1E végett vagyok én, Pál, Krisztus Jézus foglya tiértetek, pogányokért,
2ha egyébiránt hallottátok az Isten kegyelmének szolgáltatását, mely nekem adatott tiköztetek;
3mert kijelentés által lett tudtomra nekem a titok, mint előbb röviden megírtam;
4melynek olvasásából megérthetitek, minő belátásom van Krisztus titkába,
5mely más időkben nem lett oly ismeretes az emberek fiai előtt, a mint most kijelentetett az ő szent apostolainak és prófétáknak a Lélek által,
6hogy a pogányok örököstársak, egy testbeliek és részesek az ő igéreteiben Krisztus Jézusban az evangéliom által,
7melynek szolgája lettem, az Isten kegyelmének ajándéka szerint, mely nekem adatott, az ő erejének hathatóssága szerint;
8nekem, minden szentek között legkisebbnek adatott ez az ajándék, a pogányok között hirdetni Krisztusnak megvizsgálhatlan gazdagságát,
9és fölvilágosítani mindenkit, azon titok kiszolgáltatásáról, mely öröktől fogva el volt rejtve az Istenben, ki mindent teremtett,
10hogy kinyilváníttassék a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak mennyekben az anyaszentegyház által az Isten különféle bölcsesége,
11az örök végzés szerint, melyet a mi Urunk Jézus Krisztusban teljesített,
12ki által bizodalmunk vagyon és bátorságos hozzájárulásunk a benne való hit által.
13Azért kérlek titeket, el ne csüggedjetek bajaim miatt, melyeket érettetek szenvedek, mi a ti dicsőségtek.
14Ez okból hajtom meg térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja előtt,
15kitől minden atyaság neveztetik mennyekben és a földön,
16hogy az ő dicsőségének gazdagsága szerint engedjen megerősödnötök az ő Lelkének erejével a belső emberben,
17hogy Krisztus lakjék hit által sziveitekben, meggyökerezve és megalapítva lévén a szeretetben,
18hogy felfoghassátok minden szentekkel együtt, melyik a szélesség és hosszaság, a magasság és mélység,
19és tudhassátok a Krisztusnak minden tudományt felűlhaladó szeretetét, hogy beteljetek Isten minden teljességével.
20Annak pedig, ki mindent bőven megtehet azon túl is, a mit kérünk vagy értünk, azon erő szerint, mely bennünk munkálkodik,
21ugyanannak dicsőség legyen az anyaszentegyházban Jézus Krisztus által minden nemzedéken át örökön örökké. Amen.