Lk 5,33-39 (Szent István Társulati Biblia)
33Ők azonban ezt mondták neki: „János tanítványai böjtölnek és imádkoznak, s ugyanígy a farizeusok tanítványai is. A tieid ellenben esznek és isznak.”
34Jézus ezt válaszolta nekik: „Képesek volnátok böjtre fogni a násznépet, amikor még vele van a vőlegény?
35Eljönnek a napok, amikor elviszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
36Példabeszédet is mondott nekik: „Senki sem hasít ki új ruhából foltot ócska ruhára. Hisz akkor az újat is tönkretenné, s az ócskára se illenék az új folt.
37Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe. Vagy ha mégis, az új bor szétveti a tömlőket, a bor kiömlik, a tömlők meg tönkremennek.
38Az új bor új tömlőbe való.
39Aki óbort iszik, nem kíván újat inni, mert hisz: Jobb az ó! – mondja.”
Ugrás a hivatkozott fejezethezLk 5,33-39 (Káldi-Neovulgáta)
33Azok pedig így szóltak hozzá: „János tanítványai sokat böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusokéi is, a tieid pedig esznek és isznak.”
34Ezt válaszolta nekik: „Böjtre tudjátok-e fogni a násznépet, amíg velük van a vőlegény?
35Eljönnek azonban azok a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt; akkor majd böjtölnek, azokban a napokban.”
36És példázatot is mondott nekik: „Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy azt ócska ruhára varrja; különben az újat is elszakítja, és az ócskához sem való az új folt.
37És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; mert különben az új bor szétszakítja a tömlőket, és kifolyik az is, meg a tömlők is tönkremennek.
38Az új bort új tömlőkbe kell tölteni.
39És senki, aki óbort ivott, újat nem kíván, mert azt mondja: »Jobb az ó«.”
Ugrás a hivatkozott fejezethezLk 5,33-39 (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
33Akkor szemére vetették: „János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, a farizeusok tanítványai is, de a tieid csak esznek-isznak.”
34Jézus így felelt: „Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele a vőlegény?
35Eljön majd a nap, amikor elviszik a vőlegényt: attól a naptól fogva majd böjtölnek.”
36Példabeszédet is mondott nekik: „Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye, különben az újat is elszakítja és az ócskához sem illik az új folt.
37Senki sem tölti az új bort régi tömlőkbe, különben az új bor kiszakítja a tömlőket, kifolyik, és a tömlők is tönkremennek.
38Az új bor új tömlőbe való (akkor mindkettő megmarad).
39Aki óbort iszik, nem kívánja az újat. Azt mondja: jobb az ó.”
Ugrás a hivatkozott fejezethezLk 5,33-39 (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)
33Azok ezt mondták neki:
33– János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak. Ugyanígy a farizeusok tanítványai is. A tieid pedig esznek és isznak.
34Jézus így válaszolt:
34– Rá tudjátok venni a násznépet, hogy böjtöljön, amíg velük a vőlegény?
35De jönnek majd napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt. Azokban a napokban majd böjtölni fognak.
36Egy példázatot is mondott nekik:
36– Senki sem tép ki új ruhából foltot, hogy régi ruhára varrja, mert így az új is elszakad. Az új ruhából való folt nem illik a régihez.
37Senki sem tölt újbort régi tömlőkbe, mert az újbor szétrepeszti a tömlőket, elfolyik, és a tömlők is tönkremennek.
38Újbor új tömlőkbe való!
39Aki óbort ivott, nem akar újat, mert ezt mondja: „Jobb az óbor!”
Ugrás a hivatkozott fejezethezLk 5,33-39 (Káldi Biblia)
33Azok pedig mondák neki: Miért böjtölnek gyakorta és imádkoznak János tanítványai, hasonlóképen a farizeusokéi is: a tieid pedig esznek és isznak?
34Kiknek ő mondá: Vajjon böjtölhet-e a vőlegény násznépe, míg velök van a vőlegény?
35Eljőnek pedig a napok, mikor elvétetik tőlök a vőlegény, akkor majd fognak böjtölni ama napokban.
36Monda pedig hasonlatosságot is nekik: Senki új ruhafoltot nem varr ócska ruhára; mert különben az újat is elszakasztja, és az ócskához sem illik az újból való folt.
37És senki nem tölt új bort ó tömlőkbe; mert különben az új bor szétszakasztja a tömlőket, és az kifoly, a tömlők is elromlanak;
38hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.
39És senki, midőn ó bort iszik, mindjárt újat nem kiván, mert azt mondja: Jobb az ó.
Ugrás a hivatkozott fejezethez