¹És lőn a tizenegyedik esztendőben a hónak első napján, lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:

²Ember fia! mivelhogy azt mondotta Tírus Jerusalemről: „Ehe, lerontatott a népek kapuja, ez hozzám fordúl; én meg fogok telni, mig ő elpusztúl;“

³azért ezeket mondja az Úr Isten: Ime én ellened állok, Tírus! és sok nemzetet viszek rád, a mint fölemelkedik a hullámzó tenger.

⁴És széthányják Tírus falait, és lerontják az ő tornyait, és levakarom róla porát, és igen sima kővé teszem őt.

⁵A varsák száritó helyévé leszen a tenger közepén, mert én szólottam, úgymond az Úr Isten; és ragadományúl leszen a nemzeteknek.

⁶Az ő leányai is, kik a mezőségen vannak, fegyverrel öletnek meg; és megtudják, hogy én vagyok az Úr.

⁷Mert ezeket mondja az Úr Isten: Ime én elhozom Tírusra Nabukodonozort, Babilon királyát éjszakról, a királyok királyát, lovakkal és szekerekkel, lovasokkal és nagy népsereggel.

⁸Leányaidat, kik a mezőségen vannak, ő karddal öli meg; és körűlveszen téged sánczokkal, és töltést hány köröskörűl, és paizst emel ellened.

⁹És védszereket és faltörő kosokat igazít kőfalaidnak, és tornyaidat lerontja hadi készületeivel.

¹⁰Lovainak sokasága miatt ellep téged azok pora; a lovasok és kerekek és szekerek zörgése miatt megrendülnek kőfalaid, mikor bemegyen kapuidon, mint a lerontott város nyilásán.

¹¹Lovainak körmeivel széttapodja minden utczádat, fegyverrel levágja népedet, és a te nemes képszobraid a földre omlanak.

¹²Elkobozzák kincseidet, elragadozzák árúidat, és lerontják kőfalaidat, szép házaidat szétrombolják, köveidet és fáidat és porodat a vízbe hányják.

¹³És megszűntetem énekeid sokaságát, és czitaráid zengése nem hallatszik többé.

¹⁴És igen sima kővé teszlek téged, varsák szárító helyévé leszesz, és nem építtetel föl többé; mert én szólottam, úgymond az Úr Isten.

¹⁵Ezeket mondja az Úr Isten Tírusnak: Vajjon a te omlásod robaja miatt és haldoklóid nyögése miatt, mikor tebenned megöletnek, nem indúlnak-e meg a szigetek?

¹⁶Leszállanak székeikről a tenger minden fejedelmei, és leteszik fölöltőiket, és különféle szinű ruházataikat levetik, és álmélkodásba öltöznek; a földön ülnek, és megrettenve hirtelen elesteden, csodálkoznak.

¹⁷És siralmat kezdenek fölötted, mondván: Hogy elvesztél, ki a tengeren laktál, nemes város! ki erős voltál a tengeren a te lakóiddal, kiktől mindnyájan féltek vala!

¹⁸Most álmélkodnak a hajók a te romlásod napján, és a tengeren iszonyodnak a szigetek azért, hogy senki sem jő ki belőled.

¹⁹Mert ezeket mondja az Úr Isten: Mikor téged elpusztúlt várossá teszlek, mint a mely városokban nem laknak, és rádhozom a mélységet, és elborít téged a sok víz;

²⁰és lerántalak téged azokkal, kik leszállanak a sírgödörbe az örökkévalóság népéhez, és téged a föld legmélyébe helyezlek azokkal, kik levitetnek a sírgödörbe, hogy ne lakjanak rajtad, mint a régi pusztaságokon; mikor kitűntetem dicsőségemet az élők földén:

²¹akkor semmivé teszlek téged, és nem leszesz többé, és kerestetve sem találtatol fel soha többé, úgymond az Úr Isten.