Címzés és apostoli üdvözlet.

Bevezetés

1Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola,

2és Timóteus testvér a Kolosszében élő szent és hívő testvéreknek (Jézus) Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől (és az Úr Jézus Krisztustól).

Hálaadás és könyörgés.

3Hálát adunk Istennek, Urunk Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor imádkozunk értetek.

4Hallottunk Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt eltölt titeket,

5a remény miatt, ami már készen vár rátok a mennyben. Erről hallottatok az evangélium igaz tanítása során,

6amely hozzátok is eljutott. Amint az egész világon, nálatok is gyümölcsözik és gyarapszik, amióta meghallgattátok és valóban megismertétek Isten kegyelmét.

7Így tanultátok ezt kedves szolgatársunktól, Epafrásztól is, aki Krisztus (Jézus) hűséges szolgája köztetek.

8Ő számolt be irántunk való lelki szeretetetekről.

9Mióta ezt hírül vettük, mi is szüntelenül könyörgünk értetek és esedezünk, hogy akaratának ismerete minden lelki bölcsességgel és okossággal együtt teljessé váljék bennetek.

10Csak így tudtok, mindenben tetszését keresve, az Úrhoz méltóan élni: minden jótettben gyümölcsözni és Isten ismeretében gyarapodni.

11Erősítsen is meg nagy erővel felséges hatalmából, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek,

Krisztus páratlan méltósága

12és örömmel adjatok hálát az Atyának, aki a szentek sorsára méltatott a világosságban.

Krisztus a világ teremtő eszméje és megváltója.

13Ő kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fia országába.

14Benne van (vére által) megváltásunk, bűneink bocsánata.

15Ő a láthatatlan Isten képmása, az elsőszülött minden teremtmény között.

16Benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat.

17Mindent általa és érte teremtett. Ő előbb van mindennél, s minden benne áll fenn.

18Ő a feje a testnek, az egyháznak. Ő a kezdet, elsőszülött a holtak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben.

19Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség,

20s hogy általa békítsen ki magával mindent, ami akár a földön, akár a mennyben van, azzal hogy keresztjének vérével békességet szerzett mindennek.

21Titeket is, akik egykor gonosz tetteitek miatt ellenséges érzülettel távol voltatok,

22most emberi testében kiengesztelt a halál által, hogy szentté, szeplőtelenné és feddhetetlenné tegyen színe előtt.

23Csak szilárdan és rendületlenül álljatok a hit alapján és el ne tántorodjatok az evangélium reményétől, amit hallottatok. Hiszen minden teremtménynek hirdették az ég alatt, s én Pál is ennek szolgája lettem.

Az apostol hivatása.

24Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az egyháznak javára.

25Ennek lettem szolgája az Istentől értetek kapott hivatásnál fogva, hogy Isten igéjét érvényre juttassam:

26azt a titkot, amely századok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most kinyilatkoztatott szentjeinek.

27Velük akarta közölni Isten, micsoda fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye.

28Mi őt hirdetjük, intünk és teljes bölcsességgel oktatunk minden embert, hogy Jézus Krisztusban tökéletessé tegyünk mindenkit.

29Ezért fáradok és küzdök az ő erejével, amely hathatósan működik bennem.