¹És mondá nekem: Ember fia! mind a mit találsz, edd meg; edd meg e könyvtekercset, és elmenvén, szólj Izrael fiainak.

²És fölnyitám számat, és megéteté velem azt a könyvtekercset,

³és mondá nekem: Ember fia! gyomrod vegye be, és belsőrészed teljék meg e könyvtekercscsel, melyet én neked adok. És megevém azt, és édessé lőn számban, mint a méz.

⁴És mondá nekem: Ember fia! menj Izrael házához, és beszéld nekik az én igéimet.

⁵Mert nem mély beszédű és ismeretlen nyelvű néphez küldetel te, hanem Izrael házához;

⁶sem mély beszédű és ismeretlen nyelvű sok néphez, – kiknek beszédeit ne érthetnéd, bár ha azokhoz küldetnél is, azok is hallgatnának téged.

⁷Izrael háza pedig nem akar téged hallgatni, mivelhogy nem akar engem hallgatni; mert Izrael egész háza erős homlokú és kemény szivű.

⁸Hanem ime én erősebb orczát adtam neked az ő orczájoknál, és keményebb homlokot az ő homlokuknál.

⁹Mint a gyémánt és mint a tűzkő, olyanná tettem orczádat; ne félj tőlök, és ne ijedj meg orczájoktól, azért, hogy ellenszegülő ház ez.

¹⁰És mondá nekem: Ember fia! minden beszédemet, melyeket én szólok neked, vedd szivedbe, és halljad füleiddel.

¹¹És eredj, menj be az elköltözöttekhez, a te néped fiaihoz, és szólj velök, és mondd nekik: Ezeket mondja az Úr Isten: Hatalán meghallgatnák, és lecsendesednének.

¹²Ekkor felvőn engem a lélek, és utánam nagy zajongás szózatát hallám: Áldott legyen az Úr dicsősége az ő helyén!

¹³és a lelkes állatok egymást verdeső szárnyainak csattogását, és a lelkes állatokat követő kerekek robogását, és a nagy zajongás szózatát.

¹⁴És fölemele engem a lélek, és felvőn engem; és elmenék keseredetten az én lelkem búsulásában; de az Úr keze velem vala, megerősítvén engem.

¹⁵És jövék az elköltözöttekhez, az új termények asztagjához, azokhoz, kik a Kóbar folyóvize mellett laktanak; és leülék, a hol ők ültenek, és ott maradék hét napig, bánkódván közöttük.

¹⁶Midőn pedig elmult a hét nap, lőn az Úr igéje énhozzám, mondván:

¹⁷Ember fia! őrállóúl adtalak téged Izrael házának; és az én számból fogod az igét hallani, és hirdesd azt nekik tőlem.

¹⁸Ha én mondom az istentelennek: Halállal halsz meg! s te nem hirdeted neki, és nem szólasz, hogy istentelen utjáról eltérjen és éljen: az istentelen ugyan az ő gonoszságában meghal, de az ő vérét a te kezedből fogom követelni.

¹⁹Ha pedig te megjelented az istentelennek, és nem tér meg istentelenségéből és istentelen útjáról: ő gonoszságában meghal ugyan, de te lelkedet megszabadítottad.

²⁰Ha pedig az igaz is eltér igazságától, és gonoszságot cselekszik, akadályt teszek eléje; ő meghal, ha te nem figyelmezteted, bűnében hal meg, és nem lesznek emlékezetben az ő igazságai, melyeket cselekedett: hanem az ő vérét a te kezedből fogom követelni.

²¹Ha pedig te megjelented az igaznak, hogy ne vétkezzék az igaz, és ő nem vétkezik: élvén élni fog, mivelhogy megjelentetted neki, és te megszabadítottad lelkedet.

²²És lőn énrajtam az Úr keze, és mondá nekem: Fölkelvén, menj ki a mezőre, és ottan szólok veled.

²³És fölkelvén, kimenék a mezőre; és ime ott az Úr dicsősége álla, mint ama dicsőség, melyet a Kóbár folyóvize mellett láttam vala; és orczámra borúlék.

²⁴És belém jöve a lélek, és lábaimra állíta engem, és szóla velem, és mondá nekem: Menj el és zárkózzál be a te házadba.

²⁵És te, ember fia! ime kötelek vettetnek rád, és megkötöznek azokkal, és ki nem menekszel közőlük.

²⁶És nyelvedet ínyedhez ragasztatom, és néma leszesz, és nem mint a feddő férfiú; mert ellenszegűlő ház ez.

²⁷Mikor pedig szólani fogok neked, megnyitom szádat, és mondd nekik: Ezeket mondja az Úr Isten: A ki hallja, hallja meg, és a ki abban hagyja, hagyja; mert ellenszegűlő ház ez!