Megváltós Nővérek, Congregatio Sororum a Divino Redemptore, pápai jogú Női Szerzetesrend

A közösség hitvallása

A közösség hivatása: tanítás-nevelés, betegápolás.  

Bemutatkozás

Egyházjogi státusza: pápai jogú női szerzetes intézmény.

Alfonza anya és műve 
A kongregációt Eppinger Erzsébet, szerzetesi nevén Mária Alfonza anya alapította 1849-ben Niederbronban, a franciaországi Elszász gyógyforrásairól ismert városkájában, Strasszburg közelében. 

Erzsébet egyszerű gazdálkodó családban született 1814-ben, 11 testvér közül ő volt az első. A mélyen vallásos szülők korán megtanították a gyermekeket imádkozni, Istenben bízó, tudatos keresztény életet élni. Erzsébet lelkében mát öt éves korában mélységes részvét és szeretet ébredt a keresztrefeszített Megváltó iránt. Vonzó példa volt számára Avilai Szent Teréz imádságos élete és Liguori Szent Alfonz szeretete a szegények iránt. 

Életfeladatára Isten a szenvedés iskolájában készítette fel. 17 éves korától háromszor volt hosszú éveken át fekvő beteg. Türelmesen viselte a szenvedést, és felajánlotta Megváltójának. Isten rendkívüli kegyelmekkel ajándékozta meg: látomások, elragadtatások mélyítették bensőséges kapcsolatát Jézussal. Mivel a lelkekbe látott, nagyon sokan felkeresték, sokan megtértek. Mások támadták, csalónak nevezték. A strasszburgi püspök hiteles információt akart, ezért néhány napot Niederbronnban töltött, és sokat beszélgetett vele. Így személyesen győződött meg róla, hogy Erzsébetben az Isten kegyelme működik. 

Már fiatalon szeretett volna szerzetbe lépni, de szülei nem engedték. Később a püspök nem adta beleegyezését, mert nem akart lemondani a jótékony hatásról, amelyet a "Niederbroni látnok" egyházmegyéje híveire gyakorolt. 

1848-tól kezdve sürgetést érzett lelkében, hogy ő maga alapítson szerzetesrendet. De ő tanulatlannak, alkalmatlannak látta magát erre a feladatra. Ekkor az Isteni Megváltó így biztatta: "Ne aggódj, ez az én művem! Éppen azért, mert tudatlan vagy, általad akarom irgalmasságomat kinyilvánítani." Ekkor Erzsébet megfogalmazta a szabályzatot, amelyet Räss püspök a kívánt változtatások után jóváhagyott. Az anyagiak teljesen hiányoztak, Erzsébet és mindenkori segítője, Reichárd plébános teljesen Isten gondviselésére bízták a tervet. 

Jótevők adományai lehetővé tették egy szerény ház megtételét, és 1849. augusztus 28-án Erzsébet négy jelölttel megkezdte a szerzetesi életet, és felvette az Alfonza nevet. Alfonza anya betegsége idején megtapasztalta, mennyire magunkra vannak hagyva a szegény betegek otthonukban. Ezért az új kongregációt házi betegápolásra alapította. Gondozásba vette a szegény gyermekeket is, hogy a hitoktatást lehetővé tegye számukra, segített más rászorulókat is. Műve 1866-ban megkapta a szentszék jóváhagyását. Ekkor a tagok száma 700 volt, 83 közösségben 15 egyházmegyében működtek. 

Új kongregációk
A jóváhagyás feletti örömet beárnyékolta a würzburgi, a bécsi és a soproni házak önállósulása. Mivel az anyaház nagyon messze volt, és az utazás nagyon költséges, az illetékes püspökök függetlenné tették ezeket a közösségeket. Így új kongregációk alakultak. 

Alfonza anya 1867-ben 53 éves korában elhunyt, egy héttel megelőzte Reichárd plébános atya. Művük azóta elterjedt négy kontinensen, és a nővérek mindenütt iparkodtak "a Megváltó Jézus irgalmas szeretetét sugározva az üdvösségre vezetni embertársaikat." 

A magyar kongregáció
Magyarországra Simor János győri püspök hívta meg a niederbronni nővéreket 1863-ban. Sopronban a püspökudvarban kaptak elhelyezést, és árva gyermekek gondozását bízták rájuk. 

Vállaltak szegénygondozást és házi betegápolást is. A gyermekek egyre többen lettek, ezért megvettek egy nagyobb épületet a városfalon kívül. Így messze kerültek az iskoláktól, ahova a gyermekek jártak. Ekkor a nővérek megszerezték a szükséges képesítést, hogy maguk végezhessék az oktatás feladatát. 

Simor János - ekkor már esztergomi érsek -1867-ben a nővéreket önálló szerzetesrenddé tette. Gyors fejlődés indult meg. 1899-ben nővérek saját tanítónőképzőt, egy év múlva pedig saját óvónőképzőt is nyitottak. Sok óvodában és iskolában működtek, rendszerint foglalkoztak az iskolákból kikerülő nagylányokkal is. (Máriakongregáció, Kalász).  

Tartományok
1912-ben egy amerikai magyar plébános kérésére négy nővér ment a bevándorló magyarok gyermekeinek hitoktatására és a magyar nyelv ápolására. Ebből a kezdetből fejlődött ki az amerikai tartomány (1924). Az első világháború után Trianon következtében 10 intézmény Ausztriához, 8 pedig Csehszlovákiához került. Ezek 1924-ben tartományokká alakultak. 

Az 1920-as években nagy iskolák nyíltak: Sopronban a Női Felső Kereskedelmi iskola és a Női Ipariskola, Budapesten a Szent Margit Leánygimnázium. A nővérek több polgári iskolában is tanítottak. Az 1880-as évektől kezdve egyre több kórházban vállaltak betegápolást. 1947-saját betegápolóképző iskola is alakult. 

1948-ban az erősödő kommunista hatalom államosította az iskolákat, 1950-ben megszüntette a betegápolás lehetőségét, a nővéreket elhurcolták. A szétszóratás közel 1200 nővért érintett. 

Az 1990-es politikai változás meghozta az újrakezdés lehetőségét. A nővérek visszakaptak egy óvodát, két általános iskolát, és a budai Szent Margit Gimnáziumot, építetek egy szociális otthont és egy óvodát, megnyitottak két kollégiumot egyetemisták és főiskolások számára. 

Az új rendtagok közül néhányan már bekapcsolódtak, a többiek pedig tanulással készülnek a megváltás művében embertársaik szolgálatára

További bővebb információ a rend honlapján olvasható:

http://www.megvaltosnoverek.hu/