Szodoma pusztulása.

¹A két angyal este ért Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük,

²és így szólt: „Kérlek benneteket, uraim, térjetek be szolgátok házába éjszakára és mossátok meg lábatokat. Holnap reggel aztán elindultok és folytatjátok utatokat.” Azok így válaszoltak: „Nem, a szabadban akarunk éjszakázni.”

³De unszolta őket, azért betértek hozzá és beléptek házába. Ő pedig vacsorát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, s azok ettek.

⁴Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat.

⁵Kihívták Lótot és így szóltak: „Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket.”

⁶Lót kiment hozzájuk a bejárat elé, de az ajtót bezárta maga mögött,

⁷és így szólt: „Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot.

⁸Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat.”

⁹Erre azok így kiabáltak: „El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük.” Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót.

¹⁰De a férfiak kinyújtották kezüket és behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót.

¹¹Az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották, apraját és nagyját, úgy, hogy hiába keresték a bejáratot.

¹²Ezután a férfiak így szóltak Lóthoz: „Ha még van itt valakid a városban, fiad és lányod vagy más valakid, aki hozzád tartozik, vezesd ki a helységből,

¹³mi ugyanis elpusztítjuk ezt a helyet, mivel igen nagy a panasz ellenük Isten előtt, és Isten azért küldött bennünket, hogy pusztítsuk el őket.”

¹⁴Akkor Lót kiment és beszélt vejeivel, akik leányait feleségül akarták venni, és ezt mondta: „Rajta, költözzetek el erről a helyről, mert Isten elpusztítja a várost.” De vejei azt hitték, hogy tréfálkozik.

¹⁵Amikor hajnalodott, az angyalok siettették Lótot és mondták: „Rajta, vedd feleségedet s két lányodat, akik itt vannak, nehogy a várost sújtó büntető ítélet téged is érjen.”

¹⁶Mivel még késlekedett, a férfiak kézen fogták őt, feleségét és mindkét lányát, mert Isten meg akarta őket menteni, és kivezették, s csak a városon kívül engedték el őket.

¹⁷Amikor kivezették őket, ezt mondták: „Menekülj, az életedről van szó. Ne tekints hátra, ne állj meg sehol a környéken, hanem menekülj a hegyekbe, nehogy elpusztulj.”

¹⁸Lót így szólt hozzájuk: „Nem, Uram,

¹⁹hiszen szolgád kegyelmet talált szemedben, s te nagy irgalmasságot gyakoroltál velem azáltal, hogy életben hagytál. De nem menekülhetek a hegyekbe. Hátha mégis utolér a baj, úgy, hogy meg kell halnom.

²⁰Nézd, ott az a város elég közel van ahhoz, hogy oda meneküljek, s elég kicsi is. Ott szeretnék meghúzódni – ugyanis elég kicsi –, hogy életben maradhassak.”

²¹Ő így válaszolt neki: „Azzal is megtisztellek, hogy nem pusztítom el a várost, amelyről beszéltél.

²²Menekülj oda sietve, mivel addig nem tehetek semmit, amíg oda nem érsz.” Ezért nevezik a várost Coárnak.

²³A nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba.

²⁴Akkor Isten kén­ és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára.

²⁵Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét.

²⁶Felesége visszanézett és sóoszloppá változott.

²⁷Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt,

²⁸és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez.

²⁹Így emlékezett meg Ábrahám Istene Lótról, amikor elpusztította a síkság városait és kimentette őt a pusztulásból, midőn elpusztította a városokat, amelyekben Lót lakott.

A moábiták és ammoniták eredete.

³⁰Lót később följebb vonult Coárból, és két lányával együtt a hegyek között telepedett le. Félt ugyanis Coárban maradni. Egy barlangban lakott két lányával.

³¹Az idősebb egyszer azt mondta a fiatalabbnak: „Apánk öreg, és nincs férfi a vidéken, aki hozzánk járna, ahogy ez az egész földön szokás.

³²Gyere, részegítsük meg apánkat borral és háljunk vele, hogy apánktól legyen utódunk!”

³³Azon az éjszakán megrészegítették atyjukat borral, azután az idősebb odament és atyjához feküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt.

³⁴Másnap az idősebb azt mondta a fiatalabbnak: „Nézd, a múlt éjjel én háltam apámmal, részegítsük meg ezen az éjszakán is borral, azután menj és feküdj mellé, hogy apánktól utódunk legyen.”

³⁵Így azon az éjszakán is megrészegítették apjukat borral. Azután a fiatalabb fogta magát és hozzáfeküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt.

³⁶Így Lót mindkét lánya fogant apjától.

³⁷Az idősebbik fiút szült és Moábnak nevezte. Ő a moábiták ősatyja a mai napig.

³⁸A fiatalabb is fiút szült és Ben-Amminak nevezte. Ő az ammoniták ősatyja a mai napig.