Az engesztelés napja.
1Az Úr így szólt Mózeshez Áron két fiának halála után, akik szabálytalan áldozatot mutattak be az Úrnak.
2Az Úr ezt közölte Mózessel: „Mondd meg testvérednek, Áronnak, hogy ne akármikor lépjen be a szentélybe a függöny mögé, a kiengesztelődés táblája elé, amely a szentség ládáján van, mert meghal, amikor megjelenek a felhőben a kiengesztelődés táblája fölött.
3A szentélybe így kell belépnie: a bűnért való áldozatra szánt bikával és az égőáldozatra szánt kossal.
4Öltse magára a megszentelt vászonköntöst, a testét födje vászonnadrág, kösse magára a lenből készült övet, s fejét takarja be a vászonkendővel. Ezeket a megszentelt ruhákat öltse magára, azután hogy vízzel lemosta magát.
5Izrael fiainak közösségétől vegyen át két bakot bűnért való áldozatnak és egy kost égőáldozatnak.
6Miután feláldozta a bikát saját bűneiért, s elvégezte az engesztelés szertartását magáért és háza népéért,
7Áron fogja a két bakot, és állítsa az Úr elé, a megnyilatkozás sátorának bejáratához.
8Vessen sorsot a két bakra, az egyik sorsot az Úrnak szánva, a másikat Azazelnek.
9Áron áldozza fel azt a bakot, amely a sorsoláskor az Úrnak jutott, és mutassa be bűnért való áldozatul.
10Azt a bakot, amely a sorsoláskor Azazelnek jutott, állítsa elevenen az Úr elé, majd végezze el rajta az engesztelés szertartását, és tegye ki Azazelnek a pusztába.
11Áron tehát ajánlja fel áldozatul a bikát a saját bűneiért, azután végezze el az engesztelés szertartását magáért és háza népéért, s úgy áldozza fel a bikát.
12Tegyen a füstölőbe parazsat, amelyet az Úr előtt álló oltárról vett, és vegyen illatos tömjént két tele marékkal. Az egészet vigye a függöny mögé,
13és tegye a tömjént az Úr előtt a parázsra. Így a tömjén felhőjével beborítja a kiengesztelődés tábláját, amely a bizonyság ládáján van, s akkor nem hal meg.
14Vegyen a bika véréből, és ujjával hintse meg a kiengesztelődés táblájának keleti oldalát. A kiengesztelődés tábláját hétszer hintse meg az ujjával.
15Azután áldozza fel a nép bűnéért való áldozatra szánt bakot, és a vérét vigye a függöny mögé. Ezzel a vérrel is azt tegye, amit a bika vérével: hintse a kiengesztelődés táblájára és eléje.
16Így elvégzi a szentélyen a kiengesztelődés szertartását Izrael fiainak tisztátalanságáért, engedetlenségéért és minden bűnéért. Így járjon el a megnyilatkozás sátorával, amely velük van tisztátalanságukban.
17Senki se tartózkodjék a megnyilatkozás sátorában attól kezdve, hogy oda belépett az engesztelés szertartását elvégezni, egészen addig, amíg ki nem jön. Miután befejezte az engesztelést magáért, háza népéért és Izrael egész közösségéért,
18jöjjön ki, lépjen az Úr előtt álló oltárhoz, és végezze el az oltáron az engesztelés szertartását. Vegyen a bika véréből és a bak véréből, kenjen belőle körös-körül az oltár szarvaira.
19Ebből a vérből hétszer hintse meg ujjával az oltárt. Így tisztává és szentté teszi, megtisztítja és elkülöníti Izrael fiainak tisztátalanságától.
20Amikor befejezi a szentélynek, a megnyilatkozás sátorának és az oltárnak a kiengesztelését, hozassa oda a még élő bakot.
21Áron tegye mindkét kezét a fejére, és olvassa rá Izrael fiainak minden mulasztását, minden engedetlenségét és minden bűnét. Miután így a bak fejére olvasta őket, vezettesse a pusztába egy emberrel, aki késznek mutatkozik rá,
22s a bak elviszi minden bűnüket egy kietlen helyre. Azután, hogy Áron kiviteti a bakot a pusztába,
23lépjen be a megnyilatkozás sátorába, vesse le vászonruháját, amelyet a szentélybe való belépéskor fölvett. Tegye le ott,
24testét meg mossa le vízzel egy szent helyen, aztán öltse fel újra ruháját, és mutassa be a maga és a népe égőáldozatát. Végezze el az engesztelés szertartását magáért és a népért:
25a bűnért való áldozat háját égesse el az oltáron.
26Aki a bakot kivitte Azazelnek, tisztítsa meg a ruháját, és mossa meg a testét vízben, s csak azután térjen vissza a táborba.
27A bikát és a bakot pedig, amelyet bűnért való áldozatul bemutattak, s amelynek a vérét bevitték a szentélybe, hogy elvégezzék az engesztelés szertartását, vigyék ki a táboron kívülre, és ott égessék el tűzön: a bőrét, a húsát és a beleit.
28Aki elégeti, utána mossa ki a ruháját, mossa meg a testét vízzel, s csak így térjen vissza a táborba.
29Ez örök törvény számotokra. A hetedik hónapban, a hónap tizedik napján böjtöljetek, s ne végezzetek semmiféle szolgai munkát, sem a közületek valók, sem a köztetek élő idegenek.
30Ezen a napon végezzék el rajtatok az engesztelés szertartását, hogy megtisztuljatok. Tiszták lesztek az Úr előtt minden bűnötöktől.
31Legyen ez szombati nyugalom számotokra, és böjtöljetek. Örök törvény ez.
32Az engesztelés szertartását a pap végezze el, akit apja helyett fölkentek és beiktattak a szolgálatba. Öltse magára a vászonruhát, a megszentelt ruhát,
33végezze el a fölszentelt szentélynek, a megnyilatkozás sátorának és az oltárnak a kiengesztelését. Utána végezze el az engesztelés szertartását a papokon és a nép egész közösségén.
34Örök törvény legyen ez számotokra. Egy évben egyszer kell elvégezni Izrael fiain az engesztelés szertartását minden bűnükért.” Úgy is tettek, ahogy az Úr Mózesnek meghagyta.
35Az engesztelés napja.
Az Úr így szólt Mózeshez Áron két fiának halála után, akik szabálytalan áldozatot mutattak be az Úrnak.
36Az Úr ezt közölte Mózessel: „Mondd meg testvérednek, Áronnak, hogy ne akármikor lépjen be a szentélybe a függöny mögé, a kiengesztelődés táblája elé, amely a szentség ládáján van, mert meghal, amikor megjelenek a felhőben a kiengesztelődés táblája fölött.
37A szentélybe így kell belépnie: a bűnért való áldozatra szánt bikával és az égőáldozatra szánt kossal.
38Öltse magára a megszentelt vászonköntöst, a testét födje vászonnadrág, kösse magára a lenből készült övet, s fejét takarja be a vászonkendővel. Ezeket a megszentelt ruhákat öltse magára, azután hogy vízzel lemosta magát.
39Izrael fiainak közösségétől vegyen át két bakot bűnért való áldozatnak és egy kost égőáldozatnak.
40Miután feláldozta a bikát saját bűneiért, s elvégezte az engesztelés szertartását magáért és háza népéért,
41Áron fogja a két bakot, és állítsa az Úr elé, a megnyilatkozás sátorának bejáratához.
42Vessen sorsot a két bakra, az egyik sorsot az Úrnak szánva, a másikat Azazelnek.
43Áron áldozza fel azt a bakot, amely a sorsoláskor az Úrnak jutott, és mutassa be bűnért való áldozatul.
44Azt a bakot, amely a sorsoláskor Azazelnek jutott, állítsa elevenen az Úr elé, majd végezze el rajta az engesztelés szertartását, és tegye ki Azazelnek a pusztába.
45Áron tehát ajánlja fel áldozatul a bikát a saját bűneiért, azután végezze el az engesztelés szertartását magáért és háza népéért, s úgy áldozza fel a bikát.
46Tegyen a füstölőbe parazsat, amelyet az Úr előtt álló oltárról vett, és vegyen illatos tömjént két tele marékkal. Az egészet vigye a függöny mögé,
47és tegye a tömjént az Úr előtt a parázsra. Így a tömjén felhőjével beborítja a kiengesztelődés tábláját, amely a bizonyság ládáján van, s akkor nem hal meg.
48Vegyen a bika véréből, és ujjával hintse meg a kiengesztelődés táblájának keleti oldalát. A kiengesztelődés tábláját hétszer hintse meg az ujjával.
49Azután áldozza fel a nép bűnéért való áldozatra szánt bakot, és a vérét vigye a függöny mögé. Ezzel a vérrel is azt tegye, amit a bika vérével: hintse a kiengesztelődés táblájára és eléje.
50Így elvégzi a szentélyen a kiengesztelődés szertartását Izrael fiainak tisztátalanságáért, engedetlenségéért és minden bűnéért. Így járjon el a megnyilatkozás sátorával, amely velük van tisztátalanságukban.
51Senki se tartózkodjék a megnyilatkozás sátorában attól kezdve, hogy oda belépett az engesztelés szertartását elvégezni, egészen addig, amíg ki nem jön. Miután befejezte az engesztelést magáért, háza népéért és Izrael egész közösségéért,
52jöjjön ki, lépjen az Úr előtt álló oltárhoz, és végezze el az oltáron az engesztelés szertartását. Vegyen a bika véréből és a bak véréből, kenjen belőle körös-körül az oltár szarvaira.
53Ebből a vérből hétszer hintse meg ujjával az oltárt. Így tisztává és szentté teszi, megtisztítja és elkülöníti Izrael fiainak tisztátalanságától.
54Amikor befejezi a szentélynek, a megnyilatkozás sátorának és az oltárnak a kiengesztelését, hozassa oda a még élő bakot.
55Áron tegye mindkét kezét a fejére, és olvassa rá Izrael fiainak minden mulasztását, minden engedetlenségét és minden bűnét. Miután így a bak fejére olvasta őket, vezettesse a pusztába egy emberrel, aki késznek mutatkozik rá,
56s a bak elviszi minden bűnüket egy kietlen helyre. Azután, hogy Áron kiviteti a bakot a pusztába,
57lépjen be a megnyilatkozás sátorába, vesse le vászonruháját, amelyet a szentélybe való belépéskor fölvett. Tegye le ott,
58testét meg mossa le vízzel egy szent helyen, aztán öltse fel újra ruháját, és mutassa be a maga és a népe égőáldozatát. Végezze el az engesztelés szertartását magáért és a népért:
59a bűnért való áldozat háját égesse el az oltáron.
60Aki a bakot kivitte Azazelnek, tisztítsa meg a ruháját, és mossa meg a testét vízben, s csak azután térjen vissza a táborba.
61A bikát és a bakot pedig, amelyet bűnért való áldozatul bemutattak, s amelynek a vérét bevitték a szentélybe, hogy elvégezzék az engesztelés szertartását, vigyék ki a táboron kívülre, és ott égessék el tűzön: a bőrét, a húsát és a beleit.
62Aki elégeti, utána mossa ki a ruháját, mossa meg a testét vízzel, s csak így térjen vissza a táborba.
63Ez örök törvény számotokra. A hetedik hónapban, a hónap tizedik napján böjtöljetek, s ne végezzetek semmiféle szolgai munkát, sem a közületek valók, sem a köztetek élő idegenek.
64Ezen a napon végezzék el rajtatok az engesztelés szertartását, hogy megtisztuljatok. Tiszták lesztek az Úr előtt minden bűnötöktől.
65Legyen ez szombati nyugalom számotokra, és böjtöljetek. Örök törvény ez.
66Az engesztelés szertartását a pap végezze el, akit apja helyett fölkentek és beiktattak a szolgálatba. Öltse magára a vászonruhát, a megszentelt ruhát,
67végezze el a fölszentelt szentélynek, a megnyilatkozás sátorának és az oltárnak a kiengesztelését. Utána végezze el az engesztelés szertartását a papokon és a nép egész közösségén.
68Örök törvény legyen ez számotokra. Egy évben egyszer kell elvégezni Izrael fiain az engesztelés szertartását minden bűnükért.” Úgy is tettek, ahogy az Úr Mózesnek meghagyta.