¹Mert magatok tudjátok, atyámfiai! hogy a mi hozzátok jövetelünk nem volt hiábavaló,

²hanem azelőtt szenvedvén és gyalázattal illettetvén (a mint tudjátok) Filippiben, bizodalmunk volt a mi Istenünkben, hogy nálatok hirdetnők az Isten evangéliomát nagy gondok között;

³mert a mi intésünk nem ered tévelygésből, sem tisztátalanságból, sem álnokságból,

⁴hanem a mint igazoltattunk az Istentől, hogy ránk bizatnék az evangéliom, úgy szólunk, nem mint embereknek kedveskedők, hanem az Istennek, ki vizsgálja sziveinket.

⁵Mert soha sem éltünk hizelgő beszéddel, a mint tudjátok, sem a fösvénység alkalmával, mire Isten bizonyságunk,

⁶sem dicséretet nem kerestünk az emberektől, sem tőletek, sem másoktól.

⁷Noha terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai, mindazáltal úgy voltunk köztetek, mint a kisdedek, mint a dajka, ki fiait táplálja,

⁸úgy ragaszkodtunk hozzátok, s óhajtva akartuk nektek adni nemcsak az Isten evangéliomát, hanem életünket is, úgy megkedveltünk titeket.

⁹Mert emlékeztek, atyámfiai, a mi munkánkról és fáradalmunkról, miként éjjel nappal munkálkodván, hogy valakit közőletek meg ne terheljünk, hirdettük köztetek az Isten evangéliomát.

¹⁰Ti vagytok bizonyságaim és az Isten, mily szentűl és igazán és panasz nélkül voltunk köztetek, a kik hittetek;

¹¹a mint tudjátok, hogy mindeniteket (mint atya az ő fiait)

¹²intvén és vigasztalván, kértünk, hogy Istenhez méltólag járjatok, ki meghívott titeket az ő országába és dicsőségébe.

¹³Azért mi is, hálát adunk Istennek szűntelen, hogy Isten igéje hirdetését hallván tőlünk, azt nem úgy vettétek, mint ember igéjét, hanem mint Isten igéjét, (a mint bizonyosan az,) ki munkálkodik bennetek, a kik hittetek.

¹⁴Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten egyházainak, melyek Judeában vannak a Krisztus, Jézusban, mivel ugyanazt szenvedtétek ti is honfitársaitoktól, a mit ők a zsidóktól,

¹⁵kik az Úr Jézust is és a prófétákat megölték, és minket is üldöztek; Istennek nem tetszenek, és minden emberrel ellenkeznek,

¹⁶eltiltván minket a pogányoknak szólanunk, hogy üdvözűljenek; hogy mindenkor betöltsék bűneik mértékét; el is jő rájok az Isten haragja mindvégiglen.

¹⁷Mi azonban, atyámfiai, meg lévén fosztva egy kevés időre tőletek személy szerint, de nem szív szerint, annál inkább siettünk, látni óhajtván titeket színről színre;

¹⁸mivel hozzátok akartunk menni, én, Pál, kiváltképen egyszer is, másszor is, de akadályunkra volt a sátán.

¹⁹Mert ki a mi reménységünk, vagy örömünk, vagy dicsőségünk koronája? nemde ti a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetekor.

²⁰Igen is, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.