¹Hallván pedig Jákob, hogy eleséget árúlnak Egyiptomban, mondá fiainak: Miért késtek?

²Hallottam, hogy búzát árulnak Egyiptomban; menjetek le, és vegyetek a mennyire szükségünk van, hogy élhessünk, és a fogyatkozás miatt meg ne emésztessünk.

³Lemenvén tehát József tíz bátyja, hogy gabonát vegyenek Egyiptomban,

⁴Benjamint otthon tartá Jákob, azt mondván az ő bátyjainak: Nehogy az úton valami baja történjék.

⁵Igy menének Egyiptom földére másokkal, szintén vásárlani menőkkel, mert éhség vala Kanaán földén.

⁶És József vala a fejedelem Egyiptom földén, s az ő engedelmével adják vala el a gabonát a népeknek. És mikor leborúltak előtte bátyjai,

⁷és megismerte őket, mint idegenekhez keményebben szóla, kérdvén őket: Honnan jöttetek? Kik felelének: Kanaán földéről, hogy élelmünkre szükségeseket vehessünk.

⁸És noha ő bátyjait megismeré, nem ismerteték meg tőlök.

⁹És megemlékezvén az álmokról, melyeket egykor látott vala, mondá nekik: Ti kémek vagytok; azért jöttetek, hogy e föld erőtlen részét meglássátok.

¹⁰Kik mondák: Nem úgy van, uram! hanem szolgáid azért jöttek, hogy élelmet vegyenek.

¹¹Mindnyájan egy ember fiai vagyunk, békeségesen jöttünk, és szolgáid semmi gonoszra nem törekszenek.

¹²Kiknek ő felelé: Másképen vagyon; e föld erőtlen részeit jöttetek megnézni.

¹³Amazok pedig mondák: Tizenketten vagyunk testvérek, a te szolgáid, egy ember fiai Kanaán földén; a legkisebbik atyánkkal van, a másik nincs többé.

¹⁴Ez az, úgymond, a mit mondottam: hogy kémek vagytok;

¹⁵most majd megpróbállak: Úgy éljen Fáraó! el nem mentek innen, míg ide nem jő legkisebbik öcsétek.

¹⁶Küldjetek el egyet közőletek, s ez hozza el őt; ti pedig fogságban lesztek, hogy kitűnjék, vajjon igaz-e, a mit mondottatok, vagy hamis? különben, úgy éljen Fáraó! kémek vagytok.

¹⁷Annakokáért őrizet alatt tartá őket harmadnapig.

¹⁸Harmadnapon pedig a tömlöczből kihozatván, mondá nekik: Cselekedjétek, a mit mondottam, hogy éljetek; mert az Istent félem.

¹⁹Ha békeségesek vagytok, maradjon egyik testvértek lekötve a tömlöczben; ti pedig menjetek el, és vigyétek haza a gabonát, melyet vettetek;

²⁰és legkisebbik öcséteket hozzátok hozzám, hogy megpróbálhassam beszédeteket, és meg ne haljatok. És úgy cselekvének, a mint mondotta vala.

²¹És szólának egymáshoz: Méltán szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk a mi öcsénk ellen, látván lelke szorongatását, midőn könyörgött nekünk, és nem hallgattuk meg; azért jött ránk ezen inség.

²²Közőlük egyik, Rúben mondá: Nem mondottam-e nektek: ne vétkezzetek a gyermek ellen! de nem hallgattatok rám? ime az ő vére most számon vétetik.

²³Nem tudják vala pedig, hogy József érti őket mivelhogy tolmács által szól vala hozzájok.

²⁴És elfordúla egy kevéssé, és síra; és visszatérvén szóla velök;

²⁵és letartván Simeont, és megköttetvén előttök, parancsolá a szolgáknak, hogy zsákjaikat búzával töltsék meg, s kinek-kinek pénzét tegyék be zsákjába, adván azonfelűl élelmet az útra; és úgy cselekvének.

²⁶Azok pedig elvivén a gabonát szamaraikon, elmenének.

²⁷És megnyitván egyik a zsákot, hogy abrakot adjon barmának a szálláson, látván a pénzt a zsák szájában,

²⁸mondá testvéreinek: Visszaadatott nekem a pénz, ime a zsákban vagyon. És álmélkodva és megzavarodva mondák egymásnak: Micsoda ez, mit az Isten nekünk cselekedett?

²⁹És megérkezvén atyjokhoz, Jákobhoz, Kanaán főldére, elbeszélék neki mind a mi velek történt vala, mondván:

³⁰Keményen szólt velünk azon föld ura, és minket a tartomány kémeinek tartott.

³¹Kinek azt felelők: Békeségesek vagyunk, és semmi álnokságot nem forralunk.

³²Tizenketten vagyunk testvérek egy atyától; az egyik nincs többé, a legkisebbik atyánkkal van Kanaán földén.

³³Ő mondá nekünk: Igy próbálom meg, hogy békeségesek vagytok-e? egyik testvérteket hagyjátok nálam, s a házi szükségtekre való élelmet vigyétek, és menjetek el,

³⁴és legkisebbik öcséteket hozzátok hozzám, hadd tudjam, hogy nem vagytok kémek, és ezt, ki fogságban tartatik, visszanyerhessétek, és azután szabadságtok legyen venni, a mit akartok.

³⁵Ezeket mondván, midőn a gabonát kitöltötték, mindenik megtalálá a zsákok szájába kötött pénzt; és megijedvén mindnyájan,

³⁶mondá atyjok, Jákob: Minden gyermekeimtől megfosztotok; József nincs többé, Simeon fogságban tartatik, és Benjamint is elviszitek; mind rám száll e szerencsétlenség!

³⁷Felelé neki Rúben: Mind a két fiamat öld meg, ha neked őt vissza nem hozom; add őt az én kezembe, és én őt visszaadom neked.

³⁸Ő pedig mondá: Nem megyen le fiam veletek; bátyja meghalt, és ő egyedül maradt; ha valami baja történik a földön, melyre mentek, ősz hajamat fájdalommal viszitek a föld alá.