¹És szóla az Úr Mózesnek, mondván:

²Nekem szentelj minden elsőszülöttet, mely a méhet megnyitja Izrael fiainál, mind az emberek, mind a barmok közől; mert minden enyém.

³És mondá Mózes a népnek: Emlékezzetek meg e napról, melyen kijöttetek Egyiptomból, a szolgaság házából; mert erős kézzel vitt ki titeket az Úr ama helyről; azért kovászos kenyeret ne egyetek.

⁴Ma költöztök ki az új gabona havában.

⁵És mikor az Úr beviszen téged a kananeusok és heteusok, az amorreusok és heveusok és jebuzeusok földére, mely iránt megesküdött atyáidnak, hogy neked adja, – ama tejjel és mézzel folyó földre, ily renddel tartsd szent szolgálatot e hónapban:

⁶Hét nap kovásztalant egyél, s hetedik nap az Úr ünnepe legyen.

⁷Hét napig egyél kovásztalant; semmi kovászos ne láttassék nálad, se egész határodban.

⁸És fiadnak az napon beszéld el, mondván: Ez az, mit nekem az Úr cselekedett, mikor kijöttem Egyiptomból.

⁹És legyen mint jel kezedben és mint emlék szemeid előtt: hogy az Úr törvénye mindenkor szádban legyen; mert erős kézzel hozott ki téged az Úr Egyiptomból.

¹⁰Tartsd meg ezen tiszteletet bizonyos időben évről évre.

¹¹És mikor az Úr bevisz téged a kananeusok földére, a mint megesküdött neked és atyáidnak, és azt neked adja:

¹²különözd el az Úrnak mindazt, mi az anyaméhet megnyitja, és a mi első fajzás barmaidban. A mi hímnemű csak leszen, az Úrnak szenteld.

¹³A szamár első vemhét juhon cseréld el; ha meg nem váltod, öld meg. Az embernek pedig minden elsőszülöttét fiaid közől pénzen váltsd meg.

¹⁴És mikor fiad maholnap megkérdez téged, mondván: Micsoda ez? Feleld neki: Erős kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptom földéről, a szolgaság házából.

¹⁵Mert mikor megátalkodott Fáraó, és nem akart minket elbocsátani, az Úr megöle minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttétől kezdve a barmok első fajzásáig; azért áldozok az Úrnak minden hímet, mely a méhet megnyitja, és fiaimnak minden elsőszülöttét megváltom.

¹⁶Azért legyen ez, mint jel kezeidben, és mint emlék felfüggesztve szemeid között: hogy az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból.

¹⁷És miután Fáraó kibocsátotta a népet, nem vezeté őket Isten a filiszteusok földére vivő uton, mely közel vala, azt vélvén, netalán megbánja, ha maga ellen hadat lát támadni, és visszatérjen Egyiptomba;

¹⁸hanem körűlvezeté a pusztaság útján, mely a vörös tenger mellett vagyon; és Izrael fiai fölfegyverkezve költözének ki Egyiptom földéről.

¹⁹Mózes József tetemeit is elvivé magával; mivel ő megeskette vala Izrael fiait, mondván: Az Isten meglátogat titeket, akkor vigyétek el innen tetemeimet magatokkal.

²⁰És elmenvén Szókotból, táborba szállának Étamban, a puszta végső határain.

²¹Az Úr pedig előttök mégyen vala útmutatóúl, nappal felhőoszlopban és éjjel tűzoszlopban, hogy vezére legyen útjának mind a két időben.

²²Soha el nem távozott a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.