Egymás felé fordítja az embereket – Székesfehérvár szeretettel hív mindenkit a KATTÁRS-ra

A székesfehérvári püspöki palota dísztermében augusztus 30-án tartották meg az idei, szeptember 7–9-ig megrendezendő Katolikus Társadalmi Napok programsorozat sajtótájékoztatóját.

Az eseményt Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Cser-Palkovics András polgármester, a KATTÁRS fővédnökei; Hirtling István színművész, a KATTÁRS védnöke; valamint Ugrits Tamás pasztorális helynök mutatta be.

„Az Egyház mindig arra törekedett, hogy szót értsen a társadalommal, üzenetét a társadalom minden rétegéhez eljuttassa. Ehhez szükség van azokra a csatornákra, melyek a liturgikus formákon túlmutatnak. Cser-Palkovics András polgármesterrel együttműködve már több olyan programot is szerveztünk, melyek bemutatták az Egyház kulturális, szociális és pasztorális munkáját a város, a megye és az ország számára” – kezdte ismertetését Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. Amikor Magyarország belépett az Európai Unióba, itt ajánlotta fel ismét Erdő Péter bíboros, prímás hazánkat a Szűzanyának. De a Szent Imre- vagy a Szent István-év is nyomot hagyott a város polgárainak életében.

Hozzátette: Fontos, hogy az Egyház kilépjen a templomból. Ez az alkalom tulajdonképpen egy olyan demonstráció, mely felmutatja azokat az emberi értékeket, melyekre életünket építhetjük. A színművész azt a személyes kapcsolatot is kiemelte, mely az egyházmegye vezetéséhez fűzi. A KATTÁRS is tulajdonképpen ezt a személyes jelleget biztosítja azzal, hogy kilép az utcára, és megszólítja az embereket. Hirtling István azt is kiemelte, hogy jelenlétével és kiállásával az ügy fontosságát szeretné hangsúlyozni.

„A programok nem valami olyasmit tárnak a nyilvánosság elé, ami eddig nem volt. A Katolikus Egyház életét szeretnék bemutatni. Azt, amit egész évben végzünk, ami a szívünkben van, ami meghatározza értékrendünket.” Az, aki megáll, és elbeszélget azokkal, akik ezt a szolgálatot ellátják, láthatja, hogy hiszik azt, amit tesznek, és azt teszik, amit hisznek – zárta ismertetőjét a pasztorális helynök.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír