102 (101). ZSOLTÁR. IMA MEGPRÓBÁLTATÁSBAN
1(Egy szenvedő imája, aki nyomorúságában elpanaszolja baját az Úrnak.)
2Hallgasd meg imámat, Uram, kiáltásom jusson színed elé!
3Ne rejtsd el előlem arcodat megpróbáltatásom napján! Fordítsd felém füled, ha hozzád kiáltok, hallgasd meg sietve szavam!
4Mert napjaim tovatűnnek, mint a füst, tagjaim égnek, mint a tűz.
5Kiaszott, mint a fű, s kiszáradt a szívem, elfelejtettem megenni kenyerem.
6Sóhajtozván emésztem magam, bőröm csontomra tapadt.
7Hasonlítok a pusztában lakó pelikánhoz, olyan lettem, mint a bagoly a romok közt.
8Az álom elkerül és panaszkodom, mint elhagyott madár a háztetőn.
9Ellenségeim folyton gúnyolnak, akik dicsérnek, azok nevemmel átkozódnak.
10Kenyerem úgy eszem, mint a hamut, és italom könnyeimmel vegyül.
11Mert haragszol rám, s megvonod kegyelmed. Magadhoz emeltél, de most újra elvetsz,
12napjaim olyanok, mint a sűrűsödő árnyék, magam meg elszáradok, mint a fű.
13Ám te, Uram, örökké megmaradsz, és neved fennmarad minden nemzedéken át.
14Kelj föl és könyörülj meg Sionon, mert eljött az idő, hogy irgalmas légy hozzá; már itt van az óra.
15Sion kövei kedvesek szolgáidnak, sírás fogja el őket romjain.
16Akkor majd félik a pogányok az Úr nevét, és a föld minden királya meghajol Fölséged előtt:
17Ha majd az Úr újra fölépíti Siont, ha megjelenik fönségében,
18ha meghallja a szegények kiáltását, és nem veti el többé imájukat.
19Jegyezzék fel ezt a jövő nemzedéknek, és egy újjáéledt nép zeng majd dicséretet az Úrnak.
20Mert az Úr letekintett fönséges szentélyéből, rátekintett a földre az égből.
21Meghallotta a foglyok sóhajtását, és megszabadította a halálra szántakat.
22Szolgáid fiai akkor biztonságban élnek, és törzsük megmarad színed előtt mindörökre,
23hogy az Úr nevét hirdessék a Sionon és Jeruzsálemben dicsőségét,
24ha majd összegyűlnek ott a népek, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
25Útközben megtört az erőm: Engedd tudnom, mily kevés napjaimnak (száma).
26Ne ragadj el életem derekán, te, akinek évei túlnőnek minden nemzedéken.
27Az idő kezdetén te teremtetted a földet, és az ég a te kezed alkotása.
28Ezek elmúlnak, de te megmaradsz, és mint a köntös, elavulnak mind. Cseréled őket, mint a ruhát, és megváltoznak.
29De te ugyanaz maradsz, és éveid nem érnek véget.
30A Zsolt 102,29 vers áthelyezve ide: Zsolt 102,21b (12110202102)