¹Agrippa pedig mondá Pálnak: Megengedtetik neked, magadért szólanod. Akkor Pál kinyujtván kezét, elkezdé védelmét.

²Szerencsémnek tartom, Agrippa király! hogy mindazokról, mikben vádoltatom a zsidóktól, ma előtted védhetem magamat;

³leginkább, mivel te tudod a zsidók minden szokásait és kérdéseit; azért kérlek, hogy béketűréssel hallgass meg engem.

⁴Életemet ifjúságomtól, mely kezdettől nemzetségem között Jerusalemben folyt le, a zsidók mindnyájan ismerik.

⁵Tudván felőlem kezdettől (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.

⁶És most itélet alatt azon reménység miatt állok, mely atyáinkhoz az Isten igérete szerint lett,

⁷melyre a mi tizenkét nemzetségünk, éjjelnappal szolgálván, reméll eljutni. Ezen reménység miatt vádoltatom én, oh király, a zsidóktól.

⁸Mi hihetetlent találtok abban, hogy Isten a halottakat föltámasztja?

⁹Én is azt véltem ugyan, hogy a názáreti Jézus neve ellen nekem sok ellenkező dolgot kell cselekednem;

¹⁰a mint cselekedtem is Jerusalemben, mert én sokat zárattam tömlöczökbe a szentek közől a papifejedelmektől nyert hatalommal, és azok ellen, kik megölettek, szavazatomat adtam.

¹¹És minden zsinagógában gyakorta megbüntetvén őket, káromlani kényszerítém; és fölöttébb dühösködvén ellenök, üldözém őket egész az idegen városokig.

¹²E közben, midőn Damaskusba mentem fölhatalmazással és a papifejedelmek engedelméből,

¹³délben az úton látám, oh király! hogy mennyből a nap fényét meghaladó világosság vett körűl engem és azokat, kik velem együtt valának.

¹⁴És midőn mi mindnyájan leestünk a földre, nekem szóló szózatot hallék zsidó nyelven: Saul, Saul! miért üldözesz engem? Nehéz neked az ösztön ellen rugdalóznod.

¹⁵Én pedig mondám: Ki vagy? Uram! Az Úr pedig mondá: Én vagyok Jézus, kit te üldözesz.

¹⁶De kelj föl és állj lábaidra, mert azért jelentem meg neked, hogy téged szolgámmá és bizonysággá rendeljelek azokról, miket láttál, és azokról, miket nyilatkoztatni fogok neked,

¹⁷kiragadván téged ama nép és pogányok közől, kikhez én most téged küldelek,

¹⁸megnyitni szemeiket, hogy a sötétségből világosságra, a sátán hatalmából Istenhez térjenek; hogy nyerjenek bűnbocsánatot és osztályrészt a szentek között ama hit által, mely bennem vagyon.

¹⁹Azért, oh Agrippa király! nem voltam engedetlen a mennyei látomásnak;

²⁰hanem először azoknak, kik Damaskusban vannak és Jerusalemben és Judea minden tartományában, és a pogányoknak hirdetém, hogy tartsanak bűnbánatot és térjenek Istenhez, a bűnbánat méltó cselekedeteit gyakorolván.

²¹Ez okért a zsidók engem, midőn a templomban valék, megfogván, meg akarának ölni.

²²De Isten segitségével megoltalmaztatván, a mai napig fennállok, bizonyságot tévén kicsinynek, nagynak, és semmit sem mondván azon kivűl, a mi jövendőt a próféták és Mózes mondottak:

²³hogy Krisztus szenvedni fog, hogy első lesz a halottak föltámadásában, hogy világosságot hirdet a népnek és a pogányoknak.

²⁴Midőn igy szólott mentségére, Fesztus nagy szóval mondá: Esztelenkedel, Pál! a sok tudomány téged esztelenségre visz.

²⁵És Pál: Nem esztelenkedem (úgymond) jó Fesztus! hanem az igazság és józanság igéit beszélem.

²⁶Mert ezeket tudja a király, kihez bátran is szólok, mivel ezekből, úgy vélem, nincs, a mit ne tudna; minthogy ezekből semmi sem történt alattomban.

²⁷Hiszesz-e, Agrippa király, a prófétáknak? tudom, hogy hiszesz.

²⁸Agrippa pedig Pálnak: Kicsinyben múlik, s majd rábeszélsz engem, hogy kereszténynyé legyek.

²⁹És Pál: Kivánom az Istentől mind kicsinyben, mind nagyban, hogy nemcsak te, hanem mind a kik hallják is, ma olyanokká legyenek, a minő én vagyok, kivévén e bilincseket.

³⁰És fölkele a király s a helytartó, és Bernice s a kik mellettök ülnek vala.

³¹És midőn félrevonúltak, szólának egymáshoz, mondván: Semmi, halálra vagy fogságra méltót nem cselekedett ez az ember.

³²Agrippa pedig mondá Fesztusnak: Elbocsáthatnók ez embert, ha a császárra nem hivatkozott volna.