¹Atyámfiai, férfiak és atyák! halljátok mentségemet, melyet most elétek adok.

²Kik hallván, hogy zsidó nyelven szól nekik, még inkább elcsendesedének.

³És mondá: Én zsidó férfiú vagyok, Cilícia Tarzusában születtem, de e városban neveltettem föl, Gamáliel lábainál taníttattam az atyai törvény igazsága szerint, buzgó követője lévén a törvénynek, valamint ma ti is mindnyájan vagytok.

⁴Én ez utat halálig üldöztem, megkötözvén és őrizet alá adván férfiakat és asszonyokat;

⁵mint a papifejedelem bizonyságot tesz nekem mind a vénekkel együtt, kiktől leveleket is vévén, Damaskusba menék az atyafiakhoz, hogy onnan kötözve hozzam őket Jerusalembe megbüntetés végett.

⁶Lőn pedig, midőn mentem, és Damaskushoz közeledtem, déltájban hirtelen nagy világosság vőn engem körűl az égből.

⁷És leesvén a földre, szózatot hallék, mely mondá nekem: Saul, Saul! miért üldözesz engem?

⁸Én pedig felelék: Ki vagy? Uram! És mondá nekem: Én vagyok a názáreti Jézus, kit te üldözesz.

⁹És a kik velem valának, a világosságot láták ugyan, de annak szavát, ki velem szólott, nem hallák.

¹⁰És mondám: Mit cselekedjen? Uram! Az Úr pedig mondá nekem: Fölkelvén, menj Damaskusba, és ott megmondatik neked mindaz, mit cselekedned kell.

¹¹És mivel nem láttam ama világosság fénye miatt, kézenfogva vezettetvén útitársaimtól, Damaskusba jövék.

¹²Ananiás pedig, egy törvény szerinti istenfélő ember, kinek bizonysága vagyon minden ottlakó zsidóktól,

¹³hozzám jövén, és mellém állván, mondá nekem: Saul, atyámfia! láss. És én meglátám őt azon órában.

¹⁴Ő pedig mondá: A mi atyáink Istene eleve elrendelt téged, hogy megtudjad az ő akaratját, és lássad amaz igazat, és szózatot hallj az ő szájából;

¹⁵mert tanúja leszesz minden ember előtt azokról, a miket láttál és hallottál.

¹⁶És most mit késel? Kelj föl kereszteltessél meg, és mosd le bűneidet, segitségűl híván az ő nevét.

¹⁷Lőn pedig, midőn visszatértem Jerusalembe, és imádkoztam a templomban, hogy elmémben elragadtatám,

¹⁸és látám őt, a mint mondá nekem: Siess, és menj ki hamar Jerusalemből, mert nem fogadják be bizonyságtételedet énfelőlem.

¹⁹És én mondám: Uram! ők tudják, hogy én valék, ki bezárattam a tömlöczbe, és vertem a zsinagógákban azokat, kik hisznek vala benned;

²⁰és mikor Istvánnak, a te tanúdnak vére ontaték, én ott állván, egyetérték velök, és őrzém az őt megölők ruháit.

²¹És mondá nekem: Menj el, mert én téged messze, a pogányokhoz küldelek.

²²Meghallgaták őt mindez igéig; de ekkor fölemelék szavokat, mondván: Veszítsd el e földről az ilyent, mert nem méltó, hogy ez éljen.

²³Midőn azok kiáltozának, elvetvén ruháikat, és port hányván az égre,

²⁴parancsolá az ezredes, hogy őt a várba vigyék, ostorokkal verjék és kínozzák meg őt, megtudandó, miokért kiáltanak úgy rája.

²⁵És mikor megkötözték őt szíjakkal, mondá Pál a mellette álló századosnak: Szabad-e nektek romai polgárt s még el nem itéltet megostorozni?

²⁶A százados hallván ezt, az ezredeshez járula, és jelenté neki, mondván: Mit akarsz cselekedni? ez az ember romai polgár.

²⁷Hozzája menvén pedig az ezredes, mondá neki: Mondd meg nekem, ha romai vagy-e te? Ő pedig felelé: Igen is.

²⁸És mondá az ezredes: Én nagy pénzen jutottam e polgársághoz. És Pál felelé: Én pedig már abban születtem.

²⁹Legottan eltávozának tehát tőle, kik őt kínzandók valának. Az ezredes is félt, miután megtudta, hogy romai polgár, és hogy megkötöztette őt.

³⁰Következő nap pedig biztosabban meg akarván tudni, mi okból vádoltatik a zsidóktól, feloldozá őt, és parancsolá, hogy gyűljenek egybe a papok és az egész gyülekezet; és eléhozván Pált, közéjök állitá.