Ciszterci Rend, Ordo Cisterciensis , Női Szerzetesrend

A közösség hitvallása

Bemutatkozás

1. 1945. június 11-én a magyarországi Ciszterci Rend férfi ágának elöljárója, Endrédy Vendel zirci apát úr megbízásából Naszályi Emil magiszter és főiskolai tanár irányításával indult újra a női monasztikus ciszterci élet Magyarországon. Emil atyát Isten olyan kiváló szellemi és lelki képességekkel - kiegyensúlyozott és határozott jellemmel és mély bölcsességgel - áldotta meg, amelyekkel egész hosszú életen át teljesíteni tudta a reá bízott hatalmas feladatot. Talentumait mindvégig hűségesen kamatoztatta: előbb a Ciszterci Rend zirci közösségében, majd lelkigyakorlatos útjain az egész országban, és 1945-től egészen haláláig (2002. november 7-ig) a Regina Mundi Monostorában.

Az apátság épülete

2. Endrédy Vendel apát úr már 1944. szeptember 8-án (Szűz Mária születésének ünnepén) felvette a Rend imaközösségébe a szerzeteséletre jelentkező lányokat. A háború után, 1945. június 11-én indult el a közösség a Zirc közelében fekvő Nagyesztergárra, ahol az apátságtól kapott házban megkezdték a Szt. Benedek Regulája szerinti életet. A nagyesztergári plébánostól kapott földön gazdálkodtak, és a feloszlatásig ellátták önmagukat. Amikor az alapító oklevelet Mindszenty József veszprémi püspök (megválasztott esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása) 1945. szeptember 29-én aláírta, a közösségtől a hazáért való szüntelen engesztelést kérte.

Közösség

Emil atya itt, a Bakonyban az első 5 évben vezette be a nővéreket a monasztikus ciszterci lelkiség világába: magyarázta a Regulát, tanította a teológiai tárgyakat, a rendtörténet, a gregorián éneket, a zsolozsmázást, a földművelést, és kitartó türelemmel, példaadással nevelte őket Krisztus szolgálatára.

Közösség

3. Mi az, amire vállalkoztak a nővérek, és ami szerint ma is élnek? A monasztikus ciszterci élet. A monasztikus szó (görög (monosz) = egy) magában foglalja, hogy a szerzetes élete egyre, az Istenre irányul, s egész napos csendjében Vele akar lenni, munkájában és imádságában Őt keresi. A monasztikus hivatás nem mások közvetlen szolgálatának sokféleségében valósul meg, hanem egyedül a személyt meghívó Isten viszontszeretésében. A monasztikus élet lényege Isten keresése, s nem valami külső feladat, munka elvégzése, ezért szükséges, hogy a monasztikus szerzetes egészen elszakadjon a világtól, s így, Istenben TELJESEN az emberiség szolgálatára tudja magát adni. Minden szálat elszakít, hogy mindenkitől és mindentől szabadon, önmagát egészen átadva, kizárólag Istennek élhessen, és teljes szabadsággal szolgálhassa az emberiséget. Ezt a meghalást a világ számára nagyon szépen fejezi ki az örök fogadalom szertartása: amikor a fogadalmat tevő arccal a földre borul, miközben a Mindenszentek litániáját éneklik fölötte. A ciszterci rítusban ilyenkor egy fekete leplet terítenek a földre, s erre borul rá a szerzetes, jelképezve, hogy halott. Közben a harang is úgy szól, mint a temetésen, jelezve, hogy valaki meghalt a világ számára.

Örökfogadalom 

Az elszakadás külsőleg biztosítja a monostorban az egész napos csendet (szilenciumot) és a békét, belsőleg pedig lehetővé teszi, hogy a szerzetes teljesen Istennel élhessen. Bizonyos szempontból ez remeteélet, hiszen a szerzetes egész nap Istennel van egyedül a csendben.

Nagypéntek

 Az egyes szerzetesrendek tagjai más-más úton, sokféleképpen követik Isten hívását. Az elkötelezettség, a szolgálat és a feladatok is különböznek egymástól. A monasztikus szerzetesnek nincs "világi" célja, egyszerűen arra a hívásra válaszol, hogy Krisztussal egyesülve éljen az Atya imádásában. Tehát csak Istent nézi, csak Istent kívánja, és csak Istennek akar szolgálni. Ezzel az átadottsággal nem csak egy iskola gyerekeit nevelheti, nem csak egy kórház betegeit gondozhatja, vagy nem csak egy plébánián szolgálhat, hanem az egész világot nevelheti, gyógyíthatja, vigasztalhatja, segítheti terhei hordozásában... Ez a ciszterci élet mérhetetlen nagy szabadsága!


A zsolozsma: Isten dicsérete, közösségi, szent munka



Beöltözés


- A monasztikus szerzetes SENKIHEZ sem tartozik, egészen ELSZAKAD övéitől, barátaitól, hogy MINDENKIHEZ tartozhasson, mert Istenen keresztül mindenkiévé tud válni.
- Vállalja a MAGÁNYT, hogy EGÉSZEN VELÜK lehessen!
- Minél inkább ISTENÉ, annál inkább a VILÁGÉ!
- Minél inkább ISTENHEZ válik HASONLÓVÁ, annál inkább válik EMBERRÉ!

A közösség alapító tagjai a feloszlatásig az Egyház közös imádságát végezve, kemény fizikai munka terhe alatt hősiesen küzdöttek a monasztikus eszmény megvalósításáért. Ezt a következő negyven évben sem adták fel, hanem a megváltozott történelmi és társadalmi körülményekhez igazodva tovább mélyítették. A külső keret és a formák megszűnésével a belsőre, a lényegre összpontosult minden törekvésük.

Minden nap újra kell kezdeni a harcot, "hogy szívünk megegyezzék szavunkkal". (Szt. Benedek Regulája 19,7)


4. A szétszóratás után (1950. november 21-én, Szűz Mária bemutatásának ünnepén), Emil atya és Gemma anya megkísérelte a közösséget továbbra is összetartani, ami negyven éven át sikerült is. Budapest közelében, Érden vettek egy kis házat.

Az Opus Dei célja, hogy mindenben Isten dicsőíthessék


Évek múlva az érdi ház után Budapesten is sikerült két lakást szerezni. Így, kis csoportokban kisebb volt annak kockázata, hogy felfigyelnek a szerzetesközösségre. Az előző élethez képest változás, hogy mivel megélhetésük alapját, a földet elvették, a nővérek munkát vállaltak a világban. A körülményekhez alkalmazkodva most nem a munka milyensége volt a fontos, hanem hogy munkavállalásukkal a közös életet biztosítsák. A szerzetesélet a kommunizmus negyven éve alatt is titokban folytatódott (szentmise, zsolozsma, elmélkedés, lelkigyakorlat, teológiai és lelkiségi tanulmányok).

A mi rendünk: elvetettség, alázat, engedelmesség, hallgatás, munka


A veszélyes történelmi helyzet ellenére Gemma anyát 1971. december 15-én Sighard Kleiner generális apát megbízásából Endrédy Vendel apát úr Pannonhalmán a legnagyobb titoktartás mellett apátnővé benedikálta.

Salve Regina éneklése a napot befejező completorium végén


5. 1989-től külföldi jótevőinknek köszönhetően lehetőség nyílt egy igazi, a ciszterci építészeti szabályoknak megfelelő monostor felépítésére. Az új templomot és monostort 1993. szeptember 11-én dr. Kada Lajos érsek atya, apostoli nuncius szentelte fel. Újra megvalósíthatók a monasztikus élet külső feltételei. Újra van föld és újra jöhetnek fiatalok. A nővérek otthon, a monostor falain belül dolgoznak.

A ciszterci nővérek két legfontosabb tevékenysége az imádság és a fizikai munka.

a) Szt. Benedek Regulája szerint a szerzetes fő feladata az Isten ünnepélyes dicsérete. Nálunk ez a "munka" (Opus Dei) a legfontosabb. Elsősorban azért végezzük, mert Istennek jár, továbbá hazánkért, családjainkért, önmagunkért és az egész világért.
II. János Pál pápa mondta egyik - szerzeteseknek tartott - beszédében, hogy a monachusnak mindig kell időt szánni arra, hogy Istennek ki tudja mondani szeretetét. A világban apostolkodó szerzetesek feladata, hogy Istenről beszéljenek az embereknek, a mi feladatunk pedig, hogy Istennek beszéljünk az emberekről. Vállunkra vesszük mindenkinek a gondját, betegségét, csalódásait, problémáit, részt veszünk bajaikban, átéljük és Isten elé visszük azokat. Cassianus (egyiptomi remete a szerzetesség kialakulásának idején, a IV-V. században) ezt írja szabályzatában: "A szerzetes mélyen vésse szívébe a zsoltárok szavait, hogy úgy imádkozza őket, mintha nem egy próféta írta volna, hanem ő maga. Legyen valóban személyes imádsága a zsolozsma."

Lábmosás


A kórusimádságon a ciszterci gregorián zsolozsmát énekeljük. VI. Pál pápa kérte a monasztikus rendektől, hogy legalább ők őrizzék meg az Egyház ősi nyelvét és dallamait.
A közösségünkbe lépő fiataloknak a teológiai tárgyakon kívül gregorián éneket és latint is kell tanulniuk, hogy teljes odaadással végezhessék a zsolozsmát.
Hogy külsőleg is ünnepélyesebbé tegyük a liturgiát, az imádsághoz mindig felvesszük a kukullát (egy földig érő, hosszú, bő ujjú, fehér köntöst), ami külsőleg is egységessé teszi a közösséget. A liturgiában különféle kifejező mozdulatai vannak a kérésnek, a könyörgésnek (kis meghajlás), a hálaadásnak és a Szentháromság dicsőítésének (mély meghajlás) vagy a tiszteletadásnak ("kiállás" pl. az evangélium, az úrfelmutatás vagy a Miatyánk alatt). Ezek a mozdulatok próbálják még kifejezőbbé tenni szavainkat, és ez is segít abban, hogy valóban úgy mondjuk azokat, ahogy kell.
A közös imádság mellett életünkben nagyon fontos szerepe van az elmélkedésnek, a lelkiolvasmánynak, a szentírásolvasásnak és a magánimádságnak.

"A beteg vagy öreg testvérekre olyan dolgot vagy testi munkát bízzanak, hogy se ne henyéljenek, se a munka terhe alatt le ne törjenek."(Reg 48,24)


b) Másik fő elfoglaltságunk a fizikai munka. Szt. Benedek Regulája szerint az az igazi szerzetes, aki saját keze munkájából él. Napi munkaidőnk általában 7 óra (a szentmise, az ünnepélyes zsolozsma, az elmélkedés, a lelkiolvasmány ezen kívül még kb. 4 és fél óra).
A monasztikus élet: önmagát ellátó, munkás élet. Fizikai munkánk a megélhetésünkhöz szükséges földművelés. A monostor kertjében és a város másik szélén lévő földön, illetve gyümölcsösben minden munkát magunk végzünk, nincs alkalmazottunk.

"Akkor igazi szerzetesek, ha saját kezük munkájából élnek." (Reg. 48,8)


A csendes fizikai tevékenység három okból is fontos:
- Az imádság, az elmélkedés és olvasás szellemi igénybevétele mellett azért írja elő Szt. Benedek a fizikai munkát, hogy a testnek is meglegyen a feladata. Így a test és a szellem egyensúlyban, harmóniában van, egyik sincs túlterhelve.

Fűnyírás


- Fizikai munka közben a lélek szabadon tud Istennel beszélgetni, imádkozni. Szellemi munka közben (pl. számítógép mellett, ahol fokozott koncentrációra van szükség) ez nehezen valósítható meg, de a kétkézi munka (pl. kapálás, palántázás, metszés, szüretelés vagy akár a vendégházak takarítása) szabadon hagyja az ember bensejét Isten számára.

Kapálás


- Mindemellett a kétkézi munka az alázatosság egyik jó segítője, és meg is könnyíti a szerzetes számára, hogy szegényen éljen. Azt eszi, amit megtermel.

Metszés


A földművelésen kívül megélhetésünk másik forrása a lelkigyakorlatozók vendégül látása. Nem járunk ki a monostorból, de monostorunk ajtaja nyitva van, és aki hozzánk jön, azt szeretettel fogadjuk. A lelkigyakorlatokat nem mi tartjuk, csak a helyet, a szállást és az étkezést biztosítjuk. Több olyan csoport is érkezik hozzánk, amely különböző tanfolyamokat, összejöveteleket tart tagjai számára.

"Bármi jót kezdesz tenni, igen állhatatos imádsággal kérjed Tőle annak véghezvitelét." (Reg. Prol.4)


Ez a vendéglátás nem borítja fel monasztikus életünket, mert mint a vendégek, mi is egész nap saját munkánkat végezzük. Nem érintkezünk egymással, mégis velük vagyunk, értük is dolgozunk és imádkozunk.

"Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust." (Reg. 53,1)


Befejezésül, közösségünk életét egy mondatban össze lehet foglalni: Teljes átadottság Istennek embertársaink szolgálatára. Minden nővér ezzel az önátadó és szolgáló lelkülettel igyekszik imádkozni, szeretni, dolgozni, tenni a jót és küzdeni a rossz ellen, egy közösségben, csendben, Szt. Benedek Regulája szerint, elöljárója iránti engedelmességben, engesztelésül és hálaként hazánkért és az egész emberiségért.

"Szolgálatkész szeretettel siessenek a vendégek elébe..." (Reg. 53,2)


"Mihelyt valaki kopogtat, felelje rá: Hála legyen Istennek!" (Reg. 66,3)