¹Az egyházi szolga a kedves Gájusnak, kit én igazán szeretek.

²Szerelmesem! azon imádkozom, hogy mindenben szerencsésen járj, és egészségben légy, a mint jól van a te lelked.

³Igen örűltem az atyafiak idejövetelén, kik bizonyságot tettek a te igazságodról, a mint hogy igazságban jársz.

⁴Nincs nagyobb örömem, mint hallani, hogy fiaim igazságban járnak.

⁵Szerelmesem! híven jársz el mindabban, a mit cselekszel az atyafiakkal, és pedig a jövevényekkel,

⁶kik bizonyságot tettek szeretetedről az egyház előtt; jól cselekszed, ha őket elkiséred, mint ez méltó az Isten előtt;

⁷mert az ő nevéért költöztek ki, semmit sem vévén a pogányoktól.

⁸Nekünk kell tehát befogadnunk az ilyeneket, hogy segitő társai legyünk az igazságnak.

⁹Irtam volna talán az egyháznak is, de az, ki közöttük az elsőséget igényli, Diotrefes, nem fogad el minket.

¹⁰Azért, ha oda megyek, megfeddem az ő cselekedeteit, melyeket cselekszik, gonosz szókkal csacsogván ellenünk, sőt még ezekkel sem elégedvén meg, nemcsak hogy maga nem fogadja be az atyafiakat, hanem azokat is, kik befogadni akarják, eltiltja, és az egyházból kiveti.

¹¹Szerelmesem! ne kövesd a gonoszt, hanem a mi jó. A ki jól cselekszik, az Istentől vagyon; a ki gonoszúl cselekszik, az nem ismeri az Istent.

¹²Demeterről mindnyájan bizonyságot tesznek, az igazság is, de mi is bizonyságot teszünk; és tudod, hogy a mi bizonyságtételünk igaz.

¹³Sok írni valóm volna még neked, de nem akartam tenta és irótoll által írni neked.

¹⁴Reménylem pedig, hogy csakhamar meglátlak téged, és szemtől szembe szólunk. Békeség veled. Köszöntenek téged barátid, köszöntsd barátinkat nevenkint.