¹Moáb terhe. Mivelhogy éjjel pusztúl el Ar Moábban, mivelhogy éjjel pusztúl el Moáb kőfala, elcsendesedik.

²A ház és Dibon fölmegy a magas helyekre, hogy sírjon; Nábo és Medaba fölött ordít Moáb; minden fő kopasz ott, és lenyírva minden szakáll.

³Utczáin zsákba öltöztek; háztetőin és piaczain minden ordítás siralomra fordúl.

⁴Kiált Hezebon és Eleále, szavok Jázáig hallatszik; ezért ordítanak Moáb erős vitézei, és minden lélek ordít önmaga fölött.

⁵Szívem kiáltja Moábot hősei Szégorig, a három éves üszőig futnak. Luit hágóján sírva mennek föl, és Oronaim utján a romlás miatt nagy kiáltást tesznek.

⁶Mert Nemrim vizei elfogytak, kiszáradott a fű, sarja nincsen, minden virány elveszett.

⁷Cselekedeteik nagyvolta szerint van rajtok a látogatás; a fűzfák patakához viszik őket.

⁸Mert a kiáltás körűljárta Moáb határait; Gallimig hat ordítása, és Élim kútjáig az ő kiáltása.

⁹Mert Dibon vizei megteltek vérrel; s még többet hozok Dibon ellen, oroszlánt azokra, kik Moábból elszaladnak, és kik a földön megmaradtak.