¹Ezek az igék, melyeket Mózes egész Izraelnek mondott, a Jordánon innét a pusztának mezőségén, a vörös tenger ellenében, Fárán és Tofel, Lábán és Haszerót között, hol igen sok arany van.

²tizenegy nap járásnyira Hórebtől, a Szeir hegy útján Kádeszbarnéig.

³A negyvenedik esztendőben, tizenegyedik hónapban, a hó első napján beszélé Mózes Izrael fiainak mind, a miket parancsolt vala neki az Úr, hogy megmondja nekik,

⁴miután megverte Széhont, az amorreusok királyát, ki Heszebonban lakott; és Ógot, a bászáni királyt, ki Asztarotban és Edraiban

⁵a Jordánon innét, Moáb földén lakott vala. És kezdé Mózes a törvényt magyarázni, mondván:

⁶A mi Urunk Istenünk szólott nekünk Hóreben, mondván: Elég volt nektek e hegyen lakni;

⁷térjetek vissza, és jöjetek az amorreusok hegyére és a többi helyekre, melyek ahhoz közel vannak, a mezőségekre és a hegyes-völgyes helyekre délfelé, és a tenger partja mellett, a kananeusok földére, és a Libanonra, a nagy folyóig, Eufratesig.

⁸Ime, úgymond, nektek adtam azt; menjetek be, és birjátok azt, miről megesküdött az Úr atyáitoknak Ábrahám, Izsák- és Jákobnak, hogy nekik adja azt, és utánok ivadékuknak.

⁹És azért mondottam nektek azon időben:

¹⁰Nem győzlek egymagam titeket, mert Uratok Istenetek megsokasított benneteket, és igen sokan vagytok már, mint az ég csillagai.

¹¹(Atyáitok Ura Istene adjon e számhoz még sok ezret, és áldjon meg titeket, a mint mondotta vala.)

¹²Nem viselhetem egyedűl magam dolgaitokat és terheiteket és pöreiteket.

¹³Adjatok magatok közől bölcs és értelmes férfiakat, kiknek viselete megpróbáltatott nemzetségeitekben, hogy azokat fejedelmeitekké tegyem.

¹⁴Akkor felelétek nekem: Jó dolog, a mit cselekedni akarsz.

¹⁵És vevék nemzetségeitekből bölcs és nemes férfiakat, és rendelém őket fejedelmekké, ezredesekké és századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké, kik mindenre megtanítsanak benneteket.

¹⁶És megparancsolám nekik, mondván: Hallgassátok meg őket, és a mi igaz, azt itéljétek, akár polgár legyen az, akár idegen.

¹⁷Semmi különbség ne legyen a személyekben, úgy hallgassátok meg a kicsinyt, mint a nagyot; és senki személyére ne tekintsetek, mert Isten itélete az. Hogyha valami nehéznek tetszik nektek, hozzátok elém, s én meghallgatlak.

¹⁸És megparancsolám mind, a miket cselekednetek kell.

¹⁹Elindulván pedig Hórebről, átmenénk ama rettenetes és igen nagy pusztán, melyet láttatok, az amorreusok hegyének útján, a mint parancsolta vala nekünk a mi Urunk Istenünk. És mikor Kádeszbarnéba jutottunk,

²⁰mondám nektek: Eljutottatok az amorreusok hegyére, melyet a mi Urunk Istenünk adni fog nekünk.

²¹Lásd a földet, melyet a te Urad Istened ád neked; menj föl és bírjad azt, a mint Urunk Istenünk szólott atyáidnak; ne félj, és semmit se rettegj.

²²És mindnyájan hozzám jövétek, és mondátok: Küldjünk férfiakat, kik megszemléljék a földet, és tudósítsanak, mely úton kelljen fölmennünk, és mely városokba indulnunk.

²³És mivel nekem e beszéd tetszett, küldék közőletek tizenkét férfiút, mindeniket az ő nemzetségéből.

²⁴Kik elindulván, fölmenének a hegységre, és a szőlőgerezd völgyéig érkezének; és megnézvén a földet,

²⁵vőnek annak gyümölcseiből, s hogy megmutassák termékenységét, hozzánk elhozák, és mondák: Jó az a föld, melyet Urunk Istenünk adni fog nekünk.

²⁶De nem akarátok fölmenni, hanem hitetlenek lévén a mi Urunk Istenünk beszédére,

²⁷zúgolódtatok sátraitokban, és mondátok: Gyülöl minket az Úr, és azért hozott ki Egyiptom földéről, hogy az amorreusok kezébe adjon és eltöröljön minket.

²⁸Hova menjünk? a követek elrettenték szivünket, mondván: Fölötte nagy ott a sokaság, és nálunknál szálasabb; a városok nagyok, és egész az égig megerősítvék, Enacim fiait láttuk ottan.

²⁹És mondám nektek: Ne rettegjetek, és ne féljetek tőlök.

³⁰Az Úr Isten, ki vezéretek, maga fog harczolni érettetek, mint Egyiptomban cselekedett mindenek láttára.

³¹És a pusztában (mint magad láttad), Urad Istened hordozott téged, mint az ember szokta hordozni kis fiát, minden úton, melyen jártatok, míg e helyre jutottatok.

³²És még sem hittetek a ti Uratok- Isteneteknek,

³³ki előttetek járt az úton, és kijelölte a helyet, melyen sátorokat kelle vonnotok, éjjel nektek tűz által mutatván utat, és nappal a felhőoszlop által.

³⁴És midőn az Úr hallotta beszédeitek szavát, fölindulván, megesküvék, és mondá:

³⁵Senki sem fogja látni e gonosz nemzedék emberei közől ama jó földet, melyet esküvéssel igértem atyáitoknak,

³⁶kivéve Jefóne fiát, Kálebet; ő meglátja azt, és neki adom a földet, melyet tapodott, és az ő fiainak, mert követte az Urat.

³⁷Nem is lehet csodálni a nép ellen való haragját, miután az Úr rám is megharagudván, miattatok, azt mondotta: Te sem mégy be oda,

³⁸hanem szolgád, Józue, Nun fia, ő megyen be helyetted; őt oktasd és erősítsd, mert ő osztja el sors szerint a földet Izraelnek.

³⁹Kisdedeitek, kikről mondottátok, hogy fogságra vitetnek, és a fiúk, kik most a jó és gonosz különbségét még nem tudják, ezek mennek be, és nekik adom a földet, és birni fogják azt.

⁴⁰Ti pedig térjetek vissza, és menjetek a pusztába a vörös tenger útján.

⁴¹És felelétek nekem: Vétkeztünk az Úr ellen; fölmegyünk és hadakozunk, a mint parancsolta Urunk Istenünk. És mikor fölfegyverkezve mentetek a hegyre,

⁴²mondá nekem az Úr: Mondd meg nekik: Ne menjetek föl és ne harczoljatok, mert nem vagyok veletek; hogy el ne hulljatok ellenségeitek előtt.

⁴³Megmondottam, és nem hallgattátok: hanem ellenkezvén az Úr parancsával, és kevélységből fölfuvalkodván, a hegyre fölmentetek.

⁴⁴Akkor kijövén az amorreusok, kik a hegyeken laktak, és elétek menvén, üzőbe vettek titeket, mint a méhek szoktak kergetni; és Szeirtől Hormáig vágtak.

⁴⁵És mikor visszatérvén, sírtatok az Úr előtt, nem hallgata meg titeket, sem szavatokra nem akara figyelni.

⁴⁶Igy Kádeszbarnéban maradtatok sok ideig.