Elvi állásfoglalás.

Az áldozati hús fogyasztása.

¹Ami a bálványoknak áldozott húst illeti, bizonyos, hogy mindnyájan ismerjük a kérdést. A tudás azonban fölfuvalkodottá tesz, a szeretet viszont épít.

²Aki sokat ad a tudásra, még nem ismerte föl, hogyan kell tudnia.

³De aki szereti Istent, azt Isten magáénak tudja.

⁴Ami tehát a bálványáldozatok fogyasztását illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy nincs isten, csak egy. Bár beszélnek istenekről az égen és a földön – tudniillik sok istenük és sok uruk van –,

⁵nekünk azonban egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s mi érte vagyunk; egy az Urunk: Jézus Krisztus, aki által minden van, és mi is általa vagyunk.

⁶De nincs meg mindenkiben ez a tudás. Némelyek ugyanis mindmáig bálványokhoz szokva, úgy fogyasztják a húst, mint áldozati eledelt, s téves lelki ismeretünk beszennyeződik.

Megértés az aggályosokkal szemben.

⁷Az étel ugyan nem tesz kedvesebbé Isten előtt. Sem azzal nem veszítünk, hogy nem eszünk, sem azzal nem nyerünk, ha eszünk.

⁸Arra azonban ügyeljetek, hogy az aggályosokat szabadságotokkal meg ne botránkoztassátok!

⁹Ha tehát valaki azt, akinek tudása van, a bálványtemplom asztalánál látja, ugye téves lelkiismeretében fölbátorodik arra, hogy bálványhúst egyék.

¹⁰Így tudásod miatt elvész aggályos testvéred, akiért meghalt Krisztus.

¹¹Ezért ha testvéred ellen vétkezel, s megsérted aggályos lelkiismeretét, Krisztus ellen vétkezel.

¹²Ha tehát az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább sohasem eszem húst, csak testvéremet meg ne botránkoztassam.