1Fölméne tehát Ábrám Egyiptomból, ő és felesége, és mindene, a mije vala, és Lót vele a déli tartományba.
2Igen gazdag vala pedig, aranyat és ezüstöt bírván.
3És azon úton tére vissza, melyen jött vala délfelől Bételbe, azon helyig, hol azelőtt sátorát felvonta vala Bétel és Hái között,
4az oltár helyéig, melyet azelőtt épített vala, és segítségűl hívá ott az Úr nevét.
5De Lótnak is, ki Ábrámmal vala, nyájai és csordái és sátorai valának.
6És nem bírá meg őket ama föld, hogy együtt lakjanak; mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt.
7Innét versengés is lőn Ábrám és Lót csordapásztorai között. Az időben pedig a kananeusok és ferezeusok laknak vala azon a földön.
8Mondá azért Ábrám Lótnak: Kérlek, ne legyen versengés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között; hiszen atyafiak vagyunk.
9Ime az egész föld előtted vagyon, kérlek távozzál el tőlem; ha balra mégy, én jobbra tartok; ha te a jobbot választod, én balra megyek.
10Lót tehát fölemelvén szemeit, látá, hogy Jordán körűl az egész tartomány, – mely vízzel mindenütt bír vala, mielőtt felforgatta az Úr Sodomát és Gomorrát, – olyan, mint az Úr paradicsoma, és mint Egyiptom a Szégorba jövőknek.
11És Lót a Jordán körűli tartományt választá magának, és eltére napkelet felé, s az atyafiak egymástól elválának.
12Ábrám Kanaán földén telepedék meg; Lót pedig a Jordán melletti városokban tartózkodék, és Sodomában lakék.
13A sodomai emberek pedig fölötte gonoszak valának és nagy bűnösök az Úr előtt.
14És mondá az Úr Ábrámnak, miután Lót elvált vala tőle: Emeld föl szemeidet, és azon helyről, melyen most vagy, tekints éjszakra és délre, napkeletre és napnyugatra.
15Az egész földet, melyet látsz, neked adom és ivadékodnak mindörökre.
16És a te ivadékodat annyivá teszem, mint a föld porát; ha valamely ember számba veheti a föld porát, ivadékodat is megszámlálhatja.
17Kelj föl, és járd el a földet hosszában és széltében, mert neked adom azt.
18Ábrám tehát fölszedvén sátorát, elméne, és lakék Mambre völgye mellett, mely Hebronban vagyon; és ott oltárt építe az Úrnak.