Bildád szavai hiábavalók
1Jób akkor válaszolt és így szólt:
2Sokat segítettél a tehetetlenen, az erőtlen karnak támaszul szolgáltál;
3jó tanácsot adtál a tudatlannak, és nagy bölcsességről tettél bizonyságot!
4De kinek nyilatkoztattad ki a szavad? És kinek a lelke szólt belőled?
5Összerezzennek még az árnyak is, megijed a víz is, s mind, ami benne él.
6Előtte az alvilág mezítelen fekszik, nincsen eltakarva.
7Északot feszíti az üresség fölé, és a semmi fölé a földet függeszti.
8Ő sűríti össze a vizet felhőkbe, s nem szakad le alattuk az ég boltozata.
9Ő az, aki elfödi a telihold arcát, felhőtakaróját fölé borítja.
10A vizek színe fölé egy kört rajzol, ott, hol a sötétség a fénnyel határos.
11Az ég oszlopai inogni kezdenek, reszketnek korholó szavától.
12Ereje fölkorbácsolja a tengert, bölcsessége Rahab fölé kerekedik.
13Hogyha rálehel, újra ragyog az ég, és a fürge sárkányt átdöfi a keze.
14De ez mind csak szegélye útjának, suttogó szavakat hallottunk csak tőle! Eget rázó tetteit ki tudja felfogni?