¹Halljátok, egek, a miket szólok, hallja a föld szájam igéit.

²Folyjon össze, mint az eső, az én tanitásom; hulljon, mint a harmat, az én szólásom, mint a záporeső a füvön, és mint a csöppek a pázsiton.

³Mert az Úr nevét segítségűl hivom; adjatok dicsőséget Istenünknek.

⁴Az Isten cselekedetei tökéletesek, és minden utai igazságosak; az Isten hív, és minden hamisság nélkül igaz és tökéletes.

⁵Vétkeztek ellene, kik már nem fiai, undokságok által, a gonosz és elfordult nemzedék.

⁶Ezekkel fizetsz-e az Úrnak, bolond és esztelen nép? Vajjon nem atyád-e ő, ki bírt téged és alkotott és teremtett?

⁷Emlékezzél a régi napokról, gondolj át minden nemzedéket; kérdezd meg atyádat, és tudtodra adja, eldődeidet, és megmondják neked.

⁸Mikor a Fölséges elosztá a nemzeteket, mikor elkülönzé Ádám fiait, akkor állapítá meg a népek határait Izrael fiainak száma szerint.

⁹Az Úr része pedig az ő népe, Jákob az ő örökségének kötele.

¹⁰A puszta földön találá őt, az iszonyodás és kietlen pusztaság helyén; körűlhordozá őt és tanítá, és mint szeme fényét őrizé.

¹¹Mint a sas röpűlésre izgatván fiait és felettök repesvén, kiterjeszté szárnyait, és fölvevé őt, és vállain hordozá.

¹²Az Úr egyedűl vala vezére, és nem vala idegen Isten vele.

¹³Magas földre helyezé őt, hogy egye a föld gyümölcsét, hogy mézet szíjjon a kősziklából, és olajat a kemény szirtből,

¹⁴a csordákból vajat és a juhokból tejet, a bárányoknak, és Bászán fiai kosainak kövérségével, és bakokat a buza velejével; és igya a szőlő legtisztább vérét.

¹⁵De meghízék a szerelmes és hátra ruga; meghízván, megkövéredvén, eltelvén, elhagyá alkotó Istenét, és eltávozék üdvözítő Istenétől.

¹⁶Idegen istenekkel boszanták őt, és utálatossággal haragra inditák.

¹⁷Az ördögöknek áldozának, és nem az Istennek, az isteneknek, kiket nem ismertek, az ujaknak, és nem rég jötteknek, kiket atyáik nem tiszteltek.

¹⁸Az Istent ki téged alkotott vala, elhagyád, és teremtő Uradról elfeledkezél.

¹⁹Látta az Úr, és haragra gerjede, mert boszantották őt fiai és leányai.

²⁰És mondá: Elrejtem orczámat előlök, és meglátom, mi lesz végök; mert elfordúlt nemzedék ez, és hűtelen fiak.

²¹Ők engem azzal boszantottak, a ki nem vala Isten, és haragra inditottak hiúságaikban; én is azzal boszantom őket, a ki nem népem, és a bolond nemzet által ingerlem őket.

²²Lángoló tűz az én haragom, és égni fog mind a pokol fenekéig; és megemészti a földet termésével együtt, és a hegyek alapjait megégeti.

²³Veszélyeket halmozok rájok, és nyilaimat rajtok fogyasztom.

²⁴Éhséggel fognak megemésztetni, és a madarak eszik meg őket keserűséges harapással; a vadak fogait bocsátom rájok, a földön csúszók és kigyók dühösségével.

²⁵Kivűl fegyver pusztítja őket, és belűl rettegés, ifjat úgy mint a szüzet, csecsemőt a vén emberrel együtt.

²⁶Mondám: Hol vannak? Megszűntetem az embereknél emlékezetöket.

²⁷De az ellenségek haragja miatt elhalasztám, nehogy kevélykedjenek ellenségei, és mondják: A mi hatalmas kezünk, és nem az Úr cselekedte mindezeket.

²⁸Tanács és okosság nélkül való nemzet.

²⁹Vajha eszesek volnának, és értenének, és végökről gondoskodnának!

³⁰Mikép kergethetne egy ezeret, és szalaszthatna meg kettő tizezeret? hanem úgy, hogy Istenök eladta őket, és az Úr bekerítette őket?

³¹Mert nem olyan a mi Istenünk, mint azok istenei, s ebben ellenségeink is biráink.

³²A sodomaiak szőlejéből való az ő szőlejök, és Gomorra telkeiről szőlejök epeszőlő, és gerezdeik igen keserűek.

³³Sárkányok epéje az ő boruk, és áspisok gyógyithatlan mérge.

³⁴Nemde el vannak ezek téve nálam, és bepecsételve kincseim között?

³⁵Enyém a boszúállás, én megfizetek annak idején, hogy lábok elcsuszamodjék; közel van a veszedelem napja, és az idők sietve elérkeznek.

³⁶Az Úr megitéli népét, és könyörűl majd szolgáin; látni fogja, hogy megerőtlenűl a kéz, és a bezárkozottak is elfogytak, s a megmaradtak is fölemésztettek.

³⁷És mondani fogja, hol vannak az ő isteneik, kikben bizodalmuk volt?

³⁸kiknek áldozataik kövérét ették, és italáldozataik borát itták? Keljenek föl, és segítsenek titeket, és szükségtekben oltalmazzanak.

³⁹Lássátok, hogy egyedűl én vagyok, és nincs kivűlem más Isten; én ölök és elevenítek, sebesítek és gyógyítok, és nincs, ki kezemből kiszabadíthasson.

⁴⁰Fölemelem az égre kezemet, és mondom: Élek én mindörökké!

⁴¹Ha megélesítem kardomat, mint a villámlást, és kezem itélethez fog, boszúmat töltöm ellenségeimen, és azoknak, kik engem gyülölnek, megfizetek.

⁴²Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jóllakik hússal, a megöltek és foglyok vérével, a mezitelen fejű ellenségek vérével.

⁴³Dicsérjétek, nemzetek, az ő népét, mert szolgáinak vérét megtorolja, és boszút áll azok ellenségein, és kegyelmes lesz az ő népe földéhez.

⁴⁴Eljöve tehát Mózes, és elmondá ez ének minden igéit a nép füleibe, ő és Nun fia, Józue.

⁴⁵És elvégezé mind e beszédeket, szólván egész Izraelnek;

⁴⁶és mondá nekik: Vegyétek szivetekre mindezen igéket, melyekről én ma bizonyságot teszek nektek; parancsot adandók azokról fiaitoknak, hogy megtartsák és cselekedjék és teljesítsék mind, a mik e törvényben megírvák;

⁴⁷mert nem hiába parancsoltattak azok nektek, hanem hogy kiki azokban éljen; a miket megcselekedvén, hosszú ideig maradjatok a földön, melyet, átkelvén a Jordánon, bírni mentek.

⁴⁸És szóla az Úr Mózesnek azon nap, mondván:

⁴⁹Menj föl az Abarim, vagyis az átmenet hegyére, a Nébó-hegyre, mely Moáb földén vagyon, Jerikó átellenében; és nézd meg Kanaán földét, melyet én Izrael fiainak adok örökségűl, és halj meg a hegyen,

⁵⁰melyre fölmenvén, népedhez gyüjtetel, a mint bátyád Áron meghalt Hor hegyén, és népéhez tétetett;

⁵¹mert vétkeztetek ellenem Izrael fiai között az ellenmondás vizeinél, a Szin pusztájának Kádeszében; és nem szenteltetek meg engem Izrael fiai között.

⁵²Átellenedben meglátod a földet, és be nem mégy abba, melyet én Izrael fiainak adok.