¹És mikor elérkeztek a pünköst napjai, mindnyájan egyakarattal ugyanazon helyen valának.

²És lőn hirtelen az égből mint egy sebesen jövő szélnek zúgása, és betölté az egész házat, a hol ülnek vala.

³És eloszlott nyelvek jelenének meg nekik, mint a tűzláng, mely leszálla mindenikre közőlük.

⁴És betelének mindnyájan Szentlélekkel, és kezdének szólani különböző nyelveken, a mint a Szentlélek ad vala szólaniok.

⁵Valának pedig Jerusalemben lakó zsidók, istenfélő férfiak, mindenféle nemzetből, mely az ég alatt vagyon.

⁶A mint pedig e szózat lőn, sokaság gyülekezék egybe, és megháborodék elméjében, mert kiki saját nyelvén hallja vala őket szólani.

⁷Álmélkodának pedig mindnyájan és csodálkozának, mondván: Ime mindnyájan ezek, kik szólanak, nemde galileaiak?

⁸Miképen hallottuk tehát mi, kiki saját nyelvünket, melyben születtünk?

⁹Partusok, médusok és elamiták, és a kik lakják Mezopotámiát, Judeát és Kappadócziát, Pontust és Ásiát,

¹⁰Frígiát és Pamfíliát, Egyiptomot és Líbia részeit, mely Cirene körűl vagyon, és a romai jövevények,

¹¹a zsidók is és a megtértek, a krétaiak és arábiaiak, hallottuk őket szólani a mi nyelveinken Istennek nagy dolgait.

¹²Álmélkodának pedig mindnyájan és csodálkozának egymás között, mondván: Vajjon mi lesz ebből?

¹³Mások pedig csúfolódva mondák: Ezek tele vannak musttal.

¹⁴Ekkor előállván Péter a tizenegygyel, fölemelé szavát, és szóla nekik: Zsidó férfiak! és mindnyájan, kik Jerusalemben laktok, legyen ez tudva előttetek, és vegyétek füleitekbe az én igéimet.

¹⁵Mert nem részegek ezek, mint ti állitjátok, mivel a napnak harmadik órája vagyon;

¹⁶hanem ez az, mi megmondatott Joel próféta által:

¹⁷És leszen az utolsó napokban, (úgymond az Úr): Kiöntök az én lelkemből minden testre; és prófétálnak majd fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.

¹⁸Sőt szolgáimra és szolgálóimra is kiöntök az én lelkemből ama napokban, és prófétálni fognak.

¹⁹És csodákat teszek fenn az égben, és jeleket alant a földön, vér, tűz és füstgőz által.

²⁰A nap sötétséggé változik, és a hold vérszinűvé, mielőtt eljő az Úr nagy és fényes napja.

²¹És leszen: hogy mindaz, ki segitségűl híja az Úr nevét, üdvözűl.

²²Izraeli férfiak! halljátok ez igéket: A názáreti Jézust, az Istentől igazolt férfiút tiköztetek erők és csodák és jelek által, melyeket Isten őáltala közöttetek cselekedett, a mint ti is tudjátok,

²³ezt, ki Istennek elvégzett tanácsa és előtudása szerint eladatott, a gonoszok kezei által fölfeszítvén, megöltétek.

²⁴Kit az Isten feltámasztott, feloldozván a pokol fájdalmaiból, mivel lehetetlen volt, hogy ő attól letartóztassék.

²⁵Mert Dávid mondja felőle: Szemeim előtt viselem az Urat mindenkoron; mert jobbomon vagyon, hogy ne ingadozzak.

²⁶Ezért örvend szivem, és vigad nyelvem, azonfelül testem is reményben fog nyugodni;

²⁷mert lelkemet nem hagyod pokolban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.

²⁸Megismertetted velem az élet utait, és betöltesz engem örömmel, a te orczáddal.

²⁹Atyámfiai, férfiak! szabad legyen nyiltan szólanom nektek Dávid patriárkáról. Ő meghalt, és eltemettetett, és az ő sirja nálunk vagyon mind e napiglan.

³⁰Mivel pedig ő próféta volt, és tudta, hogy esküvel esküdött meg neki az Isten, hogy az ő ágyékának gyümölcsét ülteti székére,

³¹ezt eleve látván, szóla Krisztus feltámadásáról, hogy ő nem hagyatik pokolban, és teste sem lát rothadást.

³²Ezt a Jézust feltámasztotta Isten, minek mi mindnyájan tanúi vagyunk.

³³Fölmagasztaltatván pedig az Isten jobbja által, és a Szentlélek igéretét vévén az Atyától, kiöntötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.

³⁴Mert nem Dávid ment föl mennybe; és mégis ő mondotta: Mondá az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra,

³⁵míg ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem.

³⁶Teljes bizonyossággal tudja meg tehát Izrael egész háza, hogy Urrá is, Krisztussá is tette Isten ezt a Jézust, kit ti megfeszítettetek.

³⁷Ezeket hallván, megilletődének szivökben, és mondák Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk? atyánkfiai, férfiak!

³⁸Péter pedig mondá nekik: Tartsatok bűnbánatot, és kereszteltessék meg mindenitek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; és elveszitek a Szentlélek ajándékát.

³⁹Mert nektek szól az igéret és fiaitoknak és mindazoknak, kik távol vannak, de kiket eléhí a mi Urunk Istenünk.

⁴⁰Sok egyéb igékkel is bizonyságot tőn, és inté őket, mondván: Szabadúljatok meg e gonosz nemzedéktől.

⁴¹A kik tehát elfogadták az ő beszédét, megkereszteltetének. És hozzájok álla az napon mintegy háromezer lélek.

⁴²Kik állhatatosak valának az apostolok tanitásában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban.

⁴³Félelem szálla pedig minden lélekre; mert sok csodák és jelek történtek az apostolok által Jerusalemben, és nagy félelem vala mindeneken.

⁴⁴És mindnyájan, a kik hivének, együtt valának, és közös vala mindenök.

⁴⁵Örökségöket és jószágaikat eladák, és osztogaták azokat mindennek, a mint kinek-kinek szüksége vala.

⁴⁶És mindennap egyakarattal a templomban valának, és házankint szegdelvén a kenyeret, örvendezéssel és egyenes szívvel vevék az eledelt.

⁴⁷Dicsérvén az Istent, és kedvesek lévén az egész községnél. Az Úr pedig naponkint szaporítá azokat, kik üdvözülendők valának egyetemben.