Tóbiás visszatérése.

¹Közben Tobit mindennap azt számolgatta, hány nap kell is az oda­ és visszaérkezéshez. Mind elmúlt, és a fia még mindig nem ért haza.

²Azt gondolta magában: „Odalent talán elutasították őket. Vagy talán meghalt Gábael, és most nincs senki, aki odaadja a pénzt.”

³Kezdett aggódni.

⁴Anna, a felesége azt mondta: „Meghalt ez a gyerek. Nincs ez már életben.” Elkezdte siratni a fiát és kesergett. Azt mondta:

⁵„Jaj-jaj, fiam, miért is engedtelek el, szemem fénye!”

⁶Tobit rászólt: „Nyugodj meg, nővérem, ne aggodalmaskodjál, jól megy a sora. Valami közbejöhetett nekik ott lent. Útitársa megbízható, testvéreink közül való. Ne búsulj, nővérem, bármelyik pillanatban betoppanhat.”

⁷De ő csak erősködött: „Hagyd el, úgyis hiába akarsz becsapni. Meghalt a fiam.” Mindennap kiment és kémlelte az utat, amelyiken elment a fia. Senkinek sem hitt már. Amikor a nap lenyugodott, ő is hazament, hogy aztán egész éjjel keseregjen és sírjon, mert nem jött álom a szemére. Egy falat nem sok, de annyit sem evett egész nap, éjjel meg egyfolytában siratta a fiát, Tóbiást. Amikor vége lett a két hétig tartó lakodalomnak – Ráguel megfogadta, hogy ilyet rendez a lányának –, azt mondta Tóbiás Ráguelnek: „De most már engedj el! Különben apám és anyám azt hiszi, hogy soha többé nem lát. Arra is kérlek, atyám, engedd meg, hogy visszatérjek apámhoz: mondtam már, milyen állapotban hagytam otthon.”

⁸Ráguel ezt mondta Tóbiásnak: „Maradj nálam, fiam. Küldök majd valakit apádhoz, Tobithoz, hogy hírt vigyen rólad.”

⁹De Tóbiás nem tágított: „Ne, inkább engem engedj el apámhoz.”

¹⁰Ekkor Ráguel fölkelt, átadta neki a feleségét, Sárát, és vagyonának a felét: szolgákat, szolgálókat, ökröket és juhokat, szamarakat és tevéket, ruhát, pénzt és házi fölszerelési tárgyakat.

¹¹Aztán békében útra bocsátotta őket. Búcsúzóul ezt mondta Tóbiásnak: „Jó egészséget kívánok, fiam, és szerencsés utat. Az ég Ura legyen kedves hozzád és feleségedhez, Sárához. Remélem, hogy meglátom gyermekeiteket, mielőtt meghalok.”

¹²Lányának, Sárának meg ezt mondta: „Menj csak szépen az apósodhoz! Ők most már éppen úgy szüleid, mint mi, akik életet adtunk neked. Menj békével, lányom. Mindig jót halljak rólad, amíg csak élek!” Aztán megcsókolta, és útjukra bocsátotta őket. Edna azt mondta Tóbiásnak: „Fiam és kedves testvérem, az Úr segítsen vissza, és adjon nekem olyan hosszú életet, hogy megláthassam gyermekeiteket, a tieidet meg Sára lányomét. Az Úr színe előtt átadom neked a lányomat, hogy vigyázz rá. Ne szomorítsd meg egész életedben! Menj békében, fiam! Mostantól fogva anyád vagyok, és Sára a nővéred. Bárcsak mindannyian boldogok lehetnénk egész életünkben.” Megölelte, és örömmel elbocsátotta őket.

¹³Tóbiás elégedetten távozott Rágueltől. Vidám szívvel magasztalta az ég és a föld Urát, a mindenség Királyát, hogy így sikerült az útja. Ő is áldással búcsúzott Rágueltől és feleségétől, Ednától: „Nagyon boldog volnék, ha egész életemben tisztelhetnélek benneteket!”