¹A sátán pedig Izrael ellen támada, és fölindítá Dávidot, hogy számlálja meg Izraelt.

²És mondá Dávid Joábnak és a nép fejedelmeinek: Menjetek, és számláljátok meg Izraelt, Berszabeétől Dánig; és hozzátok meg nekem számát, hadd tudjam.

³És felelé Joáb: Az Úr szaporítsa meg népét százannyira, a mint most vagyon, nem a te szolgáid-e mindnyájan, uram királyom? miért tudakozza ezt az én uram, mi vétkűl tulajdoníttatik majd Izraelnek?

⁴De a király beszéde hatalmasabb volt; és kiméne Joáb és eljárá egész Izraelt; és visszatére Jerusalembe.

⁵És átadá Dávidnak azok számát, kiket eljárt vala, és találtaték az egész Izrael száma ezerszer ezer és százezer fegyverfogható férfiú; Júdából pedig négyszáz hetvenezer hadakozó.

⁶Mert Lévit és Benjamint nem számlálta meg, mivelhogy Joáb kedve ellen teljesíté a király parancsát.

⁷De Istennek nem tetszék a parancs; és megveré Izraelt.

⁸És mondá Dávid az Istennek: Igen vétkeztem, hogy ezt cselekedtem; kérlek vedd el szolgád gonoszságát, mert esztelenűl cselekedtem.

⁹És szóla az Úr Gádnak, Dávid látójának, mondván:

¹⁰Eredj és szólj Dávidnak, és mondd meg neki: Ezeket mondja az Úr: Három közől választást engedek neked: válaszsz egyet, a mit akarsz, és megcselekszem.

¹¹És mikor Gád Dávidhoz jött, mondá neki: Ezeket mondja az Úr: Válaszsz, a mit akarsz.

¹²Vagy három esztendeig az éhséget; vagy hogy három hónapig fuss ellenségeid előtt, és kardjoktól meg ne menekedhessél; vagy harmadnapig az Úr kardja és mirigyhalál legyen a földön, és az Úr angyala öldököljön Izrael minden határaiban; most tehát lásd, mit feleljek annak, ki engem küldött.

¹³És mondá Dávid Gádnak: Minden felől szorongattatom; de jobb az Úr kezébe esnem, mert nagy az ő irgalmassága, mint az emberek kezeibe.

¹⁴Az Úr tehát mirigyhalált bocsáta Izraelre; és elhulla Izraelből hetvenezer férfiú.

¹⁵És angyalt bocsáta Jerusalembe, hogy azt megverje; és midőn vereték, látá az Úr, és megkönyörűle a csapás nagy volta miatt, és parancsolá az ölő angyalnak: Elég, szűnjék meg már kezed. Az angyal pedig a jebuzeus Ornán szérűje mellett áll vala.

¹⁶És Dávid fölemelvén szemeit, látá az Úr angyalát állani az ég és föld között, kivont karddal kezében, és Jerusalem ellen fordulva: és mind ő, mind a vének szőrzsákokba öltözve, arczczal a földre esének.

¹⁷És mondá Dávid az Istennek: Nem én vagyok-e, ki meghagytam, hogy számláltassék meg a nép? Én, a ki vétkeztem; én, a ki gonoszat cselekedtem; ez a nyáj mit érdemlett? Én Uram Istenem! forduljon, kérlek, a te kezed ellenem és atyám háza ellen; de néped ne veressék.

¹⁸Az Úr angyala pedig megparancsolá Gádnak, mondja meg Dávidnak: menjen föl és épitsen oltárt az Úr Istennek a jebuzeus Ornán szérűjén.

¹⁹Fölméne tehát Dávid, Gád beszéde szerint, melyet neki szólott vala az Úr nevében.

²⁰Ornán pedig mikor föltekintett és meglátta az angyalt, ő és vele négy fia, elrejtezének; mert az időben búzát nyomtat vala a szérűn.

²¹Azért mikor Dávid Ornánhoz ment, meglátá őt Ornán, és eléje indúla a szérűről, és meghajola előtte arczczal a földig borúlván.

²²És mondá neki Dávid: Add nekem szérűd helyét, hadd épitsek azon oltárt az Úrnak; úgy hogy a mennyit ér, annyi ezüstöt végy érette, és a csapás szűnjék meg a népről.

²³Mondá pedig Ornán Dávidnak: Vedd el, és azt cselekedje az én uram királyom, a mi neki tetszik: de tulkokat is adok égőáldozatra, és csépeket fa helyett, és buzát eledeláldozatra, mindent örömest adok.

²⁴És mondá neki Dávid király: Nem úgy leszen, hanem ezüstöt adok, a mennyit ér; mert nem kell tőled elvennem, és úgy áldoznom az Úrnak ingyenvaló égő áldozatokat.

²⁵Dávid tehát Ornánnak a helyért hatszáz igaz mértékű siklust ada.

²⁶És oltárt építe ott az Úrnak, és égő- és hálaáldozatokat tőn, és segítségűl hivá az Urat, és meghallgatá őt az égből tűz által az égőáldozat oltárán.

²⁷És az Úr parancsola az angyalnak, és hüvelyébe tevé kardját.

²⁸Dávid tehát látván, hogy az Úr meghallgatta őt a jebuzeus Ornán szérűjében, mindjárt áldozatokat tőn ott.

²⁹Az Úr hajléka pedig, melyet Mózes csinált vala a pusztában, és az égőáldozatok oltára, az időben Gábaon magasán vala.

³⁰És nem mehete Dávid az oltárhoz, hogy ott könyörögjön az Úrnak; mert igen nagy félelemmel rettent vala meg, látván kardját az Úr angyalának.