¹Tanácsot tarta pedig Dávid az ezredesekkel és századosokkal és mind a fejedelmekkel,

²és mondá Izrael egész gyülekezetének: Ha tetszik nektek, és Urunktól Istenünktől jő a beszéd, melyet szólok: küldjünk többi atyánkfiaihoz Izrael minden tartományaiba, és a papokhoz és levitákhoz, kik a városok környékeiben laknak, hogy hozzánk gyűljenek,

³és hozzuk vissza hozzánk a mi Istenünk szekrényét; mert nem gondoskodtunk arról Saul idejében.

⁴És felelé az egész sokaság, hogy úgy legyen; mert tetszék a beszéd az egész népnek.

⁵Dávid tehát egybegyüjté egész Izraelt, Egyiptom Sihorától az Ematba való bemenetig, hogy elhozza az Isten szekrényét Kariatiarimból.

⁶És fölméne Dávid és minden izraeli férfiú Kariatiarim halmára, mely Júdában vagyon, hogy elhozza onnét a kerubokon ülő Úr Isten szekrényét, a hol segítségűl hivatott az ő neve.

⁷És az Isten szekrényét Abinadab házából új szekérre tevék, Óza pedig és az ő öcscse a szekeret vezetik vala.

⁸Dávid pedig és egész Izrael játszanak vala az Isten előtt minden tehetségökből, énekekkel és czitarákkal, hárfákkal és dobokkal, czimbalmokkal és harsonákkal.

⁹Mikor pedig Kidon szérűjéhez jutottak, Óza kinyujtá kezét, hogy megtartsa a szekrényt; mert hánykódván az ökör, kevéssé félrehajtotta vala azt.

¹⁰Megharaguvék azért az Úr Óza ellen, és megveré őt, hogy a szekrényt illette, és meghala ott az Úr előtt.

¹¹És megszomorodék Dávid, mivelhogy az Úr elszakasztotta Ózát; és hívá azon helyet Óza elszakasztatásának a jelen napig.

¹²És féle az Úrtól az időben, mondván: Miképen vihetem be hozzám az Isten szekrényét?

¹³És ezért nem vivé azt magához, azaz Dávid városába, hanem a geteus Obededom házához téríté.

¹⁴Az Isten szekrénye tehát Obededom házában marada három hónapig; és az Úr megáldá annak házát és mindenét, a mije vala.