Malakiás könyve

1Jövendölés. Az Úr szózata, amelyet Malakiás által intézett Izraelhez.

Az Úr szeretete Izrael iránt.

2Szerettelek benneteket! – mondja az Úr. Ti mégis így beszéltek: Mivel mutattad meg, hogy szeretsz bennünket? – Ugye, Ézsau, a testvére voltál Jákobnak? – mondja az Úr. Mégis Jákobot szerettem,

3Ézsaut pedig gyűlöltem: városait pusztasággá tettem, örökségét sivár legelővé.

4Hiába mondja Edom: „Elpusztítottak bennünket, de újra felépítjük romjainkat”, mert a Seregek Ura ezt mondja: Ha fölépítik, lerombolom! Így nevezik majd őket: „A gonoszság vidéke.” És: „A nép, amelyre mindörökre megharagudott az Úr.”

5Meglátjátok ezt saját szemetekkel, és így szóltok: Nagy az Úr Izrael határain túl is!

Vád a papok ellen.

6A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? – ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? –

7Azáltal, hogy tisztátalan kenyeret hoztok oltáromra. Azt kérdezitek: Mivel szentségtelenítettük meg? – Azzal, hogy azt gondoljátok: Az Úr asztalát semmibe kell venni.

8Vagy nem rossz-e az, hogy vak állatot hoztok áldozatul? S ha sántát és beteget hoztok, nem rossz-e az? Ha elvinnéd a helytartódnak, vajon tetszene-e neki, és örömmel fogadna-e téged? – mondja a Seregek Ura.

9Most tehát könyörögjetek az Istenhez, hogy irgalmazzon nekünk [bizony, a ti kezetek műveli ezt]! Vajon örömmel fogad-e titeket? – kérdezi a Seregek Ura.

10Bárcsak bezárná valaki közületek az ajtókat, hogy ne gyújtson senki hiába tüzet oltáromon! Nem találom kedvemet bennetek – mondja a Seregek Ura –, nem fogadom szívesen kezetekből az ételáldozatot.

11De napkeltétől napnyugtáig nagy az én nevem a népek között. Jóillatú áldozatot mutatnak be mindenütt, tiszta ételáldozatot a nevemnek. Mert nagy az én nevem a népek között – mondja a Seregek Ura.

12Ti mégis megszentségtelenítitek, mert azt gondoljátok: Tisztátalan az Úr asztala, és megvetendő rajta minden étel.

13Azt mondjátok: Lám, mennyi a munka! És méltatlanul bántok vele – mondja a Seregek Ura. Idehoztok lopott, beteg és sánta állatot, hogy bemutassátok áldozatul. Vajon elfogadjam-e az ilyet kezetekből? – mondja a Seregek Ura.

14Átkozott az a csaló, aki – bár van szép hím a nyájában fogadalmi áldozatul – mégis egy sérültet áldoz fel. Mert én vagyok a Nagy Király – mondja a Seregek Ura, és nevem félelmetes a népek között.