¹Megöregedék pedig Izsák, és meghomályosodának szemei, és nem láthat vala; és szólítá öregebbik fiát, Esaut, és mondá neki: Fiam! Ki felelé: Jelen vagyok.

²Kinek az atya: Látod, úgymond, hogy megvénűltem, és nem tudom halálom napját.

³Vedd fegyvereidet, a tegzet és kézíjat, és menj ki; és ha vadászással valamit nyersz,

⁴készíts abból nekem étket, a mint tudod, hogy szeretem, és hozd elé, hogy egyem; és áldjon meg téged az én lelkem, mielőtt meghaljak.

⁵A mit midőn hallott Rebekka, és amaz a mezőre ment, hogy atyjának meghagyását teljesítse,

⁶mondá fiának, Jákobnak: Hallám hogy atyád Esau bátyáddal szóla, és mondá neki:

⁷Hozz nekem a te vadászatodból, és csinálj étket, hogy egyem, és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghaljak.

⁸Most azért, fiam, engedj tanácsomnak.

⁹és elmenvén a nyájhoz, a legjobb két gödölyét hozd el nekem, hogy azokból atyádnak étket készítsek, a mineműt örömest eszik.

¹⁰A mit mikor beviszesz, és megeszi, áldjon meg téged, mielőtt meghaljon.

¹¹Kinek ő felelé: Tudod, hogy Esau bátyám szőrös, és én sima vagyok;

¹²ha megtapogat engem atyám, és észreveszi, félek, netalán azt vélje, hogy őt ki akartam játszani, és átkot vonjak magamra áldás helyett.

¹³Kinek anyja: Rajtam legyen, úgymond, ez az átok, fiam! csak fogadd szavamat, és elmenvén, hozz a mit mondottam.

¹⁴Elméne ő, és elhozá, és anyjának adá. Ki étket készíte, a mint tudja vala, hogy atyja szereti.

¹⁵És Esaunak igen jó ruháiba, melyek otthon nála valának, felöltözteté őt,

¹⁶és a gödölyék bőröcskéit kezei körűl tevé, és mezítelen nyakát befödé.

¹⁷És oda adá az étket és kenyeret, melyet sütött vala.

¹⁸Miket bevivén, mondá: Atyám! Ő pedig felelé: Hallom. Ki vagy te? fiam!

¹⁹És mondá Jákob: Én vagyok a te elsőszülötted, Esau; úgy cselekedtem, a mint parancsoltad nekem; kelj fel, ülj le, s egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.

²⁰És Izsák mondá ismét fiának: Miképen találhattál ily hamar? fiam! Ki felelé: Isten akaratja volt, hogy hamar elém jőjön, a mit akartam.

²¹És mondá Izsák: Járúlj ide, fiam! hadd tapogassalak meg, és próbáljam meg: ha te vagy e fiam, Esau, vagy nem?

²²Ki atyjához járúla, és megtapogatván őt Izsák, mondá: A szó ugyan Jákob szava, de a kezek Esau kezei.

²³És nem ismeré meg őt, mert a szőrös kezek az öregebbikéhez valának hasonlatosak. Megáldván tehát őt,

²⁴mondá: Te vagy-e fiam, Esau? Felelé: Én vagyok.

²⁵Ő pedig: Hozd elé, ugymond, nekem a te vadászatodból való étket, fiam, hogy áldjon meg téged az én lelkem. Mit oda vivén, miután megette, bort is nyujta neki; melyet megiván,

²⁶mondá neki: Járúlj hozzám, és adj csókot nekem, fiam!

²⁷Oda járúla, és megcsókolá őt. És mihelyest megérzé ruháinak jóillatát, megáldván őt, mondá: Ime az én fiam illata, mint a teljes mező illata, melyet az Úr megáldott.

²⁸Adjon neked Isten az ég harmatából s a föld kövérségéből gabona- és bor-bőséget.

²⁹És népek szolgáljanak neked, és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy ura atyádfiainak, és borúljanak eléd anyád fiai. A ki téged megátkoz, átkozott legyen; és a ki téged megáld, teljék meg áldásokkal.

³⁰Alig végezte el beszédét Izsák, és ment ki Jákob, eléjöve Esau,

³¹és a vadászatból főzött étket bevivé atyjának, mondván: Kelj föl, atyám! és egyél fiad vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.

³²És mondá neki Izsák: Hát ki vagy te? Felelé: Én vagyok a te elsőszülött fiad, Esau.

³³Elijede Izsák, fölötte álmélkodván, és mintsem hihető volna, nagyobb csodálkozással mondá: Kicsoda tehát amaz, ki előbb a fogott vadat hozta nekem, és ettem mindenekből, mielőtt te jöttél? Én megáldottam őt, és áldott leszen.

³⁴Esau hallván atyja beszédét, nagy kiáltással elordítá magát, és elkeseredve mondá: Áldj meg engem is, atyám!

³⁵Ki mondá: Eljött öcséd álnokúl, és elvette áldásodat.

³⁶Ő pedig hozzá tevé: Igazán hivatott Jákobnak az ő neve: mert íme másodízben csalt meg engem; elsőszülöttségemet vette el azelőtt, és most másodszor alattomban elragadta áldásomat. És ismét mondá atyjának: Nem tartottál-e föl nekem is áldást?

³⁷Felelé Izsák: Uraddá tettem őt, és minden atyjafiait szolgálata alá vetettem; gabonával és borral elláttam őt; ezután hát, fiam, mit cselekedjem veled?

³⁸Mondá neki Esau: Csak egy áldásod vagyon-e? Atyám! kérlek, áldj meg engemet is. És mivel nagy jajgatással, síra,

³⁹megindulván rajta Izsák, mondá neki: A föld kövérségében és az ég harmatában onnan felűl

⁴⁰leszen áldásod. Fegyver után élsz, és öcsédnek szolgálsz; és eljön az idő, midőn lerázod és leoldod nyakadról az ő igáját.

⁴¹Azért Esau mindenkor gyűlöli vala Jákobot azon áldás miatt, melylyel őt atyja megáldotta volt; és mondá szivében: Eljőnek a gyásznapok atyám után; és megölöm öcsémet, Jákobot.

⁴²Hirűl vivék ezt Rebekkának; ki elküldvén, és hivatván fiát, Jákobot, mondá neki: Ime bátyád, Esau, fenyeget, hogy téged megöl.

⁴³Most azért, fiam, halljad az én szómat, és fölkelvén, fuss Lábánhoz, bátyámhoz Háránba,

⁴⁴és lakjál nála egy ideig, mig bátyád dühössége lecsöndesedik,

⁴⁵és boszankodása megszűnik, és elfeledkezik azokról, miket ellene cselekedtél; azután elküldök érted, és onnan ide hozatlak. Miért fosztatnám meg egy nap mind a két fiamtól?

⁴⁶És Rebekka mondá Izsáknak: Megúntam életemet Het leányai miatt; ha Jákob ezen föld nemzetéből vesz feleséget, nem kivánok élni.