¹Szentjeidnek azonban ragyogó világosság támadt. Mikor azok hallották hangjukat, de alakjukat nem látták, boldognak magasztalták őket, hogy nem gyötrődnek.

²Hálálkodtak, hogy a bántalmazások ellenére sem ártottak nekik, és bocsánatot kértek az ellenségeskedés miatt.

³Nekik meg tűzoszlopot adtál vezetőül az ismeretlen úton, ártalom nélküli napot a dicső vándorláshoz.

⁴Azok persze megérdemelték, hogy a világosságtól megfosztva a sötétség rabjai legyenek, mivel fogva tartották fiaidat, akik által a törvény el nem múló világosságát kellett kapnia a világnak.

⁵Mivel elhatározták, hogy a szentek gyermekeit megölik, úgyhogy közülük csak egy kitett gyermek menekült meg, büntetésül rengeteg gyermeküket elvetted tőlük, és mind elveszítetted őket a tengernyi vízben.

⁶Atyáink előre hírét vették ennek az éjnek, hogy jól ismerve esküidet, amelyeknek hittek, bátorságban legyenek.

⁷Így hát néped várta az igazak megszabadulását és az ellenség vesztét.

⁸Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket felmagasztaltál, amikor hívtál bennünket.

⁹Mert titokban áldoztak a dicső atyák buzgó fiai, és egy szívvel-lélekkel elkötelezték magukat az isteni törvényre, hogy a szentek egyformán osztoznak a közös javakban és a közös veszélyekben, s már előre rázendítettek az atyák énekeire.

¹⁰Az ellenség éktelen kiabálása válaszolt nekik, és közbe-közbevegyült azok jajveszékelése, akik gyermekeiket siratták.

¹¹Ugyanaz a büntetés sújtott szolgát, urat egyaránt, és a közönséges ember ugyanazt szenvedte, mint a király.

¹²Egyazon halálnem által valamennyinek számtalan halottja volt, úgyhogy az élők nem győzték temetni őket, mert legkiválóbb gyermekeik egy csapásra halálukat lelték.

¹³Akik a varázslások miatt mindvégig hitetlenek maradtak, most, az elsőszülöttek pusztulásakor mégis elismerték, hogy ez a nép az Isten gyermeke.

¹⁴Mert amikor mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietős útja közepén tartott,

¹⁵mindenható szava zord harcos módjára ott termett az égből, királyi trónjáról a pusztulásra szánt föld közepén. Visszavonhatatlan parancsát hordozta éles pallos gyanánt,

¹⁶és ott állva mindent betöltött halállal; a földön járva elérte az eget.

¹⁷Akkor hirtelen szörnyű álomképek rémítették őket, és váratlan félelem tört rájuk.

¹⁸Az egyik itt esett össze félholtan, a másik amott, és tudtul adta, mi halálának az oka.

¹⁹Mert az álmok, amelyek rémítgették őket, ezt előre jelezték, nehogy úgy haljanak meg, hogy ne tudnák, miért szenvednek ily kegyetlenül.

²⁰Az igazakat is elérte ugyan a halál megpróbáltatása, és rengeteg elveszett a pusztában, de a harag nem tartott sokáig.

²¹Mert hamarosan közbelépett előharcos módjára egy feddhetetlen férfiú hivatása fegyverzetével: imával és engesztelő tömjénnel. Szembeszállt a haraggal és véget vetett a csapásnak. Így megmutatta, hogy az ő szolgája volt.

²²Nem testi erővel, nem is a fegyverek hatalmával győzte le a haragot, hanem egy szóval győzte meg a fenyítőt, amelyben az atyáknak tett esküre és szövetségre emlékeztetett.

²³Mert amikor már rakásszámra feküdtek egymáson a halottak, közbelépett, véget vetett a dúlásnak és elzárta útját az élők felé.

²⁴Mert leomló ruháján ott volt az egész világ ábrázolása, az atyák magasztos neve a négy sor metszett kövön, és fejének díszén a te fönséged.

²⁵Ezek előtt meghátrált az öldöklő, visszahökkent tőlük, mert a haragnak puszta próbája is elég volt.