¹És elmenének Élimből, és Izrael fiainak egész sokasága a Szin pusztába juta, mely Élim és Sinai között vagyon, a második hónak tizenötödik napján, miután kiköltöztek vala Egyiptom földéről.

²És Izrael fiainak egész gyülekezete zúgolódék Mózes és Áron ellen a pusztában.

³És mondák Izrael fiai nekik: Bár inkább az Úr keze által haltunk volna meg Egyiptom földén, mikor a fazék hús mellett ülvén, elégséges kenyeret ettünk vala; miért hoztatok ki minket e pusztába, hogy az egész sokaságot éhséggel öljétek meg?

⁴Mondá pedig az Úr Mózesnek: Ime én az égből adok nektek kenyeret; menjen ki a nép, és szedjen, a mennyi elég naponkint; hogy kísértsem meg őt, vajjon az én törvényem szerint jár-e, vagy sem?

⁵A hatodik napon pedig készitsék el, a mit bevigyenek; és ez kétannyi legyen, mint a mennyit naponkint szedni szoktak.

⁶És szólának Mózes és Áron Izrael minden fiainak: Estve megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Egyiptom földéről;

⁷és reggel meglátjátok az Úr dicsőségét. Mert hallotta zúgolódástokat az Úr ellen. De mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtatok?

⁸És mondá Mózes: Az Úr estve húst ad ennetek, és reggel kenyeret elégségesen; mivelhogy hallá zúgolódástokat, melylyel ellene zúgolódtatok; mert mik vagyunk mi? és zúgolódástok nem miellenünk vagyon, hanem az Úr ellen.

⁹És Mózes szóla Áronnak is: Mondd meg Izrael fiai egész gyülekezetének: Járúljatok az Úr elé, mert hallotta zúgolódástokat.

¹⁰És midőn Áron Izrael fiai egész gyülekezetének szólott, a pusztára tekintének; és íme az Úr dicsősége megjelenék a felhőben.

¹¹Az Úr pedig szóla Mózesnek, mondván:

¹²Hallottam Izrael fiainak zúgolódását, mondd nekik: Estve húst esztek, és reggel jóllaktok kenyérrel. És megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istenetek.

¹³Lőn pedig estve, hogy fűrjek jövén föl, ellepék a tábort; és reggel a tábor körűl harmat szállott vala.

¹⁴S mikor ez befödte a föld szinét, látszék a pusztában valami apró, mintha mozsárban törték volna, hasonló a földre szállt dérhez.

¹⁵Mit meglátván Izrael fiai, mondák egymásnak: Man hu? mi azt teszi: Micsoda ez? mert nem tudják vala, mi az. Kiknek mondá Mózes: Ez azon kenyér, melyet az Úr adott nektek eledelűl.

¹⁶S ez azon ige, melyet az Úr parancsolt: Szedjen abból kiki, a mennyi elég eledelére, minden főre egy gómort, a sátorban lakó lelkek száma szerint szedjetek.

¹⁷És Izrael fiai úgy cselekvének; és szedének, ki többet, ki kevesebbet.

¹⁸És megmérék a gómor-mértékkel; és sem annak, ki többet szedett, nem vala többje; sem a ki kevesebbet szerzett, nem talála kevesebbet; hanem mindenki annyit gyüjte, a mennyit megehetett.

¹⁹És mondá nekik Mózes: Senki se hagyjon abból reggelre.

²⁰Kik nem hallgaták őt, hanem némelyek közőlük hagyának reggelre is, és ez elkezde férgesedni, és megrothada; és Mózes megharaguvék rájok.

²¹Szedék pedig azt reggel, kiki a mennyi elég lehetett élelmére; mert mikor a nap fölmelegedett, elolvada.

²²A hatodik napon pedig kétannyi eledelt szedének, azaz két gómort minden emberre; eljövének pedig a sokaság minden fejedelmei, és elbeszélék Mózesnek.

²³Ki mondá nekik: Ez az, miről az Úr szólott: Holnap a szombat nyugodalma az Úrnak van szentelve. Mind, a mit tennetek kell, tegyétek meg, és a mit főznötök kell, főzzétek meg; a mi pedig megmarad, hagyjátok reggelig.

²⁴És úgy cselekvének, a mint Mózes parancsolta vala, és nem rothada meg, féreg sem találtaték benne.

²⁵És mondá Mózes: Egyétek meg azt ma, mert az Úr szombata vagyon; ma nem találtatik a mezőn.

²⁶Hat nap szedjetek, a hetedik napon pedig az Úr szombata vagyon; azért nem találtatik.

²⁷És eljövén a hetedik nap, kimenének némelyek a népből, hogy szedjenek, és nem találának.

²⁸Mondá pedig az Úr Mózesnek: Meddig vonakodtok megtartani parancsaimat és törvényemet?

²⁹Lássátok, az Úr rendelte nektek a szombatot, és azért adott nektek kétannyi eledelt a hatodik napon; kiki maradjon otthon, és senki helyéről ki ne menjen a hetedik napon.

³⁰És a nép szent nyugalomban vala a hetedik napon.

³¹És Izrael háza annak nevét mannának nevezé, mely olyan vala, mint a koriandrom magva, fehér, és íze, mint a mézes pogácsáé.

³²Mondá pedig Mózes: Ez azon ige, melyet az Úr parancsolt: Tölts meg abból egy gómort, és tartassék meg az a következő nemzedékeknek, hogy ismerjék a kenyeret, melylyel titeket a pusztában tápláltalak, midőn kihozattatok Egyiptom földéről.

³³És mondá Mózes Áronnak: Végy egy edényt, és töltsd meg annyi mannával, mennyi egy gómorba fér, és tedd az Úr elé, hogy megtartassék nemzedékeiteknek,

³⁴mint az Úr Mózesnek parancsolta vala. És Áron eltevé azt a sátorba, hogy megtartassék.

³⁵Izrael fiai pedig negyven esztendeig evének mannát, mig a lakásukra szánt földre jutottak; ezen étellel táplálkozának, míg Kanaán földének határait elérték.

³⁶Egy gómor pedig tizedrésze az éfinek.