik és elbágyad, nem iszik vizet, és ellankad.

¹³A képfaragó kinyujtja a mérőzsinórt, gyaluval alakítja azt, szögmértékre veszi, és körzővel kikerekíti azt, és férfialakká, szép emberré csinálja azt lakóúl házában.

¹⁴Czedrusfákat vág, tölgy és cserfát hoz, mely az erdő fái között állott, fenyőfát ültet, melyet az eső fölnevel,

¹⁵ezek az embereknek tüzelésre vannak; vesz azokból és megmelegszik, és begyujt és kenyeret süt; a maradványból pedig istent csinál és imádja, bálványt csinál és meghajol előtte.

¹⁶Felét tűzzel égeti meg, és felével húst eszik, étket főz és jóllakik, s megmelegszik és mondja: Be megmelegedtem, tűznél voltam.

¹⁷Maradványából pedig istent csinál és bálványt magának, meghajol előtte és imádja azt, és kéri, mondván: Szabadíts meg engem, mert Istenem vagy te.

¹⁸Nem tudnak semmit és nem értenek, mert bekenettek szemeik, hogy ne lássanak, és ne értsenek szivökkel.

¹⁹Nem gondolják föl elméjökkel, nincs annyi belátásuk és értelmök, hogy mondanák: Felét annak tűzzel égettem meg, és szenével kenyeret sütöttem, húst főztem és megettem; és maradványából bálványt csináljak-e? fatörzsök előtt borúljak-e le?

²⁰Az ő osztályrésze hamu; a bolond szív imádja azt, és lelkét nem szabadítja meg, és nem mondja: Talán hazudság van jobb kezemben?

²¹Emlékezzél meg ezekről, Jákob és Izrael! mert szolgám vagy te, Izrael! el ne feledkezzél rólam.

²²Elenyésztettem, mint a felhőt, a te gonoszságaidat, és mint a ködöt, bűneidet; térj hozzám, mert megváltottalak téged.

²³Mondjatok dicséretet, egek! mert irgalmasságot cselekedett az Úr; örvendezzetek, föld végső határai! zengjetek dicséretet erdő, és annak minden fája! mert az Úr váltotta meg Jákobot, és Izrael dicsekedhetik.

²⁴Ezeket mondja az Úr, a te megváltód és anyád méhétől alkotód: Én vagyok az Úr, ki mindent cselekszem, az egeket egyedűl kiterjesztvén, a földet megerősítvén, és senki sincs velem;

²⁵ki semmivé teszem a jóslók jeleit, a varázslókat dühbe hozván, megczáfolván a bölcseket, és azok tudományát bolondsággá változtatván,

²⁶beteljesítvén az ő szolgájának igéjét, és követeinek tanácsát betöltvén; ki azt mondom Jerusalemnek: Lakóhely leszesz! és Júda városainak: Fölépűltök! és pusztúlásából fölemelem.

²⁷Ki azt mondom a mélységnek: Apadj el, a te forrásodat ki szárasztom!

²⁸ki azt mondom Círusnak: Pásztorom vagy! te minden akaratomat végbeviszed; ki azt mondom Jerusalemnek: Fölépűlsz! és a templomnak: Megalapíttatol!