Jn 21,20-25 (Szent István Társulati Biblia)
20Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki árul el?” – az követi.
21Amikor meglátta, Péter Jézushoz fordult: „Hát vele mi lesz, Uram?”
22Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!”
23Erre a testvérek között híre terjedt, hogy az a tanítvány nem hal meg. De Jézus nem azt mondta neki: „Nem halsz meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele.”
24Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett, és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága.
25Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.
Ugrás a hivatkozott fejezethezJn 21,20-25 (Káldi-Neovulgáta)
20Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán közel hajolt Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?”
21Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: „Uram, és ő?”
22Jézus azt felelte neki: „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!”
23Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?”
24Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága.
25Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, s ha azokat egyenként mind megírnák, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Ugrás a hivatkozott fejezethezJn 21,20-25 (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
20Péter megfordult és látta, hogy utána jön a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán keblére borult és megkérdezte: „Uram ki az , aki téged elárul?”
21Láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?”
22Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te kövess engem!”
23Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy az a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?”
24Ez a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága.
25Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, hogy az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Ugrás a hivatkozott fejezethezJn 21,20-25 (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)
20Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére hajolt, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki elárul téged?”
21Őt látva Péter megkérdezte Jézustól:
21– Uram, hát vele mi lesz?
22Jézus így szólt hozzá:
22– Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te csak kövess engem!
23Elterjedt ezért a testvérek között, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem azt mondta neki, „Nem fog meghalni”, hanem ezt: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?”
24Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz ezekről, és írásba foglalta ezeket, és mi tudjuk, hogy tanúságtétele igaz.
25De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind egytől egyig írásba foglalnák, úgy vélem, hogy maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.
Ugrás a hivatkozott fejezethezJn 21,20-25 (Káldi Biblia)
20Megfordúlván Péter, látá utána jőni azt a tanítványt, kit szeret vala Jézus, ki a vacsorán az ő mellén feküdt, és mondotta: Uram! ki az, ki téged elárul?
21Ezt tehát látván Péter, mondá Jézusnak: Uram! hát ez?
22Mondá neki Jézus: Akarom, hogy ő így maradjon, míg eljövök, mi gondod rá? te kövess engem.
23Elterjede tehát az atyafiak között e beszéd: hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig nem mondotta neki Jézus: Nem hal meg; hanem: Akarom, hogy így maradjon, míg eljövök, mi gondod rá?
24Ez az a tanítvány, ki bizonyságot teszen ezekről, és ezeket írta; és tudjuk, hogy igaz az ő bizonysága.
25Vannak még sok egyebek is, miket Jézus cselekedett; mik ha egyenkint megíratnának, úgy vélem a világ sem volna elég a könyveknek, melyeket írni kellene.
Ugrás a hivatkozott fejezethez