¹Ábrahám pedig öreg és élemedett vala, és az Úr megáldotta volt őt mindenekben.

²És mondá háza idősb szolgájának, ki felügyel vala mindenre, a mije vala; Tedd tomporom alá kezedet,

³hogy megeskesselek az Úrra, a menny és föld Istenére, hogy ne végy fiamnak feleséget a kananeusok leányai közől, kik között lakom;

⁴hanem az én honomba rokonságomhoz menj, és onnan végy feleséget fiamnak, Izsáknak.

⁵Felelé a szolga: Ha el nem akar jőni velem az asszony e földre, vissza kell-e vinnem fiadat azon helyre, melyből te kiköltöztél?

⁶És mondá Ábrahám: Távol legyen, hogy valaha fiamat oda visszavigyed.

⁷A mennynek Ura Istene, ki engem kihozott atyám házából és születésem földéről, a ki szólott hozzám, és megesküdött nekem, mondván: a te ivadékodnak adom e földet; – ő elküldi angyalát előtted, és onnan végy fiamnak feleséget.

⁸Ha pedig az asszony téged nem akar követni, nem fogsz köteleztetni az esküvés által; csakhogy fiamat oda vissza ne vigyed.

⁹A szolga tehát urának, Ábrahámnak, tompora alá tevé kezét, és megesküvék neki ezen dologra.

¹⁰És vőn tíz tevét ura csordájából, és elméne, minden javaiból vivén magával, és elindulván, méne Mezopotámiába, Nákor városába.

¹¹És midőn a tevéket lenyugtatta a városon kivűl, a vízkút mellett, este, azon idő tájban, mikor az asszonyok ki szoktak menni, vizet meríteni, mondá:

¹²Uram! az én uramnak, Ábrahámnak Istene! kérlek jőj ma elém, és tégy irgalmasságot az én urammal, Ábrahámmal.

¹³Ime én a vízforrás mellett állok, és e város lakóinak leányai kijőnek vizet meríteni.

¹⁴Azért a leányzó, kinek én mondandom: hajtsd meg vedredet, hogy igyam, – és ezt feleli: Igyál, sőt még tevéidet is megitatom: – ő az, kit Izsáknak a te szolgádnak rendeltél, és erről ismerem meg, hogy irgalmasságot tettél az én urammal.

¹⁵Még el sem végezte volt magában a szókat, és íme Rebekka jő vala ki, leánya Bátuelnek, ki Nákornak, Ábrahám testvérének Melka feleségétől fia vala, – veder lévén vállán,

¹⁶igen ékes leányzó és szépséges szűz, és férfiútól még meg nem ismert; leméne pedig a forráshoz, és megtölté vedrét, és visszaméne.

¹⁷És eléje jőve a szolga és mondá: Adj egy kevés vizet innom vedredből.

¹⁸Ki felelé: Igyál, uram! és hamar leereszté karjára a vedret, és inni ada neki.

¹⁹És miután ivott, hozzá tevé: Sőt tevéidnek is merítek vizet, míglen mind isznak.

²⁰És a vedret kiöntvén a válúba, visszafuta a kúthoz, hogy vizet merítsen; és merítvén, valamennyi tevének ada.

²¹Amaz pedig hallgatva szemléli vala őt, tudni akarván: vajjon az Úr szerencséssé tette-e útját vagy sem?

²²Minekutána pedig ittak a tevék, elévőn a férfiú két siklust nyomó arany fülfüggőket, és tíz siklusnyi nehéz, ugyanannyi karpereczeket,

²³és mondá neki: Ki leánya vagy? mondd meg nekem; van-e atyád házában maradásra való hely?

²⁴Ki felelé: Bátuel leánya vagyok, Melka fiáé, kit szült vala Nákornak.

²⁵És hozzá tevé, mondván: Polyva és széna igen sok van nálunk, és tágas hely maradásra.

²⁶Meghajtá magát az ember, és imádá az Urat,

²⁷mondván: Áldott az Úr, az én uramnak, Ábrahámnak Istene, ki el nem vonta irgalmasságát és igazmondását uramtól, és egyenes úton vezérlett engem az én uram atyjafiának házába.

²⁸Elfuta tehát a leányzó, és hírűl vivé anyja házába mindazt, a miket hallott vala.

²⁹Vala pedig Rebekkának Lábán nevű fitestvére, ki gyorsan kiméne az emberhez, hol a forrás vala.

³⁰És midőn látta a fülfüggőket és karpereczeket húgának kezeiben, és hallotta minden szavait, a mint beszélé: Ezeket mondotta nekem az ember, – a férfiúhoz jöve, ki a tevék mellett áll vala, közel a vizforráshoz,

³¹és mondá neki: Jer be, Úrnak áldottja, miért állasz itt künn? szállást készítettem, és helyet a tevéknek.

³²És bevezeté őt a szállásra, és a terhet leszedé a tevékről, és polyvát és szénát ada, és vizet az ő lábainak megmosására és a férfiakénak, kik vele jöttek vala.

³³És kenyér téteték eléje. De ő mondá: Nem eszem, míg beszédemet el nem mondom. Felelé neki: Mondd el.

³⁴Ő pedig: Ábrahám szolgája vagyok, úgymond,

³⁵és az Úr igen megáldotta az én uramat, és felmagasztaltatott, és adott neki juhokat és ökröket, ezüstöt és aranyat, szolgákat és szolgálókat, tevéket és szamarakat.

³⁶És uram felesége, Sára, fiat szült uramnak vénségében; és annak adá mind, a mije volt.

³⁷És megesketett engem uram, mondván: Ne végy fiamnak feleséget a kananeusok leányai közől, kiknek földén lakom;

³⁸hanem atyám házához menj, és rokonságomból végy fiamnak feleséget.

³⁹Én pedig feleltem uramnak: Hátha el nem akar velem jőni az asszony?

⁴⁰Az Úr, ugymond ő, kinek színe előtt járok, angyalát küldi veled, és vezérelni fog utadon, és feleséget veszesz fiamnak az én rokonságomból s atyám házából.

⁴¹Föl lészsz mentve átkomtól, ha rokonaimhoz menendesz, és nem adják neked.

⁴²Ma tehát a vízforráshoz jövék, és mondám: Uram! Istene uramnak, Ábrahámnak! ha vezérletted útamat, melyen most járok,

⁴³ime, a vízforrás mellett állok; és ha a leányzó, ki vizet jő ki meríteni, hallandja tőlem: Adj egy kevés vizet innom vedredből;

⁴⁴és azt mondandja nekem: Te is igyál, tevéidnek is merítek: ez azon asszony, kit az Úr az én uram fiának rendelt.

⁴⁵És midőn ezeket hallgatva magamban forgattam, megjelene Rebekka, jövén a vederrel, melyet vállán visz vala; és leméne a forráshoz, és vizet meríte. És mondám neki: Adj egy keveset innom.

⁴⁶Ő sietvén, leereszté válláról a vedret, és mondá nekem: Te is igyál, s tevéidnek is italt adok. Ittam, és a tevéket is megitatta.

⁴⁷És kérdém őt, s mondám: ki leánya vagy? ő felelé: Bátuelé, Nákor fiáé, kit Melka szült vala neki. Felfüggesztém tehát a fülfüggőket orczája ékesítésére, és kezeire tevém a karpereczeket.

⁴⁸És leborúlván, imádám az Urat, áldván az én uramnak, Ábrahámnak Urát Istenét, ki egyenes úton vezetett engem, hogy uram atyjafiának leányát vegyem az ő fiának feleségűl.

⁴⁹Azért, ha kegyességet és igazságot akartok tenni urammal, adjátok tudtomra; ha pedig máskép tetszik, azt is mondjátok meg nekem, hogy jobbra vagy balra menjek.

⁵⁰És felelének Lábán és Bátuel: E dolog az Úrtól jött; mi semmi egyebet nem szólhatunk veled, csak a mi neki tetszik.

⁵¹Ime Rebekka előtted vagyon, vidd el őt, és menj el, és legyen felesége a te urad fiának, a mint szólott az Úr.

⁵²Mikor ezt hallotta Ábrahám szolgája, leborúlván a földre, imádá az Urat.

⁵³És elővévén az ezüst és arany-edényeket és ruhákat, Rebekkának adá azokat ajándékúl, az ő testvéreinek és anyjának is ada ajándékokat.

⁵⁴Lakomához kezdvén, s együtt evén és iván, ott maradának. Reggel pedig fölkelvén, mondá a szolga: Bocsássatok el engem, hogy menjek uramhoz.

⁵⁵És felelének atyafiai és anyja: Maradjon a leányzó legalább csak tíz napig nálunk; azután elmehet.

⁵⁶Ne tartóztassatok, úgymond, engem, mert az Úr vezérlette utamat, bocsássatok el, hogy menjek uramhoz.

⁵⁷És mondának: Híjuk elé a leányzót, és kérdjük meg akaratját?

⁵⁸És midőn a hívásra eléjött, tudakozák: El akarsz-e menni ez emberrel? Ő mondá: Elmegyek.

⁵⁹Elbocsáták tehát őt és dajkáját, és Ábrahám szolgáját és úti társait,

⁶⁰jó szerencsét kivánván húguknak, és mondván: A mi húgunk vagy, növekedjél ezernyi ezerré, és bírja ivadékod ellenségeinek kapuit.

⁶¹S így Rebekka és az ő leányai felülvén a tevékre, követék a férfiút, ki urához sietve tére vissza.

⁶²Az időben pedig Izsák azon úton járkál vala, mely az úgynevezett élőnek és látónak kútjához vezet; mert a délfelé fekvő földön lakik vala.

⁶³És kiment volt a mezőre elmélkedni a nap enyészete felé; és midőn fölemelte szemeit, távolról látá jőni a tevéket.

⁶⁴Rebekka is látván Izsákot, leszálla a tevéről,

⁶⁵és mondá a szolgának: Kicsoda azon ember, ki a mezőn elénk jő? És mondá neki: Az az én uram. Ő pedig hamar vévén a palástot, befödé magát.

⁶⁶A szolga pedig mindent, a mit végbe vitt vala, elbeszéle Izsáknak.

⁶⁷Ki bevivé őt Sárának, az ő anyjának sátorába, és feleségűl vevé őt, és annyira szereté őt, hogy fájdalma, mely anyjának halála miatt történt vala, megenyhűle.