A hetvenkét tanítvány elküldése.

¹Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült.

²Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra.

³Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé.

⁴Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit ne üdvözöljetek.

⁵Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak!

⁶Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok.

⁷Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra.

⁸Ha egy városba érkeztek és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak.

⁹Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa!

¹⁰De ha betértek valamelyik városba és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára és mondjátok:

¹¹Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de azért tudjátok meg: Közel van az Isten országa.

¹²Bizony mondom nektek: Szodoma sorsa könnyebb lesz azon a napon, mint azé a városé.

¹³Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna a bennetek végbement csodák, már rég zsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot.

¹⁴Ezért Tírusznak és Szidónnak tűrhetőbb lesz a sorsa az ítéletkor, mint nektek.

¹⁵És te, Kafarnaum! Nemde az égig emelkedtél? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni!

¹⁶Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.”

A hetvenkét tanítvány visszatérése.

¹⁷A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, nevedre még az ördögök is engedelmeskedtek nekünk.”

¹⁸Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből.

¹⁹Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi.

²⁰De mégse annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”

Jézus öröme.

²¹Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked.

²²Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”

²³Majd külön a tanítványokhoz fordult, és így szólt: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok.

²⁴Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok és nem látta, hallani, amit ti hallotok és nem hallotta.”

Az irgalmas szamaritánus.

²⁵Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?”

²⁶Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?”

²⁷Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.”

²⁸„Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz!” – válaszolta neki.

²⁹De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit tekintsek felebarátomnak?”

³⁰Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták.

³¹Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette.

³²Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment.

³³Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve.

³⁴Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta.

³⁵Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked.

³⁶Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?”

³⁷„Aki irgalmas szívű volt iránta” – felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.”

Mária és Márta.

³⁸Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába.

³⁹Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait.

⁴⁰Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

⁴¹Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít,

⁴²pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.”