Tanításának jóváhagyása.

1Tizennégy év múlva Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe, s magammal vittem Tituszt is.

2Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, s megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is az evangéliumot, amelyet a pogányok közt hirdetek, hogy hiába ne fáradozzam vagy fáradtam légyen.

3Ők még kísérőmet, Tituszt sem kényszerítették a körülmetélésre, pedig pogány volt.

4Sőt a hamis testvérek ellenére sem tették, akik azért lopakodtak és tolakodtak be, hogy kifürkésszék Krisztus Jézusban való szabadságunkat és szolgaságba taszítsanak.

5Ezeknek egyetlen pillanatra sem engedtünk, hogy az evangélium igazságát megőrizzük számotokra.

6A tekintélyesek pedig – hogy azelőtt milyenek voltak, nem tartozik rám, az Isten nem személyválogató –, a tekintélyesek engem semmivel sem terheltek meg.

7Ellenkezőleg: elismerték, hogy én vagyok megbízva a körülmetéletleneknél az evangélium hirdetésével, mint Péter a körülmetélteknél.

8Aki ugyanis Péterrel munkálkodott a körülmetéltek közt végzett apostolkodásban, velem is munkálkodott a pogányok közt.

9Mikor Jakab, Péter és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték a nekem adott kegyelmet, az egyetértés jeléül nekem és Barnabásnak jobbjukat nyújtották: mi a pogányok közt apostolkodjunk, ők pedig a körülmetéltek közt.

10Csak gondunk legyen a szegényekre. Törekedtem is arra, hogy ezt megtegyem.

Péter is jóváhagyja tanítását.

11Mikor azonban Péter Antióchiába érkezett, szembeszálltam vele, mert rászolgált.

12Mielőtt ugyanis némelyek megérkeztek volna Jakabtól, együtt érkezett a pogányokkal, de mikor megjöttek, visszahúzódott és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől.

13Kétszínűségéhez a többi zsidó is csatlakozott, úgy hogy még Barnabást is belesodorták kétszínűségükbe.

14Mikor tehát láttam, hogy nem viselkednek az evangélium igazságához híven, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: „Ha te zsidó létedre pogány módon s nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módon éljenek?”

Fölszabadulás a törvény alól.

15Mi születésünknél fogva zsidók vagyunk, s nem bűnös pogányok.

16Tudjuk azonban, hogy az ember nem a törvény tettei alapján igazul meg, hanem Jézus Krisztusba vetett hit által. Ezért mi is elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hit által, s ne a törvény cselekedetei alapján igazuljunk meg, mert a törvény tettei által senki meg nem igazul.

17Ha pedig mi, akik Krisztusban keressük a megigazulást, mégis bűnösök maradunk, vajon nem a bűn szolgája Krisztus?

18Semmi esetre sem! Ha ugyanis újra felépítem azt, amit leromboltam, önmagamat teszem törvényszegővé.

19Hiszen a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal keresztre vagyok feszítve.

20Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem. Amennyiben most testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem, s önmagát adta értem.

21Isten kegyelmét nem vetem el. Ha ugyanis a törvény által történik a megigazulás, Krisztus hiába halt meg.