Szent II. János Pál pápa húsz évvel ezelőtt szentelte püspökké Erdő Péter bíboros, prímást és Veres András győri megyéspüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökét Rómában, a Szent Péter-bazilikában. Erdő Péter kezdeményezésére a két főpásztor az évforduló alkalmából hálaadó szentmisét koncelebrált január 6-án a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban.
A szentmise elején Csapody Gergely a Mátyás-templom egyik vezető ministránsa köszöntötte a jubilánsokat „annál az oltárnál, amelynél egykor Szent II. János Pál pápa is imádkozott”.
Erdő Péter bíboros, prímás a homíliájában a következőket mondta: „Vízkereszt ünnepe az úrjelenés titkának ünnepe. Legősibb egyházi ünnepeink közé tartozik, de nem egyetlen eseményt ünnepelt ilyenkor az Egyház, hanem azt a nagy titkot, hogy Jézus Krisztus személyében maga Isten jelent meg az emberiség számára, és ezt bizonyos kitüntetett eseményekben mutatta meg. Így elsősorban a születés eseményében – amelynek nem sokkal később külön ünnepet is szenteltek (karácsony) –, valamint a keresztelkedés, a napkeleti bölcsek látogatása, illetve a kánai menyegző csodájának eseményében. Mindezekben megmutatkozik Jézus személyében az a csodálatos többlet, ami az isteni jelenlét. Ma, vízkeresztkor a világegyház elsősorban a napkeleti bölcsek látogatásának evangéliumát állítja elénk, mert ebben az eseményben az látszik, hogy Krisztusban Isten nem csupán egy nép, a választott nép számára jelenik meg, hanem az egész emberiség számára.
A különféle népek bölcsei kereső, vágyakozó lélekkel tanulmányozták az igazságot: a világra, Istenre és az emberre vonatkozó nagy kérdéseket feszegettek. Egy-egy felismerésre, egy-egy nagy kérdés megfogalmazására el is jutottak. De hogy Jézus Krisztus személyében megtalálják Isten válaszát, a teljes igazságot, ehhez szükségük volt arra, hogy elinduljanak felé. Szükségük volt arra, hogy megközelítsék a kinyilatkoztatást, amit Isten a választott népnek adott a próféták által, ahogyan azt a Szentírás lapjain olvashatjuk. És a bölcsek eljutnak Jézushoz, megtalálják őt. Ez tehát a mai ünnep különleges hangsúlya és mondanivalója.”
Erdő Péter bíboros a két évtizeddel ezelőtti püspökszentelésről is beszélt: „Húsz évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa – akiről akkor még az Egyház nem jelentette ki, hogy szent, de mi már akkor is éreztük ezt – legfőképp azért vezette be a vízkereszti püspökszentelés szokását, hogy kifejezze, az új püspökök mint az apostolok utódai a világ népeihez kapnak küldetést. Ezért mondta el akkori szentbeszédében is, hogy közülünk ki hová kapja a megbízatását. Voltak közöttünk apostoli nunciusok, különféle beosztású püspökök a világ minden részéből. Fontos dolog ez, mert azt jelenti: Isten megjelenik a názáreti Jézus Krisztus személyében, és küldetést ad nekünk. Milyen küldetést? Azt, hogy hirdessük az evangéliumot. Ez az örömhír pedig nem más, mint az, hogy Krisztus a megdicsőülés reménye bennünk, ahogyan az előző, fülöp-szigeteki Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondata is utalt erre, Szent Pált idézve („Krisztus bennetek, a dicsőség reménye”).
Krisztus feltámadt, és minket is örök életre, örök boldogságra hív – folytatta homíliáját a bíboros. Megnyitotta szabad utunkat az Atyához. Amikor most hálát adunk azokért a kegyelmekért, amelyeket a szentelésben kaptunk, és amelyeket – azt hiszem, András testvérem nevében is mondhatom – sokszor éreztünk is a szolgálatunk során, egyúttal kérjük Isten különleges segítségét, mert ma annak, aki az evangéliumot hirdetni akarja, nem könnyű a helyzete. Nem csak azért, mert a kereszténység a legüldözöttebb vallás, nem csak azért, mert sokféle támadás, megannyi bonyolult helyzet adódik a világban, hanem azért, mert a szellemi környezet kezd csalókává válni. Sokan elbizonytalanodnak a hagyományosan kereszténynek mondott országokban is, és hallgatnak azokra a szirénhangokra, hogy becsüljük meg az összes vallást a földön, hiszen az emberek mindenütt jó szándékkal keresik az igazságot, a különféle vallások pedig csupán valamiféle kulturális, történelmi formái az emberiség nagy közös felismeréseinek.
Különféle értékek biztosan megtalálhatók a pogány népek gondolkodásában, a bölcselkedésükben, az igazságkeresésükben (de nem feltétlenül a vallási felfogásukban). Ám az is biztos, hogy Jézus Krisztusban megjelent közöttünk Isten, és kimondta végső és teljes szavát az emberiségnek. Ez a válasz pedig örömtelibb és erőteljesebb, mint amire az ember a maga erejéből eljuthatna. Ezért nekünk, keresztényeknek örömhírünk van, és ezt az örömhírt tovább kell adni. Azt mondtam a beszédem elején, hogy nem egy eseményt, hanem egy titkot ünnepel az Egyház vízkeresztkor: az Úr megjelenését Jézusban. De mondhatnám azt is, hogy ez a titok egyúttal esemény is, mert a názáreti Jézus Krisztus történelmi személy. Egyszer s mindenkorra része az emberi történelemnek is, ezáltal tud bennünket az isteni élet szférájába emelni. Tehát nem pusztán egy igazság képi megjelenítője, nem a mitológiának egy örökké visszatérő, de soha nem létezett alakja, hanem konkrét, valóságos ember, akinek tanítását, életét, halálát és feltámadását is meg lehet ismerni. Akinek az emlékével tehát nem bánhatunk szabadon, nem tulajdoníthatunk neki korról korra más és más jelentést, hanem azt kell megismernünk, hogy ténylegesen mit tanított. És az örömhíre lesz az, ami minden korban, mindenféle változó körülmények között boldoggá tesz bennünket.
Az a feladatunk, hogy megismerjük ezt az örömhírt, az életünkben kövessük és továbbadjuk, természetesen olyan nyelven, amelyet a saját korunk és környezetünk embere megért. Ehhez pedig nagyon nagy szükségünk van a Szentlélek ajándékára, aki pünkösdkor kiáradt az apostolokra. Ezt a Szentlelket kérem most mindannyiunk számára és Egyházunk egész közössége számára is” – zárta a beszédét Erdő Péter.
A szentmise végén Süllei László, a Mátyás-templom plébánosa köszöntötte és ajándékokat adott át a jubilánsoknak.
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke rövid beszédet mondott. Húsz évvel ezelőtt bíboros úrral arról beszélgettünk, milyen megtisztelő, hogy személyünkben két magyart is felszenteltek a Vatikánban. Csak később derült ki, hogy igazából hárman vagyunk, hiszen Coşa Antal, aki ma kisinyovi (Chișinău) püspök, Moldova főpásztora, csángó származása révén magyar is. Így a szentelendők egynegyede a magyar nemzethez tartózónak mondhatta magát, hiszen tizenkét püspököt szentelt akkor a pápa. Éppen ennyien voltak az apostolok is.
Ahogyan bíboros úr a prédikációjában említette, ketten egyszerre kaptuk a megbízást arra, hogy Isten népét Magyarországon igyekezzünk az üdvösség útján vezetni. Attól kezdve mind a mai napig ott bujkál bennem egy gondolat, ami mindig is sokatmondó volt számomra: nem csupán arról van szó, hogy egy nemzetből valók vagyunk. Biztos vagyok abban, hogy Péter és András, akik az apostolok között testvérek voltak, nem csak az apostoli életük kezdetén segítették egymást Jézus megismerésében – a János-evangélium tanúsága szerint András vitte el testvérét, Pétert Jézushoz –, hanem utána is támogatták egymást, bár a küldetésük a világ más-más tájai felé vezette őket. Meggyőződésem, hogy a testvérek soha nem engedték el egymás kezét, és mindig igyekeztek egymás segítségére lenni. Az elmúlt húsz esztendőben mi is ebben a szellemben próbáltuk végezni apostoli szolgálatunkat a tőlünk telhető módon, amelyhez a mai napon, a hálaadás idején Isten segítségét kérjük, hogy továbbra is vezessen minket mindaddig, amíg a gondviselésnek szüksége van ránk – mondta Veres András a püspöki jubileum alkalmával.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
