¹Ezeket mutatta nekem az Úr Isten: Ime egy almaszedő horog.

²És mondá: Mit látsz te? Ámosz! És mondám: Almaszedő horgot. És mondá az Úr nekem: Eljő vége az én népemnek, Izraelnek; nem cselekszem többé, hogy elkerűljem őt.

³És csikorognak a templom sarkai az napon, úgymond az Úr Isten; sokan meghalnak, mindenfelé hallgatás terjed el.

⁴Halljátok ezt, kik megrontjátok a szegényt, és kiszívjátok a föld szűkölködőit,

⁵mondván: Mikor múlik el az újhold, hogy eladjuk az árút, és a szombat, hogy fölnyissuk a gabonatárt? hogy kisebbé tegyük a mértéket, és fölemelhessük árát, és hamis mérleget vegyünk elő?

⁶hogy a szűkölködőket pénzen, a szegényeket egy pár sarun bírhassuk, és a gabona ocsúját eladhassuk?

⁷Megesküdött az Úr Jákob kevélysége ellen: Soha nem felejtem el minden ő cselekedetöket.

⁸Vajjon ezen ne reszkessen-e a föld, és ne sírjon-e minden lakója? mind földagad, mint a folyóvíz, és kiárad és lefoly, mint Egyiptom patakja.

⁹És leszen az napon, úgymond az Úr Isten: elenyészik a nap délben, és elsötétítem a földet fényes nappal.

¹⁰Ünnepeiteket siralomra fordítom, és minden énekteket jajgatásra, mindnyájatok hátára szőrzsákot hozok, és minden főre kopaszságot; és oly gyászra juttatom, minő az egyszülöttért vagyon, és az ő végét keserves nappá teszem.

¹¹Ime eljőnek a napok, úgymond az Úr, és éhséget bocsátok a földre; nem a kenyér éhségét, sem a víz szomjúságát, hanem az Úr igéje hallásaét.

¹²És megindúlnak tengertől tengerig, és éjszaktól napkeletig; körűljárnak, keresvén az Úr igéjét, és nem találják.

¹³Az napon elepednek a szép szűzek és az ifjak a szomjúság miatt,

¹⁴kik most Szamaria bűnére esküsznek, és mondják: Él a te istened, Dán! és él Berszabee útja! elesnek ők, és föl nem kelnek többé.