5. A PÁRBESZÉDEK BEFEJEZÉSE

Jób panasza és védekezése

¹Jób folytatta beszédét és így szólt:

²Ó, ki hozza vissza a régmúlt hónapokat, a napokat, amikor Isten oltalmazott?

³Mikor szövétneke fénylett fejem fölött, fényénél hatoltam át a sötétségen.

⁴Bárcsak újra látnám őszöm napjait, mikor Isten védte sövénnyel sátramat.

⁵Amikor még nálam lakott az Úr, és körülvett gyermekeimnek serege.

⁶Amikor tiszta tejben mostam a lábam, és olajpatakok folytak a sziklából.

⁷Amikor fölmentem a városkapun át, és a piactéren helyet foglaltam;

⁸mihelyt megláttak, az ifjak félreálltak, az öregek felálltak, s állva maradtak.

⁹A főemberek meg félbehagyták szavuk, a szájukra rátették kezüket.

¹⁰Az előkelők is visszafogták hangjuk, nyelvük odatapadt szájuk padlásához.

¹¹A fül, amely hallotta, boldognak hirdetett, engem dicsért a szem, amelyik láthatta:

¹²hogyha kért, felkaroltam a szegényt, meg az árvát is, ha nem talált gyámolt.

¹³A veszni indulónak rám szállt áldása, s az özvegy szívébe is örömet loptam.

¹⁴Az igazságosságot ruhaként viseltem, jog és igazság volt köntösöm, süvegem.

¹⁵A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a sántának meg én voltam a lába.

¹⁶A szegény embereknek atyjuk voltam, s jövevények ügyét rendjén kivizsgáltam.

¹⁷Az istentelenek agyarát kivertem, foguk közül téptem ki a rablott holmit.

¹⁸Így szóltam magamban: „Büszkén halok meg, olyan magas korban, akárcsak a pálma.

¹⁹Gyökerem a víznek álljon mindig nyitva, és az ágaim közt harmat éjszakázzon!

²⁰Dicsőségem legyen egyre ifjabb, és mindig újuljon meg kezemben az íj!”

²¹Meghallgattak és várakoztak rám, csöndben figyeltek, hogy hallják tanácsom.

²²A beszédemre választ nem is adtak, felülről lefelé csurgott a szavam.

²³Úgy várakoztak rám, mint nyári záporra, tavaszi esőért liheg így a szájuk.

²⁴Rájuk mosolyogtam, hogyha elcsüggedtek, arcom sugárzását nem törhették meg.

²⁵Megszabtam útjukat és vezérük voltam, mint valami király, trónoltam körükben, és ahová tetszett, vezethettem őket.